Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-10-29 / 49. szám
2. oldal. ily olcsón? Iga/, a polgártárs 400 koronát fizet, de ez sem több 10—12 tojásnál. Kérdem, hogy a békebeli tarifa (3—4 K) hány tojást rejtett magában ?" Legalább 100 da rabot. így drágít az állam. Nagyon kedves volna, ha termelő, iparos és kereskedő honfitársaink példát vennének s ily módon eszközölnék a drágítás börnyuzó műveletét. Akkor talán mi tisztviselők is kibirnók, * Őszi gondok. Nem régiben, amikor az ősz cicomázni kezdte magát, kipirositotta a zöld leveleket s hogy sajnálkozzunk árvaságán, hullatni kezdte a sárgult diszeket, valaki azt mondta, hogy legszebb időszak az ősz. A tavasz ? Éretlen időszak. A nyár? Ugyan ki szereti azt a forró levegőt, tele a prüsszögtető porral. A tél ? Nem kell egyebet mondanunk : mi van a ruhával ? Hanem Becses lapjukban most már kétszer egymás után olvastam cikkeket és leveleket, amelyek mind a dombóvári világítást és átjárókat teszik panasz tárgyává. Sokat hallunk panaszokat, de nem igen haliunk arról, hogy miképpen lehetne mindezeken segíteni. Már pedig csekélységem éppen erre a mikéntre akar választ adni. Szerény véleményem szerint a világítás rosszasága az oka mindennek, mert ha jó a világítás, akkor az átjárón is jobban át le hét balanszirozni. Hát ezt mi is tudtuk, mondják az okosak, csak az a kérdés,-* hogyan legyen jobb a világosság? Erre akarok én most felelni. Legelőször is ki kell jelentenem, hogy a város évenként közel egynegyedmilliót éget el hiába, amit pedig meg lehetne takarítani, illetve amely összegen több lámpát lehetne égetni. Sokan azt mondják erre, e sorok Írója alighanem egy jó viccet akar mondani. Hogyan égetne el a város egy negyedmillióval többet, mint kellene? Kérek csak egy kis türelmet és vegyenek elő papirost és ceruzát és számoljanak utánnam, mert, hátha valahol hibáztam. — Jelenleg ég a városban 40 drb., azaz negyven darab 32 e3 „Tungsram“-lámpa. Már pedig a Tungsram-lámpák hatásfoka l-2 Watt, ez pedig azt jelenti, hogy a Tungsram lám pák 1 gyertyafény erősség mellett óránként 1-2 Watt elektromos áramot fogyasztanak. Tehát a 32-es lámpák óránként 32 X 12, azaz 38'4 Wattot fogyasztanak. Ámde 40 ilyen lámpa ég, akkor a 40 lámpa e y óra alatt 40 X 38‘4, azaz 1536 Wattot fogyaszt. gáztam. Annyira kiszíneztem előtte a nyárt, hogy ilyenkor nem tudott szólni. A vágy, amely nem teljesedhetik be, elnémította és csak sirt . . . sirt, barna, kusza hajfürtös fejét a puha fodros vánkosba nyomva. Most éreztem, hatalmamban van. Teljesen megtörött előttem. Hanem nekem még ez sem volt elég. Egyik délután azzal rohantam be öcsémhez, hogy falunkba huszárok jöttek. Szép, deli, nyalka huszárok. Piros a nadrágjuk, kék a mentéjük, peng a sarkantyújuk, kivont éles kardjukon kacérkodva csillog a napsugár. Lelkesedéssel, örömmel meséltem el megjelenésüket s összeszedtem minden tehetségemet, hogy elhitessem vele csúnya, szívtelen hazugságomat. Fantáziáját felizgattam, türelmét a véksőkig felcsigáztam . . . Emlékszem, szemeit parancsolólag szögezte rám, homlokán dacos, büszke tomboló erő honolt. A kíváncsiság, a menni-akarás minden vért arcába hajtott s teste különösen remegett. Szegény már-már kiugrott a forró ágyból . ... Csak egy pillanat . . . egy mozdulat ... és ... és .. . — Mit akarsz ? — kiáltottam hirtelen az ősz ! . . . Se nem hideg, se nem meleg, gyümölcs, szőlő, bor, kukorica ... Ki tudná elsorolni a sok late.iál&ást ? Rövid ideig tartott a szépség! Sár, eső, hideg, a barátságtalan idő minden kritériuma. Most szeretnék találkozni a fentemlitett barátommal. Szerencséje van. Nem kérdezhetem meg tőle, hogy mi a legújabb véleménye az őszről ? No maid akkor, ha a telet dicséri. Addig c=>ak szidjunk mindenkit, aki nem segit rajtunk. Szidjuk a bírót, mert nem csináltatja meg a járdákat ; a jegyzőt, mert nem nos ogatja a bírót ; a szolgabirót, mert nem figyelmezteti a főjegyzőt. Mert ha a szolgabiró figyelmeztetné a jegyzőt; a jegyző noszogatná a bírót ; a bíró megcsináltatná a járdákat, akkor . . . akkor nekem nem kellene az őszi gondokról Írni . . . akkor talán igaza lenne az én fenti barátomnak : legszebb időszak lenne az ősz. Ha már most feltételezzük azt. hogy egy-egy lámpa egész éven át, naponta állag 10 órát ég, akkor a negyven lámpa évenként 1536 X 10 X 365, azaz 5.606,400 Wattot, vagy ezt 100 al elosztva 56,064 Hektovattot fogyaszt. Szorozzuk meg ezen számot 8 kor. 20 fillérrel, mint egy Hektowsttnak az árával, úgy a negyven lámpa égy évi égetési 56061 X 8 1, azaz 459,724 korona és 80 fillérbe kerül. Nézzük már most, mi lenne akkor, ha a 32 es Tungsram égőket fél Wattos és 40-es égőkkel cseréinők ki. A fél Watios égők hatásfoka 0'5 Watt azaz egy gyertyafény- erősségű lámpa óránként fogyaszt 0 5 Wattot, tehát egy 40 es égő fogyaszt 40 X 0.5 azaz 20 Wattot. Az összes 40 lámpa tehát fogyaszt |j|p óra alatt 20 X 40 azaz 800 Wattot, ha ezt most az előbbi számítás alapján szorzóm 10 el és 365*el, akkor az évi fogyasztás 800 X 10 X 365 azaz 2.920,000 Watt, ami 29,200 hekhtowatinak felel meg és 8*2 K val számítva összesen 243440 K-ba kerül, ami az előbbi 459724 K-val szemben évenként 216,284 K megtakarítást jelent. Ugyebár nyájas olvasó mégis csak i,'az, hogy a város csaknem fél milliót éget el hiába és ha nem tenne mást, mint azt, hogy a jelenlegi Tungsram égőket kicserélné fél Wattos égőkkel, már akkor egy tetemes összeget takarítana meg, illetve több lángot égethetne a fenti pénzen. Ez a lámpa többlet kitenne legalább is 20 lámpát, mert a fennti megtakarítandó összegből legalább 20 lámpát lehet felszerelni és égetni, már pedig akkor a jelenlegi 40 lámpa helyett már 60 vészesen feléje. A huszárokat nem láthatod meg, mert te meghalsz . . . Jani, meghalsz!.-, az orvos mondta . . . Kegyetlen beszéd volt. Ó szörnyű rá visszagondolni ! Azóta hetekig nem mehettem be öcsémhez. Sokára tudtam meg, hogy eszméletét elvesztette, napokig a halál karján ringatózott s az orvos is lemondott minden reményről . . . Hónapok múlva eresztettek be hozzá. Ekkor már a sarokban játszott a fahuszárokkal. Ő volt a kapitány. Nagyon elegánsan s okosan vezette a támadást a barna mosdó mellett felállított kékzubbonyos század ellen. Amint megpillantott, picit megrezzent és csendesen, halkan beszélni kezdett, mintha meg akarná bocsátani bűnömet. — Szervusz Dezső ! — de régen nem láttalak . . . És forrón testvéri szeretettel homlo- • kon csókolt. Ó, de nyomoraltuak, de alávalónak éreztem akkor magamat ! drb. lámpa éghetne és minden lámpa 8 gyertyafénnyé! világosabb lenne. És most végezzünk egy másik számítást, a városi vezeték hosszá kb. 12000 na. azaz 12 kilométer. Nem nagy számtani tú- domány kell annak kiszámítására, hogy a mai 40 lámpa mellett minden 30Ö méterre jut egy láng, ami azonban tévedés, mert a Szent László-tér környékén még 50 m-nyire sincsenek egymástól a lámpák, aminek oká persze az, hogy másutt kilométerekre is hiába keresünk -egy árva villanylámpát. Ha pedig a fenti összegből a lámpák számát 60-ra emelnék, úgy máris minden 200 m-re jutna egy-egy lámpa, mi a világítást tetemesen javítaná. És végül volna egy szerény indítványom, amelynek véghez vitelére már a közönség támogatása is szükséges. Szaporítanék meg a lámpákat úgy, hogy minden 100 m-re essék egy lámpa, akkor összesen kellene 120 lámpa, de ebből 60 már az előbbiek szerint megvolna, igy csak 60 uj lángot kellene felszerelni. Egy-egy uj lámpa felszerelését 800 K ba számítva, a felszerelés 48000 K -ba kerülne. Egy lámpának évi költsége az előbbiek szerint 2044 K és 60 lámpa költsége 359160 K ba kerülne. Ha ehhez az első évi 48000 K szerelési költséget hozzászámítjuk, úgy a 60 uj lámpa első évi összes költsége 407160 K összeget tenne ki. Na most Dombóvár lakosságát 12000 főre tesszük, amely körülbelül 3000 családot tesz ki és a fenti összeget 3000 e! elosztjuk úgy egy családra egy évi költség fejében évi 135 K 72 fillér esik, de tegyük fel, hogy 240 K esnék, akkor ez kitenne havonként és családonként 20 K-át, de akkor minden 100 méteren éghetne egy 40 es lámpa. Ha pedig a fenti összeget azaz a havi 20 K-át megháramszoroznók, akkor minden 50 méteren égethetnénk egy lámpát. És én nem hiszem, hogy volna olyan család, mely sajnálná a 60 K-át havonként, hogy igy legalább rendesen és bátran járhasson az utcán és ne kelljen félnie attó1, hogy valahol fejbe vágják és még csak az alakját sem ismerheti meg a boldog merénylőnek. Fennti soraimat, ami.it látható a 2X2^=4 elve alapján állítottam össze és mindenki által világosan megérthető. Ajánlom tehát szerény soraimat a meggondolásra és ha szerény soraim az illetékes helyeken világosságot gyújtanának, úgy végtelenül örülnék, mert legalább tudnám azt, hogy a közjavát egy kevéssel én is előmozditottam. P. GY. * * * Változtatás nélkül közöljük e beküldött cikket. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az itt szereplő adatok nem hivatalosak, hanem a mai villanyárak felhasználásával állíttattak össze. Egyebekben pedig örömmel adunk hirt a járási főszolgabiróság rendeletéről, mely a közbiztonság szemelőtt tartásával 20 (húsz) új villanylámpa felszerelésére kötelezi a két községet. A lámpák helyének meghatározása és a rendelet végrehajtása az államrendőrség hatáskörébe tartozik, ellene a fellebbezés csak a végrehajtás után adható be. Hisszük, hogy a rendőrség, mely az átjárók és gyalogjárók ügyében is dicséretremóltó erólyről tett bizonyságot, most is kíméletlenül fog a rendeletnek érvényt szerezni. Jf szerkm figyelem; Értesítem Dombóvár és vidéke n. é. közönségét, hogy Kaposvárról Dombóvárra költöztem és itt Zrinyi-u. 75. sz. alatt új cipész-üzletet nyitottam, hol bárminemű munkákat: vadász-és lovagló csizmákat, ántilop és lakk cipőket, varrott és szeges kivitelben, a legjutányosabb árban készítek. A n. é. közönség szives pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel: NAGY SÁNDOR, cipész-mester. Dombóvár, Zrinyi-utca 75. szám. Gyalogjárók, uüágitás és az őszi eső. — Hoaszásasőlás a köaiönség köréből — Dombóvár egynegyed milliót éget el hiába. — 40 láng 459,724 koronába kerül. — Hogyan lehetne takarékoskodni ? — Mi a tervezet, ha 120 láng égne Dombóváron? — Mennyivel járuljon hozzá a közönség? SZÉPSÉG, FIATALSÁG, ÜD.ESÉG hármas egységét mincUnki megszerezheti — Brázay Najád-krém, pndar, parftMa kár*** aftyzágáaak randa« használat* rá van. k \ . t i'