Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-02-27 / 9. szám
2. oldal. 1921. február ?7. lenül agyontiporná ezt. Érthető, hogy minden eszközt felhasználnak a mai rendszer megbuktatására. Érdekkörükbe vonnak olyan férfiakat, kikkel azelőtt halálos ellenségi viszonyban voltak, most „közös cél, közös eszme, közös érdek“ jelszóval felhasználják a saját céljaikra, túl hatalmuk, gazdasági túlsúlyúk megtartására. Másodsorban a konjunktúra lovagok sápitoznak a liberalizmus után, főleg kiknek a forradalmi időkből elég takarnivalójuk van. Szeretnék aláásni a mai rendszert, mert ezeknek nem a nemzet jobbléte áll a szemük előtt és nem ennek elérésére használják fel a politikát, hanem egyéni ambíciójuk kielégítésére és kenyérkeresetre. Harmadszor (és pedig azért harmadszor, mert nagyon kevés ezeknek a száma) azok kívánják a liberaliz must, kik tiszta meggyőződésből liberális, szabadelvű gondolkodásúak. Ezek is az eszme külföldön elért eredményeire szeretnek hivatkozni, de nem gondolják meg, a míg külföldi államok nagyrészének fejlődési gyökere a liberalizmus, addig Magyarországnak a speciális viszonyok miatt teljes vég romlás. A liberális eszme eljátszotta becsületét. Nem alkalmas arra, hogy a nagy magyar társadalom vezérelve legyen, különösen-ilyen erkölcsileg súlytalan személyek irányítása mellett. Ne tántorítson meg senkit az utóbbi idők liberális han- dabandázása. Sokszor hallottuk már ezeket az üres és hamis jelszavakat a korcsmaasztalon szónokló kortes- bérencektől, láttuk is eredményét: a haza romlását. Szükséges, hogy egy emberként álljunk a keresztény, DOMBÓVÁRI HÍRLAP nemzeti gondolat mellé és minden erőnkkel segítsük elő az integer, boldog Magyarország megteremtését. A gimnázium elhelyezéséről. Motto : Proximus »rdet Uealegon. Lapunkban már szinte megszokott, kü- iönrovat számba mehetne a fenti cim, amely helyett jelen alkalommal ezt is írhatnék : a gimnázium létezéséről. A hosszú időkön keresztül húzódó ügy ma már odafejlődött, hogy valóban a létezés, vagy megszűnés eszmélye került előtérbe. Varga Ferenc, a helybeli főgimnázium igazgatója f. hó 19 ón d. u. 6 órára szülői értekezést hivott össze a főgimnázium épületében. A szép számmal megjelent szülők előtt több, a szülőt elsősorban érdeklő paedagogiai kérdés tanulságos fejtegetése után ismertette a Tolna-vármegye tanfei- | ügyelőjéhez, valamint Dombóvár község eiől- ; járóságához intézeti miniszteri rendeletét. Az első rendelet a tanfelügyelőséget arra ulasitja, hogy az elemi iskolai oktatás meg- bénitásáaak veszélye nélkül átengedett helyiségeken kívül, a gimnázium állai igénybe vett helyiségeket az elemi iskola céljaira sürgősen vegye vissza. A másik rendelet kötelezi Dombóvár község elöljáróságát, hogy miután Dombóvár képviselőtestületének 1911. évi jul. 3-án hozott egyhangú határozata értelmében a község köteles az egyes osztályok megfelelő elhelyezéséről mindaddig gondoskodni, amig az intézet az uj épületbe költözik, azért tehát gondoskodjék az elöljáróság az állami elemi iskolából kitelepítendő gimnáziumi osztályoknak egészségügyi és tanügyi követel- ményeknek megfelelő haladéktalan elhelyezéséről annyival is inkább, mert ellenkező esetben a főgimnáziumnak a jövő tanévtől való fokozatos beszüntetése tehető megfontolás tárgyává. Varga Ferenc igazgatónak ismertetését a megjelent szülők mély gondolkodást rejtő megilletődéssel fogadták. Az arcok már jóval előbb kifejezték azt, amit később az ajkak is kifejeztek : Nem, a gimnáziumot nem hagyjuk magára ! Megállapodtak abban, hogy .másnap, vasárnap d. e. 14 tagú küldöttség keresi fel a község képviselőtestületét, hogy a gimnáziumnak alkalmas elhelyezéséről sürgősen gondoskodjék. A küldöttség szónoka* Hesz Ferenc nyug. máv. főfelügyelő lelkes szavakban ecsetelte főleg azon kulturális javakat, amelyek az anyagi javak mellett a gimnázium léte Dombóvár községnek eredményez. Illés Gyula főjegyző válaszában kifejtette, hogy Dombóvár község minden lehetőt megtesz a gimnáziumnak nem csupán a fenmaradása, hanem a minden tekintetben tökéletes felvirágoztatása tekintetében is. Dömötör Mihály hercegi felügyelő, Kar- kecs Lajos fűtőházi főnök és Illés Gyula főjegyző a legközelebbi napokban küldöttsé- gileg fogják fölkeresni a vallás- és közoktatásügyi minisztert, valamint a kereskedelmi minisztert is, hogy azoknak támogatásával a kérdést minél előbb szerencsés magoldásra juttassák. Dombóvár község az állammal szemben kötelezte magát, hogy a felépítendő gimnáziumnak telket és az építéshez szükséges téglát adja A telek kb. négy hold, Eszterházy herceg őkegyelmessége szives ajándékából rendelkezésre áll bármely pillanatban, de minden egyéb ezidőszerint még hiányzik. A kereskedelmi minisztérium támogatásával el lehetne érni, hogy a vasút ingyen szállítana minden szükséges anyagot s a mindig legjobb indulatot tanúsító hercegség közeli erdőségéből jutányosán beszerezhető faanyagot a vasúti talpfatelitő telepen már c-;ak azért is könnyű volna feldolgoztatni, mivel a tanulóifjúság 60 %-a vasutas szülők gyermeke. A hercegség részéről már is a legmesszebb menő jóindulat mutatkozik, hisz- szük, hogy máshol szintén hasonló eredménnyel fog járni az akció. Azonban ne vágjunk elébe a dolgoknak. Hiszük, hogy a rémes anyagi és még rémesebb erkölcsi megpróbáltatásokon keresztül ment állam előtt sem harmadrendű kérdés az, ami Dombóvár lakosainak elsőrendű kulturális és ugyancsak elsőrendű ipari és kereskedelmi ügye. Hát nem Dombóvár kulturális nívóját emelné az, ha az itteni államvasuti intézmények», a posta, a .bankok, a vállala- latok vezetősége mind Dombóvár s vidékéálmomra, azt hiszem akkor egy kissé szerelmes is volt belém, bár sohasem ismertük egymást oly teljesen . . . Most ezen néhány hét alatt jobban kinyílt a lelkünk . . . Akkor inkább a kisváros fűzött össze . . . Látom . . . nagy ember lett, teljes ember megkomolyodott. . . Bizonyára sok sikere volt ; a pályályán, a nők körül, mindenfelé ... — Elmosolyodott. — Azt hiszem Dénes, kissé elkésett ezzel a vallomásával. — Igaz. Nagyon jól mondta: elkéstem. Elkéstem Magáról, elkéstem az apró kis örömökről, elkéstem a szivárványsziaü, boldog félórákról, elkéstem az élet tiszavirágu sikereiről, elkéstem ezzel a vallomással, én mindig csak elkések és közbe elkéstem las-, «an az életemről is. — No . . . no . . . De komolyan beszél. — Őszintén. Éva felnézett kerek, látó szemmel. — Igaz . . . Nem áll érdekében tagadni és éppen előttem nem Kürt folytatta : — En a fiatalságomban nagyon sokat álmodtam : iró akartam lenni — és orvos lettem. A szépért, a tökéletesért rajongtam j és leromlott, beteg testekkel, az emberi lét legnyomorultabb pillanataival van dolgom. Örök romantika rajongta bennem fiatalságát és napról-napra, akaratom ellenére realistává tett a milieu. Önmagamat temettem, amikor egykori álmaimat téptem marokkal. Valaha napfényes, tavaszi regényeket akartam irni, esténkint elhallgatni a színházakban a saját darabjaimat, frakkosan meghajolni a lámpák előtt, sokfelé elbarangolni és mindebből nem lett semmi. Nem tudtam semmit megvalósítani, nem tudtam sehogy- sem hozzákezdeni. Azután nagyon mélyre temettem ezeket az álmokat, szakítottam mindennel és két karral, minden estémmel és nappalommal feküdtem bele a munkába. A legrettenetesebb önkinzás ^olt. Minden tavasszal felrügyezett az eltemetett fiatalság és leihullámzott a múlt, ha csak. egy szép nőt láttam. Mindig legyűrtem. Egész életemre elkísért ez az elásott nekikezdés : a tavaszisten gyönyöre szobra, mely az utolsó véső-ütéseket várja, egy chanson, melynek hiányzik az utolsó versszaka, egy dal, melyből sohasem hallottuk az utolsó futamot — egy élet, amely elkezdődött és amely sohasem fejeződött be. — De most már másképp van. — Igen, most már révbe értem, elértem már számomra minden elérhetőt. És közbe megőszült a hajam, tavasztalanuf elmúltak a legszebb éveim, egy kalandom sincs, amelyre mosolyogva, a fiatalság boldog yisszaáradásával tudnék gondolni, közbe elkéstem mindenről. — Dénes. Nagyon keserűen beszél, hisz oly szép az élet. — Igaz. Hagyjak is. Szünet, majd Kürt fáradtabban kérdi: — Hát maga? Éva komolyan, nagyon nyugodtan mondja : — Óh, én szépen éltem. Nem éltein sokat, de azt nagyon szépen. Fiatal voltam, szép. Minden, amit esák kívántam, teljesült. A férjemet szerettem, tudtam, hogy vannak rajongóim és ez jól esett. Az összes dolgok rózsaszínű arcukat mutatták énfelém. Még az az éjszakai, alpesi kirándulás — könnyű nyári ruhában — is szép volt. Könnyelmű játszadozás komoly dolgokkal. Megérte. Elhallgattak és újra mély, pihenő csend borult kettejükre. Messziről leszűrve, fino-
