Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-02-26 / 9. szám

Előfizetési árak: egész évre 100— K, félévre 50*— K, negyedévre 25-—- K. Egyes szám ára : 2 korona; pályaudvaron 3 K. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) Politikai életünk egére egészen ráhanyatlott a magyar bűnök felhője s a lázas tevékenykedés mögött, amit egyes frakciók a jelszó-politika lelkeket megtévesztő szólamaival intéznek, nincs más, mint kisszempontu egyéni érdek s az egyéni gondolkodás agyaglábon járó sovány eszméje. Az egész ország — értve alatta a szabad csonka hazát — riadók és táborbaszállásra invitálok torkot és öklöt trenírozó készülődésétől vissz- hangos. Ma már megállapíthatjuk ebből a zavaros nekirugaszkodásból, hogy ilyen küzdelmekkel bővel­kedő választások elé egyszer se ment a magyarság s ennyire szét­kaszabolva nem volt a magyar po­litikai élet frontja. Pártok egyesül­tek, levitézlett podagrás egyénisé­gek bukkantak elénk régen halott­nak hitt eszmékkel, görögtüzes po­litikai bűvészinasok tornászták fel magukat a választóközönség elé s szakállas és szakállnélküli forradalmi elemek fényesitették ki a forradal­makban rútul lejáratott nevüket. Magyar fej legyen, aki köztük ma már meg tudja vonni a válaszfala­kat s magyar ember legyen, aki ebben a politikai zenebonában ki tudja választani igazi és csalhatat­lan iránytűvel a helyes útirányt s a célirányos, magyarságot regene­ráló, befelé lelkiismeretes és kérlel­hetetlen intranzingens keresztény politikát, kifelé pedig az egységet biztositó tántoríthatatlan erőt. A széthullott nemzetgyűlés foly­tatását látjuk mi a választási elő­készületek fürge és raffinált harci modorában. A tehetetlen s önma­gát elperzselő nemzetgyűlés — a jelek nem csalnak — kidobta két­éves harcainak csóváját a magyar választók tömege közé s ennek a csóvának káros hatása ott bujkál már a lelkek mélyén, hogy a leg­alkalmasabb pillanatban tűzvésszé tornyosuljon a magyar föld felett. Hogy aztán ez a tűzvész kit nyá­lából át s kinek portáját égeti fel s kiknek hitét és reménységét deza- vuálja, ez a higgadt és komoly ma­gyar ember előtt ma már nem két­séges. Hogy a csonka ország ma­gyarjainak létföltételét nem erősiti, hogy a forradalmakban minimumra csökkentett eszméinket nem juttatja diadalra, hogy az igazak becsületes akarását is elgáncsolja és gúzsba köti, az bizonyos. Hogy az elhará­csolt területek magyarjai szivéből az utolsó remény loszlányát is ki­tépi s a hontalanok honvágyát is pernyévé égeti, ki tagadhatja le ? A választási hazug sip-dob- lárma úgy zúg a fülünkben, mintha már mit sem veszíthetnénk. Igazán arra kell gondolnunk, hogy úri faj­tánk virágos jókedvében nem hal­doklót megy megmenteni, hanem a halott temetése utáni torról tart ha­zafelé a magyar hajnal derengésé­ben. Legalább a szemünk előtt le­játszódó politikai farsang karneválja ezt juttatja eszünkbe. Hej, pedig ez a politikai farsang, ki tudja, nem az utolsó értékeinket dobja-e bi­tangok és országrontók ölébe s a magyarság haldokló életét nem a farsangoló politikusok fojtják-e meg bárgyún, akaratlanul is, hej uram­isten mégis csak bűnösen. Silbak. R megcsonkított Magyarország. Népesedés, Ma már tény, hogy mindazok az álla­mok, melyek belesodródtak a nagy világ­égésbe, csalavesztesek : az üresen maradt bölcsök körül veszítették el a harcot, ami­kor nem engedték megszületni a jövő nem­zedék munkaerőit. Fokozat csak annyiban van, hogy minél korábban állott fegyverbe egy ország, annál hamarább állította meg a természetes szaporodás lehetőségét s minél alacsonyabb volt a születési arány s minél magasabb a halálozási szám, annál súlyo­sabbá vált a veszteség. A születések rohamos csökkenése Magyarországon 1915. áprilisában kezdődött. Az egész Magyarországra való statisztikánkat feltüntetve, az elmaradt születések száma az 1915. évben 197.090 volt, 1916. » 329.000 * 1917. » 345.000 » 1918. » 389.000 * 1919. * 231.000 » Utraualó „Négy testvér“ cimü könyvemhez. Négy testvér, négy édestestvér, de mind a négy elütő, más-más természettel, szokással és életfolyással. Nem a maguk akaratából üt el egymástól minden tekintet­ben a négy testvér, nem maguk csinálták, nem maguk taposták ki a maguk számára külön és egymástól elütő kis életösvényüket, hanem, mivel a nagy természet igy rendezte el az ő dolgukat annyi minden más dolgok­kal egyetemben. Négy testvér : tavasz, nyár, ősz, tél. Egymásban él, egymásból él és egymás után él mind a négy testvér. A ta­vasz rügyet fakaszt, kelyhet nyit, virágot nyilaszt; a nyár sudárba növeszti a kis csemetét, gyümölcsöt érlei és napsugárból koszorút fon ; az ősz beteljesíti a természet ígéretét s a tél, fehér havával, zúzmarájá­val fehér takarót borit mindenre. Tükördarabok, apró mozaikkockák ezek az Írások az életemből, az Írásaimból, a lelkemből, a gondolataimból. Az életutak, életösvények hosszú, kanyargó útjainak kis darabjai. Pillanatnyi elgondolások, kis ke­serűségek, vágyakozások elérhetetlen célok után ; fárasztó bolyongások, vándorlások utáni pihenők, elmélkedések; életsorsok, életútak fölötti hosszu-hosszu gondolkodás, méresikélés, számitgatás s utána sok-sok tehetetlen, céltalan és talán értelmetlen mo­solygás. Olyan minden-mindegy féle, befelé néző, de mégsem könnyelmű, inkább ko­molykodó világnézés. Az emberek meg nem értő mosolygása nem bánt, nem is fáj. Inkább én mosoly­góm fölöttük. Nem értik az életet. Hiszen nem is értheti mindenki. Ahhoz csak a ki­választottak értenek. Nem is volDa jó, ha ahhoz mindenki értene. Fő, hogy ők rang­ban fölül állanak az átlagon. Ez a fontos. A többi mellékes. A fej üres-e, vagy telítve van-e pompás gondolatokkal, az nem fontos. Egyáltalán semmi „sem fontos, ami nem fi­zikai értelmű. És ez nagyon jól és nagyon bölcsen van igy! A költőnek, 'Írónak, festőnek, zene­művésznek másként dobog a szive, másként működik az agyveleje és másként folyik a külső és belső élete. Nem kell mindjárt megijedni, nem anatómiai értelemben gon­dolom a dolgot. A művész élete-folyása egészen más, elüt az egyszerű emberekéi­től és ezért van az, hogy ezt nem értik és nem tudják megérteni az emberek, a saj­nálni való, szegény emberek. Sokan nem fognak megérteni, sokan félre fognak érteni. De mindenesetre félre fogják magyarázni az írásaimon végigvonuló hangot, hangulatot és érzést. Tévedésbe fognak sokan esni afölött, hogy e sorok Írója nyilván valami keserü-savanyu, ezer­szer csalódott, életunt élet-aggastyán, aki tán egyébre se vágyik, mint az örök pihe­nőre. No, hát ebből a föltevésből minden­kinek ki kell ábrándulnia. Hiszen minden ember tévedhet, sőt téved is. Nem is volna jó, ha már nem tévedhetnénk. Kell is té­vednünk minél gyakrabban, minél alapo­sabban. Ez olyanféle, mint az acélat meg- edző fürdő : — kicsit savanyu, kicsit ke­serű, de mikor a forró vasat kiveszik be­lőle, bizony egyszerre acéllá változik az! Hát ez is igy van. Az embereket nem kell komolyan vend. Lehetőleg semmit sem kell komolyan venni. Előre el kell készülni min­den dolognál arra, hogy a siker ezüst ugyan, de a csalódás arany. Minden emberben van bizonyos meny- nyiségü színjátszó képesség, minden ember tud színész lenni, ha szükségét látja, de főképpen, ha ehhez párosultan megfelelő Ítélőképességgel és önuralommal is ren­delkezik. A többi magától, önmagából fo­lyik. Mert körülbelül itt kezdődik a filozófia, az életfilozófia. Ettől sem kell megijedni, a filozófia sem valami ördöngős mesterség. Ehhez mindenki ért. Csakhogy ki jobban, ki rosszabbul. Debát ez sem igen fontos. Igaz, a filozófiát könyvből is tanulják. Komolykodó, fontoskodó bácsik bogarasz- gatnak vele. És nem hiszik, hogy sokan könyv nélkül különben elbánnak az egész életfilozófiával, mint azok, akik könyvek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom