Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-02-26 / 9. szám
Előfizetési árak: egész évre 100— K, félévre 50*— K, negyedévre 25-—- K. Egyes szám ára : 2 korona; pályaudvaron 3 K. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) Politikai életünk egére egészen ráhanyatlott a magyar bűnök felhője s a lázas tevékenykedés mögött, amit egyes frakciók a jelszó-politika lelkeket megtévesztő szólamaival intéznek, nincs más, mint kisszempontu egyéni érdek s az egyéni gondolkodás agyaglábon járó sovány eszméje. Az egész ország — értve alatta a szabad csonka hazát — riadók és táborbaszállásra invitálok torkot és öklöt trenírozó készülődésétől vissz- hangos. Ma már megállapíthatjuk ebből a zavaros nekirugaszkodásból, hogy ilyen küzdelmekkel bővelkedő választások elé egyszer se ment a magyarság s ennyire szétkaszabolva nem volt a magyar politikai élet frontja. Pártok egyesültek, levitézlett podagrás egyéniségek bukkantak elénk régen halottnak hitt eszmékkel, görögtüzes politikai bűvészinasok tornászták fel magukat a választóközönség elé s szakállas és szakállnélküli forradalmi elemek fényesitették ki a forradalmakban rútul lejáratott nevüket. Magyar fej legyen, aki köztük ma már meg tudja vonni a válaszfalakat s magyar ember legyen, aki ebben a politikai zenebonában ki tudja választani igazi és csalhatatlan iránytűvel a helyes útirányt s a célirányos, magyarságot regeneráló, befelé lelkiismeretes és kérlelhetetlen intranzingens keresztény politikát, kifelé pedig az egységet biztositó tántoríthatatlan erőt. A széthullott nemzetgyűlés folytatását látjuk mi a választási előkészületek fürge és raffinált harci modorában. A tehetetlen s önmagát elperzselő nemzetgyűlés — a jelek nem csalnak — kidobta kétéves harcainak csóváját a magyar választók tömege közé s ennek a csóvának káros hatása ott bujkál már a lelkek mélyén, hogy a legalkalmasabb pillanatban tűzvésszé tornyosuljon a magyar föld felett. Hogy aztán ez a tűzvész kit nyálából át s kinek portáját égeti fel s kiknek hitét és reménységét deza- vuálja, ez a higgadt és komoly magyar ember előtt ma már nem kétséges. Hogy a csonka ország magyarjainak létföltételét nem erősiti, hogy a forradalmakban minimumra csökkentett eszméinket nem juttatja diadalra, hogy az igazak becsületes akarását is elgáncsolja és gúzsba köti, az bizonyos. Hogy az elharácsolt területek magyarjai szivéből az utolsó remény loszlányát is kitépi s a hontalanok honvágyát is pernyévé égeti, ki tagadhatja le ? A választási hazug sip-dob- lárma úgy zúg a fülünkben, mintha már mit sem veszíthetnénk. Igazán arra kell gondolnunk, hogy úri fajtánk virágos jókedvében nem haldoklót megy megmenteni, hanem a halott temetése utáni torról tart hazafelé a magyar hajnal derengésében. Legalább a szemünk előtt lejátszódó politikai farsang karneválja ezt juttatja eszünkbe. Hej, pedig ez a politikai farsang, ki tudja, nem az utolsó értékeinket dobja-e bitangok és országrontók ölébe s a magyarság haldokló életét nem a farsangoló politikusok fojtják-e meg bárgyún, akaratlanul is, hej uramisten mégis csak bűnösen. Silbak. R megcsonkított Magyarország. Népesedés, Ma már tény, hogy mindazok az államok, melyek belesodródtak a nagy világégésbe, csalavesztesek : az üresen maradt bölcsök körül veszítették el a harcot, amikor nem engedték megszületni a jövő nemzedék munkaerőit. Fokozat csak annyiban van, hogy minél korábban állott fegyverbe egy ország, annál hamarább állította meg a természetes szaporodás lehetőségét s minél alacsonyabb volt a születési arány s minél magasabb a halálozási szám, annál súlyosabbá vált a veszteség. A születések rohamos csökkenése Magyarországon 1915. áprilisában kezdődött. Az egész Magyarországra való statisztikánkat feltüntetve, az elmaradt születések száma az 1915. évben 197.090 volt, 1916. » 329.000 * 1917. » 345.000 » 1918. » 389.000 * 1919. * 231.000 » Utraualó „Négy testvér“ cimü könyvemhez. Négy testvér, négy édestestvér, de mind a négy elütő, más-más természettel, szokással és életfolyással. Nem a maguk akaratából üt el egymástól minden tekintetben a négy testvér, nem maguk csinálták, nem maguk taposták ki a maguk számára külön és egymástól elütő kis életösvényüket, hanem, mivel a nagy természet igy rendezte el az ő dolgukat annyi minden más dolgokkal egyetemben. Négy testvér : tavasz, nyár, ősz, tél. Egymásban él, egymásból él és egymás után él mind a négy testvér. A tavasz rügyet fakaszt, kelyhet nyit, virágot nyilaszt; a nyár sudárba növeszti a kis csemetét, gyümölcsöt érlei és napsugárból koszorút fon ; az ősz beteljesíti a természet ígéretét s a tél, fehér havával, zúzmarájával fehér takarót borit mindenre. Tükördarabok, apró mozaikkockák ezek az Írások az életemből, az Írásaimból, a lelkemből, a gondolataimból. Az életutak, életösvények hosszú, kanyargó útjainak kis darabjai. Pillanatnyi elgondolások, kis keserűségek, vágyakozások elérhetetlen célok után ; fárasztó bolyongások, vándorlások utáni pihenők, elmélkedések; életsorsok, életútak fölötti hosszu-hosszu gondolkodás, méresikélés, számitgatás s utána sok-sok tehetetlen, céltalan és talán értelmetlen mosolygás. Olyan minden-mindegy féle, befelé néző, de mégsem könnyelmű, inkább komolykodó világnézés. Az emberek meg nem értő mosolygása nem bánt, nem is fáj. Inkább én mosolygóm fölöttük. Nem értik az életet. Hiszen nem is értheti mindenki. Ahhoz csak a kiválasztottak értenek. Nem is volDa jó, ha ahhoz mindenki értene. Fő, hogy ők rangban fölül állanak az átlagon. Ez a fontos. A többi mellékes. A fej üres-e, vagy telítve van-e pompás gondolatokkal, az nem fontos. Egyáltalán semmi „sem fontos, ami nem fizikai értelmű. És ez nagyon jól és nagyon bölcsen van igy! A költőnek, 'Írónak, festőnek, zeneművésznek másként dobog a szive, másként működik az agyveleje és másként folyik a külső és belső élete. Nem kell mindjárt megijedni, nem anatómiai értelemben gondolom a dolgot. A művész élete-folyása egészen más, elüt az egyszerű emberekéitől és ezért van az, hogy ezt nem értik és nem tudják megérteni az emberek, a sajnálni való, szegény emberek. Sokan nem fognak megérteni, sokan félre fognak érteni. De mindenesetre félre fogják magyarázni az írásaimon végigvonuló hangot, hangulatot és érzést. Tévedésbe fognak sokan esni afölött, hogy e sorok Írója nyilván valami keserü-savanyu, ezerszer csalódott, életunt élet-aggastyán, aki tán egyébre se vágyik, mint az örök pihenőre. No, hát ebből a föltevésből mindenkinek ki kell ábrándulnia. Hiszen minden ember tévedhet, sőt téved is. Nem is volna jó, ha már nem tévedhetnénk. Kell is tévednünk minél gyakrabban, minél alaposabban. Ez olyanféle, mint az acélat meg- edző fürdő : — kicsit savanyu, kicsit keserű, de mikor a forró vasat kiveszik belőle, bizony egyszerre acéllá változik az! Hát ez is igy van. Az embereket nem kell komolyan vend. Lehetőleg semmit sem kell komolyan venni. Előre el kell készülni minden dolognál arra, hogy a siker ezüst ugyan, de a csalódás arany. Minden emberben van bizonyos meny- nyiségü színjátszó képesség, minden ember tud színész lenni, ha szükségét látja, de főképpen, ha ehhez párosultan megfelelő Ítélőképességgel és önuralommal is rendelkezik. A többi magától, önmagából folyik. Mert körülbelül itt kezdődik a filozófia, az életfilozófia. Ettől sem kell megijedni, a filozófia sem valami ördöngős mesterség. Ehhez mindenki ért. Csakhogy ki jobban, ki rosszabbul. Debát ez sem igen fontos. Igaz, a filozófiát könyvből is tanulják. Komolykodó, fontoskodó bácsik bogarasz- gatnak vele. És nem hiszik, hogy sokan könyv nélkül különben elbánnak az egész életfilozófiával, mint azok, akik könyvek-
