Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-05-21 / 21. szám
4. oldal. mmmhírlap Őrgróf Pallauieini György á dombóvár! kerületben. Pallavicini György őrgróf vasárnap folytatta múlt héten megkezdett körútját, a kerületben. Délelőtt 11 ^órakor Döbrököa községben jelent meg, ahol igen lelkes és meleg fogadtatásban volt része. A község egyik bejáratától mintegy másfél kilométerre lovas-bandérium várta a képviselőjelöltet, a község széléhez érv© pedig a Pallavieini-párt vezető embereinek küldöttsége fogadta Pal- lavicinit, aki az automobilról néhány meleg szóval köszönte meg a szives fogadtatást. A programmbeszéd a községháza előtt a legnagyobb rendben folyt le. Az egybe- gyült tömeg nagy figyelemmel hallgatta Pallavicini fejtegetését s különösen a kormány külügyi és közgazdasági politikájáról mondott óles bírálat talált a közönség körében élénk helyeslésre. • Pallavicini után Barna Balázs dr., ny. gazd. akad. tanár szq.lt azokról az agrár érdekekről, melyek ma Gsonkamagyarorszá- gon az egész gazdatársadalmat foglalkoztatják s mely érdekek iránt a jelenlegi kormány földmivelésügyi politikájában mégis kevés megértés mutatkozik. Délután Gyulaj községet látogatta meg Pallavicini kíséretével együtt, hol a fogadtatás még lelkesebb és melegebb volt. Fe- hérruhás lányok bokréták és koszorúk özönével lepték el Pallavicini bocsiját, a sok virágtól szinte alig lehetett a kocsiba beülni. A templom előtti téren fejtette ki a képviselőjelölt programmját, melyet sűrűn szakított meg az Ggybegyűtt tömeg lelkes helyeslése s a programmbeszéd befejeztével meleg ovációban részesítették a népszerű képviselőjelöltet. A társaság a legjobb impressziókkal ment át Gyulajról Szakosra ; közben azonban Kocsola községen áthaladva meg kellett állniok, mert az egész község ünneplőben és felvirágozva várta Pallavicinit és hallani akarta. Pallavicini bocsánatot kért, hogy csak pár pillanatig tud időzni derék kocsolai választói körében, mert 6 órára Szakoson már aépgyűlés van hirdetve s időt vesztegetni — ha csak nem akar lekésni — nem szabad. Megígérte azonban, hogy kedden este meg fog jelenni a kocsolai polgárok körében és elmondja programmbeszédét. A szakcsi küldöttség Kocsola déli részéig jött Pallaviciniék elé. Feldíszített lovasok és koszorúval ékes lányok között ment Pallavicini kocsija Szakosra, ahol programmbeszédét ugyanolyan lelkes figyelemmel fogadták, mint a megelőző községekben. Hétfőn este 7 órakor Koppányszántón mondott Pallavicini programmbeszédét. A község vezető emberei kijelentették, hogy az egész község egyhangú lelkesedéssel és bizalommal áll a háta mögött. A_________________________________________ Szerdán este Duzs község polgársága fényes társasvacsorát rendezett a községben tartózkodó Pallavicini György őrgróf tiszteletére. A vacsorán megjelentek a szomszédos Hőgyész, Kurd, Gsibrák intelligen- eiájából is igen számosán. A vacsorán több felköszöntő hangzott el, melyek közül az elsőt Pallavicini mondta a jelenlevő választó bölgyközönségre, mig Baumgartner József hőgyészi ügyvéd II. Oltó királyra üritette a poharát. A társaság kuruc nóták hangjai mellett a buesuzásig együtt maradt. A bucsuzáskor a himnusz eléneklése után az egész társaság kikisérte autójához Pallavieinit, aki a leglelkesebb éljenzések között indult Budapestre. Vasárnaptól k'ezdve a választás meg- ejtéseig őrgróf Pallavicini György kerületében fog tartózkodni. fl tolnai föld kultúrájáról. i. Erősen, szigorúan és sajnos, igazságosan megirt rövid cikket olvastam a »Dombóvári Hírlap« április SO-iki számában ugyanilyen címmel. Szomorú összehasonlítást végez a cikkíró Tolnamegye és hazánk egyéb vidékei között. Az idegenből ideszakadt szerző lerögzíti a megfigyeléseit és bizony-bizony kevés ebből a megtámadható. Nem találja a megye természeti kincseivel, az általános anyagi jóléttel arányban állónak a tolnai falvak kulturális viszonyait, kifogásolja, hogy ninc3 a vármegyének igazi központja, ahonnét kulturtörekvések kiindulnának, nincs a megyének napilapja, a mely az összetartozás érzését táplálná, megállapítja, hogy nincsennek a megyében művészi törekvések, nincs ittélő művészember, mert »menekülnek innét, mint a gyermek ridegszivű mostohájától.« Majd igy végzi az elmefuttatást: »A tolnai föld pedig álmodik tovább. Álmodik aranyról, ringó vetésekről, gazdag tartományról. S amikor mindez megadatik neki, akkor ébred rá, hogy mégis csak koldus és sajnálni való szegény, mert hiányozni fog anyagi jólétének lelke: a tolnai föld kultúrája.« így lát a más országrészből Tolnába elkerült cikkező. Ezek a megállapításai és igaza van, mert semmit nem lát mozogni, élni. Mert a tolnai föld valóban alszik és álmodik. Álmodik múltjáról, mely a kőkor- szakbeli ember történetéig visszanyulik, felidézi emlékeiben a római kor mozgalmasságát, maga előtt látja a hoDfoglaláskoii magyarok dicsőségét, a tatárdulás borzalmait, a törökhődoltság kegyetlenkedéseit, álmodozva tekint vissza a szabadságharc hőseire 1922. május 21. és lemondó kegyelettel gondol a megye nagy fiaira, ama nagy idők nagy embereire, midőn még Tolna kezdeményező is volt országra szóló nemes törekvésekben . .. . De mindez régen volt, nagyon régen volt, talán igaz sem volt. A ma embere minderről nem tud, a mai tolnai magyár nem ismeri szükebb hazája történetét; mindez csak a földnek a történelmi emlékekben gazdag tolnai televény- nek tudat alatti álma. Mert ez nekünk tolnaiaknák a legnagyobb bajunk. Nem tudjuk, milyen gazdagok vagyunk, nem ismerjük a magunk értékét, nem ismerjük földünk kincseit és nem is beszélünk róla. Amiről pedig ma nem beszélnek nagy hangon, amit nem reklámoznak ebben a tülekedő világban, az feledésbe megy, — akiről nem folyik a szó társasá. gokban, szalonokban, vagy korcmaszobák- ban, arról nem tudja senki azt, hogy ól-e, bal-e. És igy vagyunk a természeti kincseinkkel is. Bizonyos, hogy gazdasági téren sem vagyunk utolsók. De agy van ezzel mindenki, mint e sorok írója kis diák korában. A bonyhádi vásárra igyekeztem édesapámmal s váltig rá akart vezetni, hogy miről nevezetes bát a Völgység e kis városkája. Én elsoroltam a gimnáziumtól és járásbíróságtól kezdve Percei Mór sírjáig mindent, mit fontosnak hittem, de meg nem említettem volna a bonyhádi tájfajta szarvasmarhát semmi áron ! Pedig e kitűnő tejelő tehén kedvéért jönnek a bonyhádi vásárra ma is messze vidékről, a Duna—Tisza közéről is és nem hinném, hogy volna Magyarországon gazdaember, aki a bonyhádi fajnak legalább hírét ne hallotta volna. Itt élünk mind, e kincsek és emlékek között és nem tudjuk, mi van a lábunk alatt. Talán él közöttünk nem egy kiváló művész, aki mellett közönbösen haladunk el s akit végre is »elhallgattat a tolnai közöny« és senki sem tudja, hogy ki volt és mi rejlett a lelkében. Ennek az általános magunk nem ismerésének némi enyhítése céljából batá. roztam el, hogy nem hagyom szó nélkül az említett és ismeretlen cikket, ügy érzem, hogy szükség van a tolnai öntudat fejlesztésére. Meg kill ismerkedni magunknak saját magunkkal, meg kell tudnunk, mink is van hát, mekkora a mi vagyonunk, gazdag- ságusk, miféle kincseink vannak, kik is vagyunk hát mi tolnaiak ? ! Azért néhány cikkben megkísérlem majd nagy általánosságban ismertetni a vármegye mai helyzetét, művelődési viszonyait; — történelmi nevezetességeit, irodalmi vonatkozásait és kiválóbb fiait, geográfiai tagoltságát, népét és gazdasági fejlődésének fokát. Munkám nem lesz rendszeres, mert lehetetlen annak lennie, de talán sikerül néhány nem egészen érdektelen körülményre — De bizony itt írták, aztán a gazember kitépte az irkábul. Beletette fojtásnak a puskába. Tessék csak elolvasni! A mester bötüzgeti az égett, kormos papirost: — . . . nt ... vet ... rat. Ha ag . . . bánás . . . égé. A mester is aszongya : — Ezt itt írták. Két hete írattam. A csöndérek aszonták : — Azért gyüttünk. Ki irta ? — Talán valami nagy iskolás, mert szép az írás I — mondja a mester. Nézik a nagyok irkáit, de iljent nem találnak sehol. — Nem ezek írták! — gondolkodik a mester. Avval nézi a könyvét, akibe szokta árai, mit tanulunk. — Elsőbe tanulták a nagy K-t, nagy H-t! Mink akkor irtunk éppen. A mester rám néz. — Bódi András, had lám az írásodat! Remegtem, mint a nyárfalevél. A gyerekek összenóztek : — Ezt viszik el a csöndérek 1 A mester nézte az írásomat. A csöndérek is. vei s azután nagyot csap a tuskóra, mintha a dühét akarná kitölteni rajta. Aztán mégis csak megállt. Megtörülte verejtékes homlokát és lassan beszélni kezdett ott, a favágó tőke mellett, a fejszenyélre támaszkodva. — Tudgya, tanító ur, én börtönbe gyuttattám az apámat. A kezem vonásával áriltam el. Akkora lehettem, mint most az Andris. Én vótam az első deák akkor. Aszonta a mester ur, hogy gyöngybetüi vannak ennek a gyereknek. Sohase köllött irkát, ceruzát vennem, ő adott mindig, hogy csak szorgalmas legyek. Hej, de kár vót! — Tudgya, tanitó ur, akkortájba — harminc esztendeje lehet már annak — beteg vót az apám. Belegyött a nehéz fájdalom. Rejomának, vagy minek hijják. Kinn szerezte az erdőn, mert kerülő volt az uraság- nál. Sok eső járt akkor, összefázott, osztán ágynak esett. Ujesztendflre uj kerülőt hozott az uraság. Valami németet Stájerbul. Azt beszéltók mindenfelé, hogy ez meg is marad, mert idegen köll a vadorzóknak. A hilbéli Összejátszik velük. Akkoriban sok embert ért ott a goló. Ügy farsang végia nyughatatlan lett az apám is. Aszonta, hogy küldhetett volna az uraság egy kis vadhúst, a szegény beteg embernek. — Idesanyám tartóztatta, békitgette, nem használt. Emlékszem rá, szombati nap volt ... Az anyám bement a vásárra, én meg iskolába indultam. Akkor kelt föl az apám halálos betege«. Aztán el a kertek alatt. Föl a hegynek. A harasztosra. Az vót az erdeje, ügy ismerte, akár a tenyerét. A puska vele vót. Bár ne lett vóna! Harmadnap — hétfőre — azt beszélték, hogy halva találták az uj kerülőt. Mink semmit sem gondoltunk/ de más se, mert beteg vót az apám. Alig tudott mozdulni . . . Másnap csöndérek gyüttek az iskolába. Megijedtünk mindahányan. Azt hittük, hogy elvisznek bennünket a börtönbe. De elcsu- dálkozott a mester is. A csöndérek aszonták, hogy a harasz- toson jártak. Megnézték, hol esett el a kerülő. Találtak is ott valamit a mogyorófa- bokor tövében. Avval elővesz az egyik a táskájábu valami füstös papirost. Kisimogattyák. Írás van rajta. A mester nézi aztán aszongya: — Ceruzával, irkábul 1 A csöndér mongya : — Ippen azér gyüttünk, mert eztet itt írták. A mester a fejit csóválgatta, mint aki nem hisz.
