Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-10-01 / 45. szám
VI. évfolyam Dombóvár, 1922. október i 45. szám Előfizetési árak: egész évre 300■— K, félévre 150*— K, negyedévre 75‘— K. Egyes szám ára : 6 korona; pályaudvaron 6 K. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját. ház. (Telefon : 40. szám.) Török győzelem — magyar remény. A török nemzet — ez a beteg ember — ahogyan szerették nevezni a magyar sajtóban, rálépett arra az útra, amely a felőrlődés és kipusztulás helyett az élniakarás hősi gesztusával viszi feltartóztathatatlanul a boldogabb, szabadabb élet felé. — Hiába akarják a nagyantanték lokalizálni a török győzelmek nagy jelentőségét, hiába gáncsoljak a kis- anianték pacifistái és demokratái európai kihatásait, a békeműnek nevezett tákolmány kezd meginogni, az elnyomott népekre rákényszerí- tett ketrec vaskorlátai recsegnek és töredeznek. A torzszülött európai béke megkapta a kisázsiai tájakon az első Botond-ütést. Nekünk magyaroknak ujjongó érzéssel kell fogadnunk a török győzelem híreit. Ebben a győzelemben és előrenyomulásban voltaképpen a nemzeti eszme igazolása áll előttünk, amelyet éppen a magyar fülekben és koponyákban siettek elhallgattatni a mi radikális tudósaink. idegen vérebeink s vörös- nyakkendős apostolaink. Példátlanul áll a modem nemzetek történetében, hogy egy kótyagos társaságnak sikerült — ha pillanatokra is — egy nemzetre ráoktrojálni a maga világpolitikai tanait, amely tanok a széthintés és elfogadás után megteremtették a maguk keserves gyümölcsét: a csonka hazát. Az ember döbbenve áll meg ma is az előtt a hallatlan vakmerőség előtt, hogy itt, Magyarországon volt idő, amikor a nemzeti öntudat nevetséges szólam volt, a múlt folytatása kikacagni való ósdi fogalom, a történelmi fejlődés pedig túlhaladott álláspont. Megszentelt hagyományainkra azt bizonyítgatták-, hogy kerékkötője a világdemokrácia fejlődésének, tehát pokolba vele! Eljött aztán a pacifista világ — emlékeznek még rá? Mindenki rettegett ama novemberi éjszakában, mert nem tudta, mikor fúródik szivébe egy pacifista man- licherének golyója. Végigéltük a hónapokat, mikor a nemzeti gondolatot kisajátította a nemzetközi betyárság. Megértük, hogy nem volt múltúnk, magyar hagyományunk, az igaz, hogy ugyanekkor a jelenünk is egy volt a halállal. A kisázsiai törökök, a nagy beteg ember fiai most rácáfoltak a világ összes kóklereire, de különösen a magyarság kócpolitikusaira s ; jelenleg az emigráció bőséges asz- ; tálánál élő valamikori vezéreinkre | s orosz aranyakon tengődő szovjet- | csillagainkra. A török nemzet a ! nemzeti gondolat gloriolájával aratja a győzelmek sorozatát messze keleten. Ez a nemzeti gondolat a vas- gyürüvel körülbarrikádozott magyarság előtt legyen jó példa, tanulság, életösztönünket felfokozó energia. Lássuk be, hogy egy ut | áll előttünk : a törökök győzelmes í útja. Más ut nem vár most ránk, ; más remény nem integet felénk. I Aki más céllal, más szándékkal i prédikál nekünk, más kivezető utat i tanácsol, az nem magyar. A pécsi püspök bérmautja Gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök szeptember 18-án kezdte meg vármegyénk, ben őszi bérmautját. A megyéspüspök szept. 18-án érkezett a hátai vasútállomásra, ahol a vármegye képviseletében Bajó Pál, a központi járás főszolgabirája a községi elöljáróság élén fogadta és köszöntötte. A kath. templom előtt Gvörkő Ferenc plébános a környékbeli papság élén üdvözölte a főpásztort, aki hiveivel együtt bevonult a feldiszi- tett templomba, ahol litániát tartott, majd a közönség sorfala között szállására, a plebá. niára ment. Másnap kiosztotta a hátai fiatalságnak a bérmálás szentségét. Ugyanaz nap délután kíséretével együtt áthajtatott Bátaszékre, ahol az egész község ünnepi dbzben fogadta. Tiszteletére diadalkapukat állítottak fel és az iskolás gyermekek, tűzoltóság és a festői öltözetű polgári lövészegylet sorfala között vonult be a remek szép gótikus templomba, amelynek ajtajában Hradek Károly esperes plebános- fogadta. A szokásos litánia után a plébánián fogadta a megyéspüspök a bátaszéki hatóságok, testületek és egyesületek küldöttségeit. Este a bátaszéki dalárda és tűzoltó- zenekar szerenáddal kedveskedett megyés- püspökünknek. A bérmálást szerdán és csütörtökön osztotta ki a főpásztor. Tiszteletére mindkét napon diszebéd volt a plébánián. A szerdai ebéden résztvett Forster Zoltán főispán is. Csütörtökön a törvényhatóságot Szévald Oszkár vmegyei főjegyző képviselte a püspök környezetében. Csütörtökön délután a megyéspüspök Várdombra ment, ahol szintén ünnepélyes külsőségek közt fogadták. Itt pénteken délelőtt osztotta ki a bérmálás szentségét. Pénteken délután Bajó főszolgabiró átkalauzolta a főpásztort Decsre, ahol szombaton végezte a bérmálást. Szept. 24-én Sióagárdon, 25 én Harcon, 26-án Mözsön, 27 — 28 án Tolnán osztotta ki a bérmálás szentségét. Vidéki színésznő. Megvert, megtépett. szürke, kis alakja Komolyan járta át a nagy teret, Szemébe hajlott nagyszélü kalapja 5 kiállt zsebéből az estéli szerep. Úgy tétovázott, mintha messze menne. Egy kis galambnak morzsákat vetett, Talán duáolt is, mintha kedve lenne 6 figyelt egy hintát s búsan nevetett. A gyalogjárón megbotlott a kőben S a feráesarku, elaggott cipőben Bús csöndességgel tovább ballagott... És nézte, nézte, milyen gyors az élet, Az egyik házban mily vígan zenélnek S hogy olvassák a sarki szinlapot... FINTA SÁNDOR. Borulaf, Irta: Ősz Iván. Valahol a Balaton melleit kezdte először figyelni a leányt az egyik nagyobb fürdö«beiyen. Apja, anyja köpcös volt, őt magát sem vitte volna el a szél. A fürdőre nem igen lehetett nagy szükségük. Az ember kissé viseletes volt, az asszony meg a leány nem. Ha a leány el-elmaradt, előre sza ladt, vagy távolabb lubickolt a Balatonon, minduntalan felcsattant az asszony hangja : — Vima, te . . . Ilyenkor engedelmesen húzódott közelükbe. Egyszer lenn, a part fái közt találkozott vele a pádon. Alkonyodott. A Balaton halkan pihegett, a fák megkönnyebbülten sóhajtoztak, nem zavarta nyugalmukat a tarka-barka, fecsegő emberi sokadalom. — Ma nem láttam lenn az ebédnél — szólt a leányhoz, hogy valamit mondjon, amennyit bontakozó ismeretségük enged. — Nem, nem, ma másutt voltunk — rebbent fel a leány és elborult az arca. — Ügy látszik, szégyenli — gondolta a férfi, aki keserű magvetéssel bolyongott a világon. De már bánta, hogy nem gondolta meg szavait. Ismerőseiktől hallotta — bár hisz irigység és rosszakarat is sok lehetett a szavukban, — hogy nyaralásuk végén nem igen van, mit apritariok a tejbe. Látszólag azért fényesen élnek, mindenütt megfordulnak, ahol mutatkozni szokás. De ebédre, vacsorára már nem telik. Hid-eg felvágottat fogyasztanak kimérten, gondosan lezárt szobájukban. A látszatot azonban félte kényén őrzik. Először esett meg vele, hogy megsajnált valakit. Megsajnálta a leányt. Szánta, hogy e hazug sorba gyűrte az anyai böl- cseség. Sejtette, hogy az asszony rendelkezik a kis család hajójának parancsnoki hid- ján. Csak asszonyi ostobaság vetemedhetik odáig, hogy a nyaralást végigverekszi, ha nem is telik ebédre. A férfi sokszor a békesség és bölcseség okából is kénytelen engedni. Az asszonyt ha bestia, nem fékezi meg semmiféle földi hatalom. Csak legalább a leányt rte hurcolná magával az alattomos mutatós utjain. Másodszor oltbon, a kisváros egy tavaszi majálisán találkozott újra a leánnyal. Május lehetett! Nyilván ! Erre az időszakra esik, hogy a táncos emberi indulat tobzódni kezd. S megtart persze farsang végéig, hogy pár hét alatt újra kezdődjék. A munkának sokkal hosszabb pihenő kell.
