Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-06-18 / 30. szám
VI. évfolyam flombóvár9 1922. Junius 18 30. szám Előfizetési árak: egész évre 100— K, félévre 50-— K, negyedétre 25-— K. Egyes szám ára : 3 korona; pályaudvaron 3 K. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tór 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) fekvő gyermeket sok ifjú anya valóban babának nézi, amelyről azt gondolja, hogy ha hátát nyomják beszél s egy hónapos korában jár. Hányszor halljuk : »de soká tart, amíg beszél az én kincsem. Mikor jár?» stb. Közben elfeledkeznek arról, hogy a test is, meg a lélek embrióban lévő, még szunnya- dozó jé és rossz tulajdonságai is nevelésre szorulnak. Sajnos, az ember természeténél fogva előbb mutatkoznak a rosszhajlamok amelyet a legtöbb szülő istápol. »Oh, a kis huneut* — mondják s nem veszik észre, hogy a ki* huncutság gonoszsággá fajú', egyik helyen roagyokban, a másik helyen selyemköntösben. Ritkán halljuk manapság a fiukról : » . . . e fiúból pap lesz . . . «, hiszen az anyagias gondolkodás legyűrte & szellemi fölényt s szebb pálya a pénzkeres kedő pálya, igaz, hogy ez manapság is gyakran vezet a börtönbe, de odáig jutottunk a modern felfogásban, hogy a börtönlakók a haladás vértanúivá lettek. S ez mind a családi nevelés rovására Írandó. A leányoknál sincs különben. Itt meg a divat mutatja meg azt sz utat, amely lelki depresszió felé vezet. A mamák hamiskásan mosolyognak, ha lányuk modern fejlődéséről tesznek tanúbizonyságot, de megfeledkeznek arról, hogy ez nem mindig viseli magán a jó Ízlés bélyegét, hanem inkább foltja az egyébként jobb sorsra érdemes léleknek. A női lélek nagyon finom valami s épen ezért ezen finomsága nyomán kevés az ellen tálló képessége mindazon támadásokkal szemben, a melyei egy életen át érhetik. Az iskolapadig talán csekély a támadások száma s épen ezért ez az idő a legalkalmasabb arra, hogy az erkölcsi érzék embrióját oly fejlődési irányba tereljük, amely a finomság mellé az ellenálló képes ég bizonyos fokával is megajándékozza a serdülő pedagógiai alanyt. Jegyezze meg magának mindenki, hogy a hazának épen úgy, mint az emberiségnek anyákra van szüksége s nem dmtdámákra, akik, mint a biti ű muzulmán Mtkka felé, úgy fordulnak Paris felé. Ne törjünk azonban pálcát a divat felett, amig a jó Ízlés kellékeivel rendelkezik. Sokan kérdezik, mi ősz- szefüggésben van a bölcső, az iskolapad a a divattal? Sokban, nagyon sokban! Sokan nem is gondolnak arra, hogy az az 1—2—$ éves gyermek mennyi figyelemmel kiséri a felnőttek minden mozdulatát. Ugyanezen eset áll a fiunevelésre. Kétségtelen, hogy a fiúban nagyobb mértékben nyilvánul meg az úgynevezett csinytalan .ág, de az is bizonyos, hogy a fiukban Hőbb jelentkezik az önállóság, mint a leányokban. Talán ez az oka annak, hogy a kis 1—2—3 éves fiúnál is igen gyakran tapasztalható, talán az em- böri természettől indított a bizony akár hányszor visszatetszést keltő u. n. csinyta- lanság mosolyt kelt a szülők ajkán, de komoly megfontolást ritkán. Itt is azzal a furcsasággal találkozunk, hogy mindenki észreveszi a fejlődésben levő ferdeségeket, a szülő nem. Pedig ennek észrevétele amennyire fontos, annyira könnyű. Nem kell egyéb huzzá, minthogy figyeljük a testet, az anyagi értékével, a lelket pedig szellemi értékével. Megjegyzendő azonban, hogy a test fontos a lélekre, a lélek pedig a testre. A kettő teszi az embert, A kettő között összhangot kell teremteni, ami nem ál! egyébből, mint összhangot kell teremteni a családi életben. Ne legyen az apa mumus, hanem szigorú biró ; ne legyen az anya te« hetetlen asszony, hanem gyermekének igazságos gondozója. Az apai, anyai szeretet kiváltja a gyermekek leikéből mindazokat az érzelmiket, amelyek kiváltásra várnak. A tisztelet, szeretet, becsület, vallásos érzés, hazaszeretet, valamennyien az apai, anyai szívtől fog! ak tüzet. Amely család nélkülözi a szeretet melegét, annak gyermeke megindult azon a kálvária utón, amelyen a bölcsőtől az iskolapadig csak egy stáció. — Keresztény újságok: »Nemzeti Újság«, »Uj Nemzedek«, »Magyarság«, »A Nép«, »Somogyi Újság«, »Dombóvári Hírlap«. Folyóiratok: »Kép«»a Krónika«, »Magyar Kultúra« és a »Mgyar Nép« kaphatók, nyomban a megjelenés után, lapunk kiadóhivataában. Abölesófól az iskolapadig. Irta: Pártos Pereno. A gyermeknevelés mindenkor érdekes témája volt az emberiségnek. Éppen ez az érdekessége okozta, bogy számos kilengés után sem volt képes sem a család, sem az iskola, sem a társadalom az egységes utat, a megkívánandó egyöntetűséget megtalálni. Spárta az ,,ép testben ép lélek“ elvén a Tajgetosz sziklái közé dobatta a fejletlen szülötteket ; Athén megfordította s az ép leiket vallotta előbbvalónak. Az előbbinél az erőszak a családi szentélyt sem kímélte, az utóbbinál a fejlett lélek éralma mellett a fizikai renyheség korszakát látjuk bekövetkezni. Egyik helyen nem engedték szóhoz jutni a családot, a másiknál tultengésbe jutott a szülői szeretet. Melyiknek volt igaza?... Nehéz kérdés. Annyi bizonyos, hogy éppen ezek az esetek bizonyítják, hogy a csalidnak' elvitázhatlan, alapvető .szerepe van s amennyire bűn azt korlátozni, éppen úgy bűn azzal nem törődni Ne foglalkozzunk a legnap családi nevelésével, hanem vegyük bonckés alá a szüiők mai szerepét a gyermeknevelésben. Találkozunk sok erénnyel, de még több hibával, bűnös mulasztással. Maga a családi élei sem áll azon a sziklaszilárd alapon, mint még nem is régen állott. Valahogy letért az emberiség az ütró', amelyet évezredeken át helyesnek tartottak ősapáink. A férfiak jó része (tisztelet a kevés kivételnek) üzletnek tekintik a hymen-iáncokat s viszont a női táborban akadnak, akik a házasságot a »probafum est* elvén kötik meg. Bizony, bizony, a próbaházasságok száma ijesztően növekszik. Ezzel szemben a gyermeki lélek nevelésében lehetetlen kísérleteket végezni anélkül, hogy a »teremtés boronája« címünket kockára ne tennök. Ha végigkísérünk a képzelet szárnyán így gyermeket a bölcsőtől az iskolapadig, minduntalan a NX. század bélyegével találkozunk, amely sokszor homlokegyenest szembe helyezkedik jobbik érzésünkkel. A bölcsőben Nyári uerófény. Hanyatt fekszem a bársonyos puha8águ réten ; köröttem mindenfelé tarka mezei virágok ; fölöttem kellemes árnyékot tait néhány terebélyes, illatozó, virágzó akácfa. Megható csönd terpeszkedik széjjel a forró, kora-nyári vasárnap délutánon, csupán csak néhány lepke keringőzik fölöttem a kék ég- boltu levegővégtelenben. Semmi zaj, semmi lárma, templomi a csönd, csak madárcsicsergés és méhzümmögés az egyetlen élet- jelenség körülöttem. Távol érzem magam a világtól, távol az emberektől és távol a mindennapi, megszokott, sablonos egyformaságtól. Szabad vagyok teljesen és egészen. Pedig tudom, hogy ez csak illúzió, öncsalás. De hát akármi legyen is annak a neve, ha az egyszer jéleső érzések hosszú hosszú láncolata. Nem tehetek róla, pedig úgy van, hogy még az öncsalás is jóleső, ha az illúzió tökéletesnek látszó és tökéletesnek érezhető. Kábító illatot bocsát alá a magasból a rengeteg apró, fehér akácvirág. Kedvesen himbálózik a magasban a rengeteg, fehérfürtös, mézes akácvirág, — amint a csendes, meleg légáramlás végigsiklik a rétek fölött. Kecsesen, csábosán libeg a fejem fölött a sudárba szökkent akácfák lombja és én a részegítő illattól ittasulva, behunyom a szememet. Hallgatok csöndben, nyugodtan, zavartalanéi. A közelemben vígkedvű madarak csiripelnek; talán örömükben, talán bánatukban. Ki tudná ezt megmondani ? Hiszen mindenkinek, kell, hogy öröme legyen, legalább egyszer. Mert bánata úgyis van mindenkinek : többször is, mint kellene. Lelki szemeim előtt egész sereg fölkiáltójel és egy egész sereg kérdőjel szalad, szaladgál. Összefutnak, összebögozódnak gondolatomban a nagy, súlyos problémák, jelentékenyek és jelentéktelenek és én azzal mulatom magamat, hogy ezeknek az összekeveredett problémáknak a kibogozásán vitatkozom saját magammal. Elibém képzelek embereket, sorsokat, életeket, könyveket, kritikákat. A helyes és fonák helyzetek szembetűnően sorakoznak előttem. Lármás emberek fecsegése és bölcs emberek nagy-uagy, beszédes hallgatása között keresem az áthidaló nagy megértést, az átfogó, átható, egyetemes, nagy igazságot vagy igazságtalanságot. Iáiért van az, hogy gyermekkorom óta kerülöm az embereket és sokkal jobban érzem magamat a teljes egyedüllétben, mint társaságban ? Viszont : miért van az, hogy egyes embereket megöl.ie az unalom, ha nélkülözniük: kellene az emberi társaságot, bár a legrövidebb időre is ? Hogyan lehet ember és ember között ilyen szélsőséges, nagy ellentét? Vagy az egyéniségben? rejlik a megoldás ? Ali az az egyéniség Vezet-e boldogságra az egyéniség érzése, nem-e fajul tultengéssé ? Mert hát mi is az az úgynevezett boldogság? Milyenek a boldogság külső vagy belső ismertető jelei ? Miben nyilvánul az meg; egyedül jön-e vagy más érzésekkel párosultan ? Fölismerhető e az egyszerűen, vagy csak gyakorlat utján ? Az életnek melyik megnyilatkozását, vagy megnyilvánulását lehet nevezni a boldogsághoz vezető egyenes útnak ? Vájjon miből áll az a boldogság és hogyan lehet ahhoz eljutni? Vagy talán nagy-nagy hazugságok rejtőzködnek emögött is ? Forró levegő hullámzik felém a pompásan zöldelő rétek felöl. Olyan érzésem
