Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-01-15 / 3. szám
2. oldal. 1922. január 16. Xészüljön február 2-ára. Jfermesz József bucsuestélyére. fl dombóuári iparosság. Ha van olyan társadalmi réteg Dombóváron, amely megérdemli kiválóságánál és buzgalmánál fogva, hogy megemlékezzünk róla, úgy Dombóvár iparosságáról feltétlenül kell szólani. E sorok Írója, mint. régi dombóvári iparoscsalád sarja, nem is mulaszthatja el, hogy néhány sorban fel ne sorolja azokat az érdemeket, miket a dombóvári iparosság tett a város fejlesztésének érdekében. Visszatekintve Dombóvár tizenöt-husz év előtti helyzetére, bizony mindenféle tekintetben nem a mai kép tárul elénk. Kereskedelmileg, iparilag és kulturális téren nagyon is elmaradott falucska a tizenöt év előtti Dombóvár képe. És nagy tisztelet, becsület illeti meg azokat a férfiakat, akik ebből a visszamaradott falucskából a mai Dombóvárt teremtették meg. Kétségtelenül bebizonyosodott az országos statisztikai hivatal kimutatásából, hogy az ország valamennyi helysége között Dombóvár a második helyen áll a fejlődés gyorsaságának szempontjából. Ez nagyon szembetűnő azok előtt, kik ismerték a régi Dombóvárt. Elemi iskolából állott összes kulturális intézménye. Sem gimnázium, sem a kétemeletes elemi iskola, sem polgári leányiskola nem volt. Zárda sem állott a tanulnivágyók rendelkezésére. A dombóvári szülők kénytelenek voltak gyermekeiket vidéken iskoláztatni. Ez pedig nagy költségbe került; nem mindenki tehette. Ami meg viszont a kulturális nivó emelkedését akadályozta. Kik teremtették meg ezeket az iskolákat ? Biztosan mondhatják : nagyrészt dombóvár iparosai, ök voltak azok, kik fáradságot nem ismerve folyton dolgoztak a megteremtés érdekében. Sokszor deputá- eióztak miniszternél vagy más illetékes faktoroknál, mig végre minden alkalmat megragadott munkájuknak meg nem lett a kellő eredménye. És ma már mind virágoznak ezek az intézmények a köz nagy hasznára. De nemcsak az iskolák megteremtés« érdekében tett sokat a dombóvári iparosság. A szolgabiróság idehozatala kinek a buzgalmát dicsári ? Vájjon a járásbíróság elnyerésének ügyében ki dolgozott megfeszített erővel? Megfelelhetünk a kérdésekre könnyen : Dombóvár iparossága munkálko. dott nagyon kiváló vezetőitől irányítva, hogy mindezek Dombóváron nyerjenek elhelyezést. Résztvett minden olyan mozgalomban, mely a város érdekeit volt hivatva előmozdítani. Támogatásával -minden egészséges mozgalmat eredményhez segitett. Azt az áldásos munkát, amit a város érdekében a dombóvári iparosok és kereskedők kifejtettek, kell (és ez bizonyos is), hogy fokozottabban fejtsék ki. Ma Magyar- ország uj jövő előtt áll. A végzetesen pusztító romlás után nagyszabású épités kezdődik. Ennek a nyugodt, csendes, ezért eredményes munkának jelei máris eíőcsillámla- nak, bármennyire is áldatlan a politikai helyzetünk. Dombóvárnak kétszeresen kell a munkában résztvenni ; kétszeresen azért, mivel kedvező helyzete kiválóan predesztinálja erre. ügy hisszük, hogy Dombóvár iparossága méltó lesz az elődökhöz. Egységes táborba áll és ennek nagy súlyát érezteti is olyankor, amidőn városa érdekeiről van, vagy lesz szó. Ha igy tesz, akkor Dombóvár jövője biztos kezekben van. És ez a jövő Dornhóvár nemcsak nagyságában, kultúrájában lesz a mainál különb, hanem boldogabb is lesz. Pongrdcz Károly. 1 1 Major Pál, malomépitő Dombóvár, Dombó Pál-utca. Malom-asztalos műhelyemet megnyitottam. — Készítek: gabona-tisztitókat, dara- tisztitókat, szitákat, felvonókat, vízi-kerekeket és mintákat. — Elvállalok: teljes malomberendezéseket, átalakításokat és javításokat. Terveket és költségvetéseket díjtalanul készítek. Megcsonkított Magyarország. Felsőkereskedelmi és középiskolák, magasabb intézeteink. A felsőkereskedelmi iskolák közül éppen fele vész el : 27. A megmaradók azonban fejlődöttebbek, 6895 tanulóval, mig az elszakított részeken lévő kereskedelmi iskolákba 4347 növendék járt s ezek közül 3145 volt »agyar. Jellemző a magyar iskolapolitika nagy áldozatkészségére, hogy a 19 állami felsőkereskedelmi iskola közül 14 az elszakított részekre esik, ezek fele a csehek által megszállott vidékekre. Súlyos és fájó veszteség középiskoláink nagyobb tömegének elszakitása, különösen fájó a magyarságra nézve akkor, mikor elgondoljuk, hogy középiskoláink jó hányada százados, tisztes hagyományra tekinthet vissza a magyar kultúra terjesztésében. Elvesztettünk 121 gimnázium és reál középiskolát, amelyek közül 89 volt állami intézet. A visszamaradó 100 tanintézet azonban népesebb, bár tanerőinek száma aránytalanul kisebb. 1890 középiskolai tanerőt veszítünk s a 87,796 határainkon kívül maradó diákból 26,071 magyar fia, 3000 pedig német. A jugoszlárok kezébe kerülő iskolákban a tanulóknak csak fele magyar s még magasabb az arányuk a román s különösen a cseh megszállás alatt lévő intézeteknél. A leányközépiskolák száma általában alacsony volt. 43 intézetünkből 23-at tarthatunk meg. A cseh megszállás 6, a románoké 9 intézetet vett el tőlünk. Az elszakított intézeteknek létszáma aránylag csekélyebb, mint a fiuközépiskoláknál, de sokkal magyarabb is, úgy, hogy a határainkon kívül eső intézetek 3140 tanulójából csak 463 leány volt idegen ajkú. A középiskolánál magasabb intézeteinkről nem szükséges statisztikát felsorakoztatni, elég csak megnevezni, hogy elénk táruljon kulturális veszteségünk. A kolozsvári egyetemnek 40 s egynéhány éven át gyűjtögetett gazdag felszerelései s az egyetemi telep költséges építkezései ma román kulhomlokát valami nagyon tiszta és derűs fénysáv fátyolozza be ; keze fürgébb lesz ; minden mozdulata könnyed, szinte fiatalos, bohó, graciózus, akár csak egy húsz éves, szeretetreméltó, csacsogó leányé. Ezalatt Franciska sem marad tétlen. Visszasurran a nagyszobába. Beszólitja Marit, a hűséges, velük együtt megöregedett eselédet és kiosztja a parancsot. — Jó Marim, csak úgy, mint akkor — szent Hubertus napján. Ez az egész. Mari kioson a szobából s néhány pillanat múlva elnyújtott, reszkető hangja megzavarja a novemberi némaságban megbúvó erdészlak csendjét. Egy nagyon régi vadász-induló dallamát dúdolja a konyhán. Franciska egy ideig még az ebédlőben tesz-vesz, rendezget. Apró, fehér porcellá- nokat, drága, metszett csilingelő poharakat szed ©lő. Finom, megsárgult hímzésekkel tarkitja tele a csecsebecsés asztalkát. Az ablakmélyedésben szunnyadó öreg karos- széket az aaztalfőr« tolja. A nagy fali tükröt szines piperékkel disziti fel. A bordószinü, súlyos függönyökre régi-régi hires bálokból megőrizett kókszalagos táncrendeket aggat. Néha kitekint a gyertyános közötti futó erdei útra, mintha nagyon messziről és nagyon sóvárogva valakit visszavárna. Aztán — mint a telten ért kis tolvaj — elpirul; tekintete végigszalad az ebédlő fiatalig varázsolt bútorain és elégedetten, boldogan átsiet nénjéhez. Alig ismer a szalonra. Régi emlékek, leánykori ábrándok visszatért illata kering a levegőjében. A kissé kopott, megszürkült falak üde, lágy színbe borulnak. Most minden kacag, minden mosolyog," minden fiatalos pajzánsággal bókol feléjük. A barna képek megszépülnek. Az ablakok kilépnek a komoly keretből. Megszólalnak, suttognak, csengő hangon csevegnek. Éppen úgy, mint akkoriban . . . szent Hubertus napján, a nagy vadászatok után. A fekete zongora is nyitva. Villogó, fehér fogai is pajkoskodnak,, incselkedve, fürgén ugrálnak a finom leánykezek alatt. A pattogó, ritmusos melódiát valaki pianó bariton hangon kiséri. Szép, szálas barna férfi. Kapitány az ulánasoknál. Fényképe itt függ a zongora fölött. Az álmodozásból Anna hangja ébreszti fel. — Siess kedvesem, az urak mindjárt itt lesznek ! Franciska csak most veszi észre, hogy nénje már fel is öltözködött. Szaporán frissen ő is hozzáfog. Néhány perc s kész. Egykét fodrot megigazít még.leánykori ruháján s aztán mindketten visszamennek az ebéd lőbe. A hasábok már vigan sziporkázva pattognak az öblös kandallóban. A meleg lassan, lomhán terjeszkedik. Olykor egy- egy ódon bútor nagyot recscsen . . . *Anna és Franciska az ablakkal szemközt elhelyezkedett a puha, süppedő diványon s fürkészve kitekintenek az erdőbe vezető útra. A vadászatról várják az urakat. — Sokáig jönnek — szólt hirtelen Anna. Lőrincünk is picikét gondosabb és elözókenyebb lehetne. Még a takaródét sem hallottam . . . Pedig az urak bizonyára elfáradtak. Franciska az órára néz. Öt felé ballag a kakukkos óra aranyos mutatója. Majd felugrik, az ablakhoz szalad, könnyedén ring utána leánykori ruhája és figyelni kezd . . . — Hallod Annám ? . . . A kapitány fújja valahol a rengetegben. A vadászinduló .. .
