Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-02-19 / 8. szám
Előfizetési árak: egész évre 100■— K, félévre 50*— K, negyedévre 25'— K. Egyes szám ára : 2 korona; pályaudvaron 3 K. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utea 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) A dombóuári hősök emlékműue, A Hősök Emlékművének bizottsága február 18 án tartotta a főbírói hivatalban eb ő összejövetelét. Az elindulás s az első bizottsági ülés megbeszélései reményt nyújtanak arra, hogy Dombóvár is eléri régen ápolt nemes tervét: sikerül felállítani az elesett s a világháború szenvedései következtében elhalt hőseinek nagyszabású em- lékm&vét. A megindulás olyan erős s komoly akaratú, hogy bizton remélhetjük, a legnehezebb akadályokat is sikerül félrehá- ritani s az emlékmű felállítására szükséges anyagi a legrövidebb időn belül összegyűl. A bizottságot Szévald Oszkár főszoiga biró üdvözölte, aki néhány szóval vázolta az emlékmű bizottság eddigi működését. Majd felkérte Illés Gyula főjegyzőt, hogy tájékoztassa a bizottsági tagokat az eddigi eredményről. Illés Gyula előadta, hogy érintkezésbe lépett az Országos Emlékmű bizottsággal, sőt magával egy kiváló szobrászművészünkkel, Somogyi Sándorral is, akinek a hősök szobra tervezete a minap nyerte el az egyik helyen az első dijat. Ez a tervezet 80.000 koronába kerülne. Nagyon helyesen jegyezte meg a főjegyző, hogy most már a dombóvári szoborbizottság is ezáltal hozzávetőlegesen tájékozva van arról az összegről, amelyet részint adakozás, részint gyűjtés utján elő kell teteremteni. Szó esett jelentésében bizonyos pénzösszegekről is, melyek a forradalmi alakulatok pénztáraiban maradtak s amelyekről reméli, hogy az illetékes hatóságok átengedik e nemes és hazafias célra. Ezek után Tóth Dániel pénztáros számolt be az eddig befolyt pénzösszegekről. Egy régebbi gyűjtés eredményezett 1180 koronát, mely összeg a takarékban van elhelyezve. Az adakozást a Máv. Szolgák Köre nyitotta meg 1000 koronás adományával. 1000 koronát juttatott kezeihez a Beteggyámolitó Izr. Nöegylet. Az Ipartestület 10.000 koronát szavazott meg a hősök emlékművére. Tudomása van arról is, hogy a Termelő- szövetkezet 3.000 koronás adománnyal siet leróni háláját a hősök iránt, továbbá a Kereskedők Köre 5.000 koronával gyarapítja az önkéntes adakozást. Söllei József titkár jelentette, hogy felkereste az összes dombóvári egyesületeket a cél érdekében, eddig ugyan egyes helyről választ nem kapott, de már is tudomása van róla/ hogy több egyesület felajánlotta hazafias segítségét. Szévald Oszkár főszolgabíró ezután bemutatta Fetter Károly sikerült két művészi pályatervét. A bizottság természetesen addig nem tud dönteni, mig Fetter is be nem nyújtja költségvetését. Mindenesetre Dombóvár érdeme lenne, ha hazai művészének szép kivitelű, impozáns emlékműve díszíthetné kis városának valamelyik alkalmas terét.. A bizottság még azt határozta el, hogy elkészítteti a gyüjtőíveket s a farsang végével megkezdi a gyűjtéssel is az akciót, remélve, hogy a nagy közönség is megérti a hazafias célt s adományaikkal ierójják hálájukat a dombóvári hősök iránt. — Ezután az ülést Szévald főszolgabíró bezárta. A magunk részéről még csak az Ipar- testület adományához van pár meleg szavunk. Mi tudtuk, hogy a dombóvári iparosság soha semmi kulturmozgalömból nem vonta ki magát s minden jó és szép érdekéken maga az Ipartestület, de egyes tagjai is ügybuzgó, áldozatos munkásságot fejtettek ki. Ezért üdvözölhetjük a hősök emlékművére adakozók között az Ipartestületet az elsőnek, mely 10,000 koronás adományával voltaképpen az alapot rakta le. Mindenesetre ennek a tetemes adománynak nemcsak mi, de örül mindenki, aki szive ügyeként érzi a dombóvári elesett hősök emlékművének sorsát. Most már csak adja azt meg a Mindenható, hogy a hazafias gondolkozásu, áldozatkész Ipartestületnek a dombóvári egyesületek és egyesek között is minél több hasonló gondolkodású és áldozatot hozó követője akadjon. Farsangi jótékonyság. Estélyek, bálok, mulatságok szakadatlan soráról adank birt lapunk hasábjain. Dombóváron és vidékén valósággal dühös rendezés folyik ; egyik egyesület a másik után készül nagy ambicióval, törekedvén lehetőleg a másik felülmulására. Soha még ennyi mulatság nem volt Dombóváron, béke idejében, mint az idei farsangon. És végig tekintvén a meghívók tömegén, mindenütt ott látjuk a hírlapi nyugtázással egybekötött fizetési felhívást és a sablonos megoko- lást: ,,tekintettel a nemes célra“, ,,jótékony célra“, ,,a hazafias célra“. Nem támadunk senkit. Nem egyéneket, még kevésbé egyesületeket. De feltesszük a kérdést — sine ira et stúdió — és feleletet kérünk : ez-e a jótékonykodásnak igazán nemes, őszinte megoldása? Vagy nincs is erre más mód? Ez az egyedüli lehetőség talán ? Szeretnők pontos statisztikában kimutatni a farsang végén, mennyi került a befolyt összegekből tényleg emberbaráti, vagy Borúra derű. Irta: VÄTH JÁNOS. Felhőhullámok verődtek rá a keleti égre. A nap merülve, felvetődve evezett közöttük, ahogy hullámháton a hajó. A hegy vonalasán futott bele a felhőhabokba. Szétturta és csendes párává lustultak le a lábához, lejtőjére. A győztes hegyormokon felhő torlódott felhőre s a lángoló napot is eltemették. A sárga rőtgyüremléses viszfény is lesápadt a felhőkről. Fehér árnyalatuk meg- palásodott. Fanyar, szederjés halottság borongott keleten. Szemezni kezdett az eső. Majd szitált s azonnal ónosra, síkosra fagyott hajópadkán, evezönyélen. A Balaton hullámain két fekete dereglye küzdött, vasmacskát vetettek a nádszélbe. A víz elnyelte öleshosszura lebocsátott láncukat. A hullámok gorombán verték a hajó oldalát és szétporlódtak, megtörtek a hátukra fölkapott, völgyükbe lejtösödött dereglyéken. Fehér tarajuk szétfröcsent és porzott, hogy a halászok szeme-szája megteheti tőle. A hajósok dühöngtek dolog közben, de azért küzdelem árán is leeresztették a hálót. Munkálkodásuk közben meg- megingott a bárkájuk. A síkos ónesőtől elesuszamlósodott a padló és megsiklott rajta a nagy balászcsizma. Czompó a hajófaron foglalatoskodott. Hanyatt vágódott és a vízbe esett. Csáklya, evezőnyél, kutatott utána, mig a hajóra evickélhetett. Sok lármával, hajjahózással esett a mentés : — Hahó, erre ússzon ! — Hé ebbe kapaszkodj! — Jól fogja-e? — Markolja meg jól, mert megént visszacsúszik . Kutya síkos ez az evezönyél! Csűrön csatakosan került ki a vízből. Tanyavetésük messzi «sett a halászteleptől. A háló már leeresztve a vízbe. Várnia kellett, mig kihúzzák, sőt segíteni a halá- szásban, hogy kimelegedjék. Hasztalan itta meg a bokor fele pálinkáját, keresztül fázott a lucskos ruhában, mert a szél hidegen bujkált ruhája átázottságán. A rideg óneső metszőn gémberitette meg a száraz ruhások tagjait is. Czompó olyan tüdőgyulladásba esett, hogy halálát várták. Ki nem heveri száz közül egy sem. Czompót is halatták, olyan lázban feküdt. Az orvos is lemondott róla, mégis kilábolta, mint a nagy vizet. Nehe zen, küzdelmesen, természetes. Jó aszonyá- nak ezer része volt benne. Hogy patikára teljék, az éjjelezés mellett még kenyeret is kellett keresnie. Ha sirós mesterséggel kellett volna, egész vagyont gyűjthet. De vig arccal kiabálni, csábítani a vevőt a halra, egy volt neki a kálváriával. Nem is tudott hozzászinészedni helyzetéhez. A baj meg mindig kettő, ahol egy van. Fehérkötősen, tisztán, patyolatosan állt most is a piacra. Fontja is ragyogott a hideg, gunymosolyos napon. Mégis a Beckné halas vékáját jobban lepték a vevők. Gond mellé gond párosodott és elhabzsolta a szép magyar aszszony mosolyát, kackiás kinálnitudását marokszám. ügy elcsuklott benne a vevőt kínáló szép szó, mint a lámpavilág a légvonatban. Szerencse, hogy csikorgós éjszakák jártak. Nem romlott nyakán a hala, de azért ráolvashatták az állottságot. Pikkelye kopott, frissesége vásott s lelátszott róluk, hogy nem uj fogás. Megforgatták régi vevői: — Állott már a hala, Czompóné . . . Szagos — fitymálták hidegen. Védekezni akait, de már a szomszédja vékájában válogatták, rakták mértékre a szemnek tetsző jószágokat. Bizony hanyattvágódott benne a hit, bizalom. Még szótla- nabb, fukarabb lett s a világért sem tudott egy árva odakinálást se kiereszteni a száján. Fehér köténye kötésén keresztbe tette kezét. Rá fektette a másikat. Fejét félrebillentette. Szomorkásán, nekibusultan, hogy elijedt a verő. Az éjszakázás, banat, gond kimerítették s kötekedőn vágott rá a fity• málásokra, ha cselédfélékiől eredt: — Ha nem teccik, egy házzal odébb ! — Nagy a vásár, válogasson ! Kimondásuk után maga hökkent meg rajtuk legjobban. Maga se értette hogyan, de nem tehetett róla. Minden türelmét betege ágyánál hagyta. Az ura már lábbadozott s már nem maradhatott a szobában, mert csalta ki a fehruári napsugár léghizlaló, fagyasztó mosolya. Ez is aggodalomba merítette az asz* szonyt. A makacs magyar önfejűsége busi- totta. Félt, hogy piacról jövet hiányos öltözetben találja a tornácon. Aztán kezdheti