Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-11-05 / 50. szám

uwuiuuvar, rtJUITI-U. ö. | a „Hangya“ főüzletében felvétetik 19 22. november 5. DOIW/M HÍRLAP 3. oldal. — Hátralékos előfizetőinket kér­jük, szíveskedjenek hátralékaikat mielőbb rendezni. — Tadics Benő ünneplése a Le­gényegyletben. Ünnep volt a kát. Legény­egyletben múlt vasárnap, okt. 29-én. Amit ott láttunk és hallottunk, fényes dokumen­tuma volt annak a szeretetnek és ragasz­kodásnak, mellyel az Egylet tagjai és pártolói volt aielnökük, Tadics Benő iránt még most is viseltetnek. Az ünnepély d. u 5 órakor kezdődött. A magyar himnusz és a pápai himnusz eléneklése után, — melyhez az egylet zenekara szolgáltatta a kíséretet, — Dobszay János világi elnök lépett az emel­vényre s köszöntötte meleg szavakban az ünnepeltet s biztosította őt további szere- tetről, emlékének ápolásáról. A megnyitó szavak után Kolbert Pál I dékán mondotta el Kocsis László ünnepi versét, melynek folyamán lehullott a lepel az ünnepeltnek a terem falán elhelyezett pompás kiállítású fényképéről. Az ünneplő közönség lelkes éljenzésének csillapultával dr. Piukovich Sán­dor lőgimn. tanár ünnepi beszédben fejtette ki a Legényegylet célját és méltatta Tadics Benő érdemes munkásságát. Majd Tar Etelka adta elő a »Jani* cimü verset mély átér- zéssel, művészi interpetálással. Kocsis László alelnök zárószavai után, Tadics Benő meg- hatottan emlékezett meg azon munkáról, melyet a tagoktól támogatva tudott csak elvégezni. Köszönetét mond különösen Dob­szay János elnöknek és Kolbert Pál I dé­kánnak, hogy a nagy harcoko ), forradal­makon át hűségesen kitartottak az Egylet eszméje mellett, jó testvérei, harcos társai voltak a munkában. Kéri őket és az összes tagokat, hogy ezentúl is legyenek hűséges, dolgozó harcosai az egyháznak és a hazá­nak. A megjelent vendégek között láttuk Illés Gyula főjegyzői, Varga Ferenc főgirmi. igazgatót, az Egyletnek pártoló tagjait, ren­des és volt tagjait, azonkívül számos tiszte­lőjét és jó barátját Tadics Benőnek. Az ün­nepélyt házi mulatság követte, mely az éjfél utáni órákig tartott. — Mi van az ipariskolával ? (Pa­naszos lévé'.) Tisztelt Szerkesztő Úr ! Bá­torkodom b. figyelmét és Ön áLal az illetékes helyekét felhívni az iparostanoncok oktatása körül mutatkozó nemtörődömségre. En az ilyesmihez nem sokat értek, de azt tudom, hogy az inasainkra mindig ráfér egy kis ta- tanu ás. Ámbár azt is elismerem, hogy a mestereknek nem mindig kellemes, ha a •fiuk a legsürgősebb munka idején iskolába mennek. De ami való, az való. Tanulni meg kell. Hát én nem tudom, hogy kin múlik a dolog, de úgy tetszik,«senki sem törődik az egész dologgal. Se azzal, hogy a tanítók ta niüanak, se azzal, hogy a munkájukért megfizessék őket. De még a feiügyelőbizott- ság is jobbnak látta lemondani. Most az sincs. Azt gondolom, hogy jó volna, ha a tisztelt Szerkesztő ur kitenné az újságba, hogy hogyan is áll az ügy voltaképpen.' Va­gyok a Szerkesztő urnák stb. Egy iparos- mester. — Mi is azt kérdjük : mit szólnak ehhez az illetékes tényezők ? — Az ipartestület cipész- és csiz­madia-iparosai f. évi október hó 29-én, vasárnap délután,— az ipartestület helyisé­gében — látogatott gyűlést tartottak. A gyű­lést Tapaszti Imre, a dombóvári szakcsoport elnöke nyitotta meg,ismertetvén a gyűlés célját. A gyűlés egyedüli tárgyát Ádám György a budapesti cipész szakegylet titkára adta elő szakszerűen és élvezetes modor­ban. Egy órás beszédében rámutatott a kis­ipar mai súlyos helyzetére és világos érvek­kel bizonyította be, hogy a kis iparosság a nagytőkével csak úgy veheti fel a ver­senyt, ha termelő és értékesítő szövetkeze­teket létesít, melyek nem csak a tömegter­melés, de a kedvezményes anyagbeszerzés lehetőségét is nyújtsák. Beszéde végén a szövetkezeti eszme felkarolására és megva­lósítására hívta fel az iparosságot. Este 8 órakor ,,Abbázia“-kávéházban vacsora volt a budapesti vendég tiszteletére. NYÁRI SPORRTOLAS — ÉME választmányi gyűlés. Az Ébredő Magyarok Egyesülete f. hó 4-én este 6 órakor Ujdombóvár községházánál vá- váiasztmányi ülést tart. Kérem a választ­mányi tag urakat, hogy azon — tekintettel a megtárgyalandó dolgok fontosságára — valamennyien s pontosan megjelenni szíves­kedjenek. Kiknek elfoglaltsága megengedi, kérem már 5 órakor, a vezetőség megbe­szélésén is résztvenni Az elnökség. — Anyakönyvi közlemény. Októ­ber hó 19-től október hó 26 ig a következő születések történtek: Árkovic3 Ferenc és Kovács Rozália gyermeke: Ferenc, József r. kát., Puszpán Pál és Kelemen Anna gyer­meke : Vendel r. kát. Házasság: Gzitrom Herman izr. és Mariin Katalin r. kát. //a- Idlozások: Dani Erzsébet r. kát. 7 éves (vörheny), özv. Bilecz Antalné Kalocsa Katalin r. kát., 30 éves (tüdőgyulladás), Máté Miklós r. kát., 9 éves (veselob), Bódog Mihályné Simon Mária r. kát., 50 éves (szív- szélhűJés), Csapó Lajosné Szablyás (Kompa) Klára r. kát., 26 éves (tüdőgümőkór). — A „Lengyel vér“ november 12 én és 19 én kerül bemutatásra a dombóvári Uránia-moziban. A két részből álló, gyö­5 nyörü fiimfölvété!re előre is fölhívjuk olva- | sóink figyelmét. — Ä Talmud magyar fordításá­nak í. ré^ze (Mik a nemzsidók a Talmud | szerint. Emberáldozatok) megjelent. Az egész ; mű ára 200 kor. (Utánvéttel nem küldhető, mert az utánvétel dija 68 kor.) Minden ön­tudatos kereszténynek el kell olvasni a Tal- rr.udot, mert ennek i-merete nélkül töké. Istien és komolytalan minden akciónk. Az érdeklődők szíveskedjenek most megszerezni, mert újra nem fogom nyomtatni. Luzsénszky Alfonz szerkesztő (Budapest, 111., Nád utca 1. szám.) — Állj meg magyar ! a mai hatal­mas keresztény demonstráció áhiiatos han­gulatába : a keresztény közélet szónokain kívül hadd szóljon hozzád vezéreid s saját magad orgánuma, a Magyarság is, a keresz­ténységnek magyarságot s a magyarságnak kereszténységet, hitet, egész Magyarorszá­got hirdet. Te tudod, hogy a Magyarság, mint a legjobb keresztény magyar újság mennyi harcot viv a destrukcióval, a libe­rális-radikális táborral szemben. Ezt az új­ságot olvasd, terjeszd és még ma rendeld meg a kiadóhivatalból Budapest, VII. Miksa- utca 8. szám — Dr. Kállay Zoltáa jogi szemi­náriuma, Budapest, Andrássy-ut 8. és Sze­ged, Pallavicini ut 3., felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jog­akadémia összes jogi vizsgáira és az ügy­védi vizsgára Jegyzetbérlet! Reka­pituláció ! Minden felvilágosítást, szóval vagy levélben készséggel ad akár a buda­pesti, akár a szegedi igazgatóság. — Mérnöki irodáknak és építési rajzolóknak nélkülözhetetlen — príma, mil­liméter beosztású papiros érkezett papir- kereskedésünkbe. Kapható, míg a készlet tart. — Törekvő, intelligens egyéneket fix fizetéssel és magas jutalékkal külső akvizí­ciós munkára felvesz a »Frankfurti Általá­nos Biztositó Részvénytársaság« dombóvári vezérügynöksége. Jelentkezés a »Dombóvári Takarékpénztár« biztosítási osztályánál. — Éjféli cimborák. A modern kri minológia uj elveket tűzött maga elé a bűn- tetöügyi eljárásban. A rendőrségnek nem az a célja, hogy büntessen, hanem, hogy meg­javítsa, a bűnözni szándékozót. Két ellen­tétes nézetű ember küzd egymással a ren­dőrségen. Egyik Clifford, az emberséges bánásmód modern képviselője, a másik Bradley, a nyers erőszak sötét gondolko- zásu embere. Ezzel az alapgondolattal indul az a mesébe illő 5 felvonásos bűnügyi tör­ténet, amelynek cselekvési szintere a felhő­karcolók városa : New York. A kitűnő film­fölvétel november 4-én és 5-én kerül be­mutatásra a dombóvári Uránia-moziban. Izgalmas és tanulságos részletekben bővel­kedik a kitűnő film és éppen ezért ajánljuk, hogy tekintse meg mindenki. — A Dombóvári Vöröskereszt Egglet november hó 11-én, délután 4 órakor tartja évi rendes közgyűlését a «Dombóvári Takarékpénztár R.-T.» helyiségében, melyre a tagokat ez úton is meghívja: az Elnökség» — Német diákok Dombóváron. Egyik múlt számunkban ilyen címen adtunk hirt két derék német diákról, akik nálunk is megfordultak magyarországi gyalog-túrájuk alkalmával. Eltávozáskor az alábbi kedves levelet intézték szerkesztőségünkhöz, me­lyet hű magyar fordításban közlünk: A «Dombóvári Hírlapinak és a többi magyar ‘újságnak. Három hónapot töltöttünk j az áldott szép Magyarországon és meggyő­ződtünk, hogy a magyarokban megvan a jó és szilárd akarat az ország újjáépítéséhez. Magyarország teljesen és egészen méltó a német testvéri szövetségre (der deutschen Bundesbrüderschaft voll und ganz würdig). A mi feladatunk az lesz, bogy ezt hazánk­ban elmondjuk és Németországban a Magyar- hont mindinkább ismertté tegyük. Gyalog jártuk be az országot és ez szép utazás volt ! Mindenütt kedves embereket találtunk, akik segítettek bennünket és szállást adtak. Ezért a lovagiasságért ezennel szives köszönetét mondunk. Hisszük, hogy ezek a szálak, amelyek most bennünket összekötnek, csak­hamar erősebbek és erősebbek lesznek, hogy uj szövetség alakulhat, amely minden ellenséggel dacol, hogy újra valósággá le­gyen, amit a szép magyar mondás tart: „Német alaposság, magyar hazafiság Europa boldogulásának kettős oszlopa.‘‘ (Eredetiben is magyarul). Adja Isten ! Fritz Koch Dresdenbői és Paul Krommer. Ablak-bevonó papír (diaphan) ki­tűnő minőségben állandóan kapható a nyomda papirüzletében. r TUDOBAJT, köhögést, mindennemű hülést biztosan gyógyít ci híres Dr. Jdrmag CSODÄMELLTEA. Kapható minden gyógytárban s drogériában. Rheuma csonthasogratás ellen csakis az egyedül biztos, általánosan ismert és minden esetben bevált „Kapeiií-ltenoes4“ segít. Ezt kérje minden gyógytárban s drogériában. Utánvét mellett küldi: OROSZLÁN gyÓgySZertár Budapest, IV., Papnövelde-utaa 2. A „Dombóvári Takarékpénztár Részvénytársaság“ mint a Devizaköxpont bizományosa hiuafalos napi árfolyamon uásárol külföldi fizetési eszhözöhet, u. m.: dollárt, sohotf, marhát, dinárt, leit, stb. Továbbá legelőnyösebben közvetít külföldre szóló kifizetéseket, illetőleg külföldi pénznemekre szóló igénylést. mellett feltétlenül ajánlatos: bedörzsölós Brázay sósborszesszel; fogápolás Brazay Kalogén cikkeivel: a test felfrissítése Brázay kölni vizével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom