Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-12-03 / 54. szám
111. évfolyam. Dombóvár, 1922. december 3. _______________54. szám. el őfizetési árak: egész évre 300-— K, félévre 150'— K, negyedévre ?5‘— K, Egyes zám ára: 10 korona; pályaudvaron 10 K. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és ngomda: Esterházy-utca 17. szám Saját ház. (Telefon : 40. szám.) Dombóvár és a főgimnázium. November hó 15 én Dombóvár társa, dalma népes értekezletet tartott. Az értekezlet elhatározta, hogy a vármegye minden hatalmasságát felkéri, hogy járjon közbe az illetékes minisztériumban, hogy a dombóvári gimnáziumot ne fejlesszék vissza. Ez a küldöttségjárás szerény véleményem szerint nem mozdítja elő úgy a főgimnázium ügyét, amint az a kultúra érdekében kívánatos volna. Mert a gimnázium fenmaradásához első sorban anyagi erőre, tehát pénzre van szükség. A gimnázium fenmaradása attól függ, vájjon Dombóvár társadalma és képviselőtestülete, sőt tovább megyek, a dombóvári járás lakossága tud e áldozatot hozni a főgimnázium fennmaradásáért. Mert ha a társadalom az áldozatot meghozza, úgy meg vagyok győződve arról, hogy a főgimnázium fenn fog állni továbbra is. Miért függ a dombóvári főgimnázium •sorsa anyagi erőktől, ezt is megvilágítom. Két éve annak, hogy Nyíregyházán egy uj kir. kath. főgimnázium nyílt meg. Ezen kicsiny, majdnem tisztán református vallásu város oly nagy anyagi áldozatot hozott a gimnázium felállításáért és fentartásáért, hogy a tanulmányi alapok felügyelőségé nem zárkózhatott el az intézet fenntartásától. Most pedig az a helyzet, hogy a tanulmányi alapok felügyelő-bizottsága egy uj gimnáziumot nem tud a többiek mellett fenntartani, hanem az egyiket be fogja szüntetni. Minthogy pedig a dombóvári főgimnázium felépítése érdekében a mai napig sem történt semmi, úgy határozott a felügyelő bizottság, hogy a dombóvári főgimnáziumot fejleszti vissza és szünteti be. Tehát most az a kérdés. Nyíregyháza e, Dombóvár-e, vagy mindkettő. Ha Dombóvár társadalma belevonva a jáíás, esetleg a megye áldozatkészségét, megindítaná a főgimnázium építkezését, úgy nem kellene egy kultúrintézményt megszüntetni s nem kellene szégyelnie magát Dombóvárnak, hogy egy keservesen megszerzett kultúrintézményt könnyelmű gesztussal kiadott a kezéből, Én tehát a kérdést elsősorban az anyagiaktól teszem függővé s mindazok, akik a főgimnázium fennmaradásán fáradoznak, arra törekedjenek, hogy oly alapot teremtsenek minél előbb, amelyből az építkezést meg lehet kezdeni. Mindazok, akiknek gyermekei az intézetbe járnak, nem fognak elzárkózni az elől, hogy áldozatot hozzanak, hiszen erkölcsi kötelességük. Ezekről nem is be szélek. Azokhoz akarok én szólani, akiket semmi érdek sem fűz — legalább még ma — az intézethez. Ezeknek lelkét akarom felvilágosítani és áldozatra bírni. Az a kérdés, kell e a gimnázium vagy nem, mi a társadalom haszna, ha fennmarad a főgimnázium és minő kár háramlik a társadalomra, ha megszűnik az intézet? Nézzük a kérdést az üzleti ember józan eszével, készítsük el a mérleget becsületesen és igazságosan és akkor vizsgáljuk meg, mi az eredmény? Nyereség-e vagy veszteség ? Mert ha veszteség, úgy csukjuk be azonnal a boltot, de ha nyereség, úgy fejlesztenünk kell és naggyá kell tennünk egyetlen kultúrintézményünket. Vizsgáljuk meg a mérleget. Iskoláról lévén szó, nemcsak anyagi, hanem főleg erkölcsi javak forognak kockán. Itt van egy főgimnázium, amely ma Tolnavármegyének a legnépesebb iskolája. Ezen intézmény a kultúra, a tudomány, a jóizlés, a becsület, a tisztesség fejlesztése terén megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz a város, a járás, a megye társadalmának. Ezen intézet egy oly erkölc-i alaptőke, amelynek kamataiból generációk éldegélnek meg, még akkor is, hacsak morzsákat csipegetnek a tudásnak dúsan terített asztaláról. Hisz egy főgimnázium erkö esi hatása egy város társadalmára kétségen felül áll. A város kulturni- vóját emeli, mert az intézet tanerői nemcsak az intézetben és nemc-ak a tanuló ifjúságot tanítják, hanem az intézeten kivül is és ha kell, magát a közönséget is tanítják. Nem is beszélek arról a nevelő hatásról a mely lépten-nyomon megnyilvánul, midőn az iskolás ifjú az intézetben magára szedett erkölcsi nézeteivé! magát a szülőt és környezetét befolyásolja igen sok esetben. Oly helyeken, ahol középiskola nincsen, milyen vágyakozás, milyen óhaj nyilvánul meg egy középiskola után, mert ha van középiskolánk, mert ha van gimnáziumunk, akkor nem kell a szomszédba szaladni egy kis tudományért, egy kis nevelésért, mert megtaláljuk azt idehaza i;s. (Folyt köv) A „Hangya“ szöuetkezef éui közgyűlése. Múlt vasárnap délután tartotta a Hangya szövetkezet 1921. évi rendes közgyűlését, a tagok élénk érdeklődése mellett. Az ülésen szentandráH S z é v a 1 d Oszkár elnökölt, a Hangya központot pedig M a y e r Sándor, központi főnök képviselte. A jegyzőkönyvet dr. Piukovich Sándor vezette, hitelesítésére pedig dr. Jakab Lajos és Koruzsán Melét kérettek fel. Széva'd Oszkár — elnöki megnyitójában — rámutatott a szövetkezet működésének közhasznú voltára és kifejtette, hogy a szövetkezet a múlt évben eredményes munkásságot fejtett ki. Ez a központ támogatásának köszönhető elsősorban, amit külön kiemel, de eredményezte ezt a tagok meg értése és közremunkálkodása is. A szövetkezet s mult 192L. évben, a trafikügylettel együtt 13l/a millió korona forgalmat bonyolított le, mig az 1922. év eddigi forgalmi eredménye már 21 millió korona. Az évi jelentést Dr. Piukovich Sándor, szövetkezeti alelnök terjesztette elő. Rámutatott a szövetkezet nevezetesebb eseményeire, majd felhívta a tagokat*, hogy 1000 koronás jubileumi részvényt — most, a Hangyának 25 jubiláris évében — mennél tömegesebben jegyezzenek és adjanak men nél többen áruelőíeget, amely 8°/0-al kamatozik. Figyelmébe’ajánlotta a tagoknak azt is, hogy a «Gazdák Biztositó Szövetkezete» által a Hangya szövetkezetek fellendítésére átengedett 5000 koronás életbiztosítási, amelyre 3200 korona fizetendő be. A tiszta nyereség felosztására nézve elfogadta a közgyűlés az igazgatóság következő indítványát : az üzletrészek 5%-os osztalékára fizettessék 5765 korona, a dombóvári hősök emlékoszlopára nyújtson a szövetkezet 3000 korona adományt, a fennmaradó 13696 korona 98 fillért pedig fordítsák a tartalék-alap emelésére. Ezek után Mayer Sándor központi kiküldött ismertette az 1921. évi mérleget. Megköszönte az elnöknek a központról tartott megemlékezését, majd kifejtette, hogy a szövetkezet vezetősége eredményesen teljesítette a reá rótt kötelességeket. Külön kiemelte a szövetkezet alelnökének az adminisztrációs teendők terén tanúsított példás munkásságát, felolvasta a rovancsolást teljesítő ellenőrök jelentését, amely a vezetésben a legteljesebb rendet találta és megállapította, hogy úgy a fő- mint a fiók-üzlet kezelői a reájuk bízott vagyonnal hiánytalanul számoltak el. Végül az üresedésben levő igazgatósági tagsági helyekre : Cziriák Frigyes, Brédl József és Nagy János (Árpád-utcai), a felügyelőbizottságba pedig : Schäffer András, Bugalla Béla, Kocsis László és Benyik Ede választattak meg. Széljegyzetek. A HŐSÖK EMLÉKE. Nem volna szabad elmúlnia egyetlen napnak, a nap egyetlen órájának sem, hogy meg ne emlékezzünk azokról, akik a hazaszeretetnek áldozatai lettek, akik magyar vérükkel itatták nemcsak a hazai földet, hanem idegen országok rögjét is. Meg is tesszük ezt talán valamennyien. Szép dolog is megemlékezni a hősökrői. Megemlékezni hőstetteikről. Elzokogni bánatunkat azokért, akik meghaltak, de mégis örökké élnek. Sajnos enné! tovább nem megyünk s nem is szeretünk tovább menni. Büszkék vagyunk w doberdói hősökre, kérkedünk a vörös ördögök bravúrjaival, de mikor emlékükre gyűjtenek, nem szégyeljük odadobni, hogy szegényebbek vagyunk az ördögnél. Mik szép meséket tudunk a Kárpátokban harcolókról, meg a Szerbiában elesettekről, de amikor áldozatot kérnek tőlünk az ő emlékükért, hazudjuk, hogy már adakoztunk. Büszkén verjük mellünket, hogy magyarok vagyunk, de zsugoriak vagyunk azokért a magyarokért áldozni, akiket pedig szeretünk félisteneknek nevezni. Pedig hányán ülnek a milliókat rejtő pénzeazsákokon ; fogukhoz vernék a réz- krajcárt is, ha volna. így bőkezűséget imitálva, leadják a fukarok az l —10 —100 koronáikat s félve vigyáznak arra, nehogy többet adjanak szomszédjuknál, Magyarok, nem tudtok már áldozni ? ! El felejtenétek a hősök galériáját ? ! Oh hálátlan nemzedék ! Nem alamizsna kell ide, nem koldus fillér ! Ide a magyar áldozatkészség kell. Nem szó, de cselekedet. Édes atyámfia, napról napra hajtogatod.®hogy nincs a pénznek értéke, de nem áldozol a hősök emlékére egy tojást adni akkor, amikor a színházra ezreket áldozol. Reszketve olvasod le millióid közül a 100 koronát s azt hiszed, eleget telté! hazafias kötelességednek. A hősök mindenüket adták éried és -milliókért s te felebarátom a morzsákat is sajnálod az emlékezés oltárára. Eszembe jut a bibliai farizeus és a vámos. A farizeus, a ma farizeusa még a látszatra sem áldozik, amikor a sok ezer vámos mindenét adta a hazáért. A haza ! ? . . . Nem szeretheti a hazáját az, aki a múlt hőseit elfelejteni nem akarja ugyan, de áldozatra szegénynek tartja magát, Tegyük mérlegre a két áldozatot. Bizony, bizony mondom ily készséggel kevés remény van a feltámadásra. Aki elfelejti a múltat, nem tud áldozatot hozni a múltnak hálálkodó jelen számára, annak nincs, nem lehet reménye a jövőre.
