Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-03-05 / 10. szám

Előfizetési árak: egész évre 100— K, félévre 50*— K, negyedévre 25‘— K. Egyes szám ára : 2 korona; pályaudvaron 3 K. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-Lász!ó-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) ÍI böjti idő komor színezésű napjai nem kö­szöntöttek ránk vésztjóslóbban soha, mint éppen az idei farsang hosz- szura nyúlt, betegesen víg kedvű és pazarló karneválja után. Mintha csak azért lett volna farsang, hogy egyébként is fájdalomba csuklott sorsunk egészen aláhulljon és el­merüljön a magyar élet hínárjában. A farsangi túlhajtott jókedv-kere­sés mögött több volt az idegcsilla- pitó, reménytelen sötétséget elker­gető' vak és keserű céltalanság, mint a felgyülemlett igazi mély öröm s naiv vidámság lecsapolása. Az országos farsang pénzt és ko­molyságot tékozló őrülete után ilyenformán nem is lehetett várni, hogy a magyarság bünbánatot hozó hamvazószerdája úgy talál­jon bennünket, mint utrakész, ed­zett lelkű, józan gondolkodású fér­fiakat, akik kifelé lábolunk a nyo­mor fekete óceánjából. A böjti szelek — úgy érezzük e pillanatban — nem a reménydus márciusok életet fakasztó melegét lengetik felénk. Nincs ebben a langyos, későn jött márciusi élet­ben semmi megnyugtató, de még illúzió sincs. Ezt is elveszítettük, lemarta lelkűnkről a magyar élhe­tetlenség, kilúgozta gondolkodá­sunkból a megfeneklett politika, agyoncsapta a fatális kényszerű­ség. Ha gazdasági életünkre és megélhetésünkre gondolunk, re­És útba kezdtem pöttön bujdosóként És elbúcsúztam hosszan, könnyesen ... A szeptemberi égen szürke felhők folytak, Mint őszi estén köd a vizeken. Az ezästnydrfdk — vén elázott holtak Összeborzongtak félön, rémesen. A pusztuló kert árván sírt utánam, Holdas néma útján őszi szél dalolt, Zokogó húgom hófehér ruhában Kis kerti padunk karjára hajolt S úgy nézte ... nézte árván, elhagyottan, Hogy fut az utam a kék hegyekig... (Csöpp ágyam azóta váró-boldogan Esténkint puhára hiába vetik.) KOCSIS LÁSZLÓ. ménységünket felborítja az uj drá­gasági hullám durva folyama, mely ott zug mögöttünk, mint a magyar feltámadást beborító vad ár. Ha politikánk krízisei sorakoznak elénk, csak eszméket, elveket, magyar ideológiát látunk az őrületes forga­tagban fuldokolni, embereket, kik szűz és magyar egyéniségüket en­gedték megőrölni a parlamenti szó­csatákban, embereket, kik vásárcikké handlézták a magyar tömegek bi­zalmát s kiviteli engedéllyel tágí­tották kisjövödelmü gázsijukat. A böjti szelek kijózanító, ke­mény viharában az utolsó optimiz­musunk rongyolt értéke is tova- száll, ha belegondolunk karneváli sorsunk őrületes káoszába. Pedig bele kell gondolnunk, ha nem vá­lasztjuk a siri csendet önkéntesen és megfutamodva, kart leeresztve- Rá kell ébrednünk, hogy talán nem is magunk, de valami rend­kívüli életerő tartja bennünk az életet. Fajunk halhatatlanságát kell látnunk abban, hogy hiába kormá­nyosaink és vezéreink tudatlansága, vagy rosszhiszeműsége, hiába min­den avatatlansága és balkezüsége, hiába a nyomor vért és velőt, ide­geket és akaratot agyonkinzó be- hemót-prése, hiába minden, az isteni végzet által sodort sorsunk nem hullhat az enyészet fekete ölébe. Ha valamiben bizhatunk, hogy el­vezet a magyar ígéret földjére, az csak csodálatos, elpusztíthatatlan faji erőnk, szívós akaratunk isteni Pálfordulás. Irta: Ősz Iván. Nerazetes és vitézlő Szakolczy Pál oszlopos kúriája széles tornácán üldögélt az öreg zsöllyeszékben. Üldögélt és pipázgatott. A tornácról hosszasan el lehetett látni a homályos messzibe, a sudaras jegenyék felé, melyeknek levelein halkan kopogott az őszi eső. Különben csöndes délutáni idő volt s a könnyű felhők közül néha-néha még a nap is előmosolygott. Mintha csak Pál urat akarta volna látni, vagy Pál ur oszlopos kúriáját. Amely pedig valóságos nemesi kú­ria volt. Yolt. Talán ezelőtt öt esztendővel, ami­kor is fehérre meszelt falai messze kira­gyogtak az útra. Hej, de öt esztendő óta nem szántotta azoknak a falaknak hátát meszelő, pörögvén szorgos asszonyi kézben. Ropadozott is róluk a fehér máz, mint azidő óta Pál ur arcáról is a derű. Szomorúan gubbasztott a régi ragyogó kúria a falu szé­lén az ut mellett; szomorúan, miként moró- zus Pál ur délutánonként a tornácon az öreg zsöllyeszékben. Öt esztendő óta min­den délután. Különösen igy ősz időn nagyon szo­morú a Pál ur. Azt mondják, ilyenkor bu­ajándéka lehet. Ezt valljuk, ezt hisszük, ez a magyar krédónk. Ezt zúgják nekünk az idei böjti szelek. Silbak. — Vármegyei értekezlet. Tolna­vármegye főispánja február 28-án bizalmas értekezletre hivta meg a törvényhatósági bizottság 100 tagját. Az értekezlet célja az volt, hogy a vármegye a régi tradíciója sze­rint megnyilatkozzék a vármegye közönsé­gének óhaja, kivel szeretné betölteni az alispání széket s a kapcsolatos üresedések réven a többi állásokat. Az értekezleten körülbelül 60 an jelentek meg s Forster Zoltán, a vármegyei főispán nyitotta meg. Az alispáni állásra az egyetlen pályázót, dr. Éri Márton vm. tőjegyzőt egyhangú lelke­sedéssel jelölték. A megürült vm. főjegyzői állásra két pályázat érkezett be, Szévald Oszkár dombóvári főszolgabiróé és Hagy- mássy Zoltán bonyhádi főszolgabiróé. A fő­jegyzői állásra pályázók közül dr. Éri Már­ton az anszienitás elvénél fogva Szévald Oszkár mellett foglalt állást, kinek II év­vel több szolgálati ideje van. Többek hoz­zászólása után dr. Leopold Kornél indítvá­nyára felteszik a kérdést a szavazásra, Szé­vald Oszkár mellett 41, dr. Hagymássy mellett 14-en szavaztak. Az igy megürese­dett főszolgabírói állásra hozzászólások után 37 szavazattal Kenézy Iván mellett foglalt állást az értekezlet, szemben Schult- heisz Rezső 6 szavazatával. A többi állá­sok betöltésére beérkezett kérvények mel­lett egyhangúan foglalt állást az értekezlet. — Megyei közgyűlés. Tolnavár­megye törvényhatósága március 14-én tartja tavaszi közgyűlését, amelyen az alispáni és a többi állásokat, is betöltik. csuzik. Búcsút vesz kedves helyétől, meg a mosolygó tájaktól, amiket igy csöndes pi- pázgatás közben a szemeivel bekalandoz. Mert tetszik tudni, Pál ur tél időn beszorul a portájára. Egész nap nem látják. Estenden néha mégis előbuvik. Beszállásolja magát hosszuszáru ©reg csizmáiba, magához veszi kézi lámpáját, vállára akasztja a puskáját és megy. Hatalmas erdei vannak a felső határ­ban. Vad téli éjszakákon aztán egy-egy han­gos lövéstől fölijed a falu. Némely tanyákon összenéznek az öre­gebbek, amint elbámulják a tengeri fosztó fiatalokat a tűzhely körül. Összenéznek, mintha mondani akarnának valamit. De az­tán nem szólnak. Tudják : Pál ur szórako­zik. Vadászik-e vagy nem ? Senki sem tudná megmondani. Elég az hozzá, igy van ez öt esztendő óta. Mintha csak ijesztgetni akarná az embereket ezeken az istenkisértő éjsza­kákon. Ezenközben maga nagyokat kacag­hat. Más időben úgysem nevet sohasem. Legalább nem látta még senki. Öt esz­tendő óta. Biz máskép volt azelőtt. Pál ur maga járta akkor végig a gazdaságát. Vígan fü- työrészve, fiatalosan. Bizony, ha mondták sem hitte még maga sem, hogy ötven esz­tendő nehezedik a vállára. No és pajkos jó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom