Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-01-22 / 4. szám
2. oldal. 1§22. január 22. február 2-ára. Jfermesz József bucsuestélyére. ságos jelenetei is csak az illő mosolygást váltják ki. De vége az órának. Kimennek a folyosóra. Megszólítok egy buzgó hallgatót. — Mit szeretnek legjobban hallgatni? — Mindent, kérem szépan. Mind szép és okos dolog az, amit mink itten hallunk. Igazat adok neki. Bizonnyal jól megválogatott tárgyakat hozzáértő szakférfiak adnak elő s az unalmas nem lehet. Benyitunk a tanitói szobába. Vinekker János áll. tanító, a tanfolyam tulajdonképpeni lelke és szervezője készséggel szolgál felvilágosítással minden irányban. Kétségtelen, hogy rendszeres munka folyik. Van rendes haladási naplójuk, hova a megtartott előadások tárgyát bevezetik. Megkérdezzük, mi az oka a hallgatóság szánicsökkenésónek ? Hisz a megnyitáskor kb. 100 ember gyűlt össze, mig ma már nem is 40, hanem kevesebb a létszám. — Sokan katonának jelentkeztek most a fiuk közül —- hangzik némi büszkeséggel a válasz — de többeket a havazás visszatart. Van azután néhány, aki lassanként le-lemaradr. Azonban kezdődik a következő óra. I A második előadó Vácz i Ferenc áll. tanító. Gazdasági földrajz mai órájának tárgya. Határozott, erős előadása nemsokára uralkodóvá lesz a pillanatnyi hangzavaron. Élénken magyaráz, ami a statisztikai adatokban bővelkedő tananyag «tellett igen szükséges is. Es úgy vélem, tárgya a legkézzelfoghatóbb bizonyítékok felsorolása az integer Magyarország mellett. Élő irredentizmus — számokban. Közben elkalandozott gondolatom s egyszer csak élénk közbeszólást hallok : — A mi tyukunk is, az egyik, olyan kövér és nem is akar tojni, pedig a többi jobbára tojik — magyarázza ki a pádból teljes hozzáértéssel és érdeklődéssel a Gyeney-fiu — de ez már 3 éves. Hát persze, hogy a baromfitenyésztésről és a tyuk gazdaságos kihasználásáról volt szó. És megállapítom : micsoda érdeklődés lesz itt a gazdasági órákon, amelyek egyelőre késnek ugyan, de tán esak nem maradnak el. Mert bár én nem vagyok baromfi-tulajdonos, mégis érdeklődéssel hallgattam : mikor tojik a tyuk legszaporábban. Befejeződött az előadás. A hallgatóság felemelkedett a imára kulcsolt kezekkel mondták el a szokásos befejező imát: a magyar Hiszekegyet. * * * Csak találomra szakítottuk ki e három előadást. Nem akar ez mellőzés lenni a többi előadókkal szemben, — akiknek önzetlen, hazafias munkáját a tanfolyam kezdete óta megértő figyelemmel kisérjük. Alkalomadtán még többször is ellátogatunk és megnézzük : fogy-e még jobban a hallgató ság, hogy bebizonyítsák a magyar szalma- lángról szóló régi mondást. Kívánjuk és reméljük, hogy a megmaradtak hűen kitartanak. ly. Felsőruhák megválásához házhoz ajánlkozik Uog&p jvialvin Dombóvár, Esterházg-utca 8. szám. Báli ruhákra alkalmas virág- és gyöngy-diszek, fouábbá fejdlszek — kaphatók: BONDl JANKÁNÁL, Dombóvár, Petöfí-utca 27. stám. Megcsonkított Magy arország. Ä föld. A magyar föld földarabolt teste kénytelen elnézni, mint szaladgálnak rajta a törpe, idegen nációk, kik se nem diadalmaskodtak, se nem győztek, csak ragadozókként prédára vártak: a magyar föld kincseire. A zsákmány, amit a szomszédos országok levágtak az ezeréves magyar föld testéről, nagy, ha területét vesszük figyelembe és igen fájdalmas, ha közgazdasági jelentésében vizsgáljuk. Az elveszett földterületet a népességgel együtt a következő táblázat állítja elénk világosan : Terület Terület kn*2-ben Népesség I. Cseh megszállás 62.917 3,575.685 11. Román » 102.787 5,265.444 Ili. Délszláv » 20.956 1,499.213 IV. Osztrák > 5.055 392 431 V. Fiume .... 21 49 806 VI. Összes követelés 191.756 10,782.579 VII. A megcsonkított Magyarország . 91.114 7,481.954 E fájdalmas statisztika szerint tehát Magyarország csupán 91.114 km® területet mondhatna magáénak, eddigi földterületének nem egészen egyharmadát. Népességünkből közel 11 milliót vesztünk, összes létszámunk 51%-át, ha az 1Ö10. évi népszámlálás adatait vesszük figyelembe. A földterület kérdésénél a művelési ágak szerint való megoszlást is pontosan fel lehet vázolni. Az összes követelés ezerholdanként szántóföldben 12,741, kertben 496, rétben 3,406, szőlőben 173, legelőben 8,999, erdőben 10,827, nádasban 41, nemtermő területben 1,533 ezer hold. A megcsonkított Magyarországban megmarad 9 millió 563 ezer hold területnyi szántóföld, ami az itt maradt népességnek a kenyértermékekkel való ellátását biztosítja. Legelővel, réttel azonban aránytalanul rosszabbul vagyunk ellátva, mint sürü népességünk azt megkívánja. Az állattenyésztés fejlesztése van ezáltal nagyon megingatva. Megdöbbentő* az erdőben való veszteségünk. Eddigi erdőterületeinknek csak 14,3 százaléka maradna meg s legértékesebb, kitermelésre kész erdőállományunk román imperium alá került (6 millió 289 ezer hold s nekünk maradt összesen 1 millió 815 ezer hold erdő.) Nemesak virágzó fakivitelünket csökkenti s nemzeti jövedelmünk egy jelentős tételében szenvedünk itt veszteséget, hanem a meginduló építkezéseknél is drágán kell fizetnünk a legfontosabb építőanyagot. Ezeken az adatokon eltöprengve, nem lehet más akaratunk, mint komoly és céltudatos harc előkészítése, a magyar föld visszaszerzésére. A Női Kongregáció műsoros délutánja. A tói folyamán közönségünk a legkülönbözőbb körű és tárgyú műsoros előadásoknak egész sorozatét élvezhette végig, de ne«» túlozunk, ha a dombóvári UrinÖk Mária Kongregációjának csütörtöki műsoros délutánját a legsikerültebbek, legnivósabbak közé helyezzük. Az Orsolya-zárda díszterme szűknek bizonyult az előkelő közönség befogadására, a művészi programmpontok pe- dig a l«gfokozottabb igényeket is messze a várakozáson felül kielégítették. A függöny felgőrdülésekor általános feltűnést keltett mindjárt a szinpad dekorációja. A hófehér korinthusi oszlopok kőaött a bordó drapériák, a gondos, finom női Ízlésre valló elrendezés nagyon kellemes benyomással volt a szemlélőre. A műsor első pontjaként Fodornó Szíjártó Ilonka kiváló ügyességgel és őszinte hatás mellett szavalta el Zsirkay J. megható költeményét: A fakozákot. Utána Kein lein Kató nagysikerű melodráma-szavalata következett. — Mélyen átérezve és nagyon kedves, közvetlen modorban adta elő Székelyország álmát, melyet ö*v. Gsapko Béláné remek songorakisérete a kellő hatásfokra emelt. Viharos tetszés fogadta Ritzl Olga és Radios Paula hegedű-zongora együttesét. Ritzl Olga miniig természetes és művészi játékával már sokszor gyönyörködtette Dombóvár kö- »önségót, de ea alkalommal eddig még tőle nem hallott finomságú változatokat «salt ki hegedűjéből. Radies Paula pompás zongora- játéka méltóan részesült partnere osztatlan sikerében. Ismételten kitörő tapsvihar honorálta Asztalosné Jámbor Ilonka kitűnő énekszámait, melyeket Bajusz Árpádné hatásos játékával kisért zongorán. A műsor befejező és főpontja Pailler : ,,A vértanú“ cimü kétfelvonásos történeti színműve volt. A darab nemcsak tárgyánál fogva — a keresztényüldözések korában tőrtéuik, — hanem a szereplők gondosan kidolgozott, tökéletes alakításai miatt is teljes mértékben lekötötte a hallgatóság figyelmét. Baloghné Schmiedor Bözsi valósággal remekelt Gallista fárasztó szerepében. Méltó partnere akadt Tar Etelkában, aki a keresztény hitét bátran megvalló Dorotheát alakította a tőle megszokott művészettel. Ujváry Rozika a helytartó felesége szerepét játszotta meg kitűnő sikerrel. Rendkívül bájos leányalakok voltak Kissné Kasztner Manci, Radios Paula és Ujváry Teruska, mint Gallista ba- rátuői. Ugyancsak jól állották meg helyüket Horváth Böske, a császárné, továbbá Ikotics Ilonka és Vrbljancsevies Mariska, rövid, de nem hálátlan szerepeikben. A btfejező élőképben Schlittué Kovács Marinka, mint Szüzanya, Svarda Bözsi és Tar Bözsi mint angyalok váltottak ki őszinte tetszést. Dicsérettel kell kiemelnünk még az énekbetéteket, melyeket a kongregáció vegyeskara szép sikerrel adott elő. Az átfogó sikerű előadás rendezésében különösen Varga Ferencuó és Bajusz Ár- pádué úrasszonyoknak van kieáló érdemük. Dombóvár szegényei pedig, akiknek javára a jövedelmet fordítják, hálás szívvel gondolnak a kongreganista hölgyek emberbaráti buzgó munkálkodására. A műsoros-délutánt 2J-én, szombaton megismétlik. —x—