Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-07-24 / 30. szám
Előfizetési árak: egész évre 52'— korona ; félévre 26*— korona; negyedévre 13-— korona. Egyes szám ára : 2 korona. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szenfc-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) Szemlélődés. (P. K.) Minden héten összecsapnak néhányszor a szabad királyválasztók a legitimistákkal. Azon igyekszik az egyik irány, hogy minél több kellemetlenséget okozzon a másiknak. Integritást adok — szavalja az egyik irány embere. — En meg biztos fejlődést — konlráz rá a másik. Érdekes. Miért csak beszélnak a tisztelt urak ott a dunaparti palotában. Beszédet már amugyis eleget hallottunk az utóbbi nyomorúságos esztendőkben. Tettekre vár a nemzet! Ügy itt Gsonkamagyarországon, mint a megszállott területeken. Nem az a jó hazafi, aki állandóan mellét verve igy kiáltoz éjjel- nappal : magyar vagyok, hazafi vagyok ! — Ez csak kiabáló ember. Semmi több. Hanem az a jó hazafi, ki — minden irányon felül — becsületesen, csendesen dolgozik abban a munkakörben, mely rábizatott, vagy melyet vállalt a társadalomban. Ha mindenki igy cselekednék, akkor bizony más időket élnénk és más jövő várna ránk. Éppen ezért nem túlságosan fontos ám, hogy a jelenben milyen közjogi álláspontot foglal valaki a királykérdés tekintetében. Sajnos, ezt inkább a külföldi események és a jövőben közbejátszó körülmények döntik el. Ma a magyar nemzetnek csupán egyetlen egy álláspontja lehet saját maga jelene, jövője szempontjából : dolgozni. * Újabban nagyon poétikus lelkületű politikusaink vannak. Emlékezünk még ugyebár a termetes sokorópátkai Szabó Istvánra, ki nemcsak az ekeszarvát markolta akkurátusán, de a véznább tollat is. Pékár Gyulát nem kell senkinek sem bemutatni. Túlontúl ismeri amúgy is mindenki. Hogyne, hiszen »örök« államtitkár a közoktatásügyi minisztériumban. Kívüle aztán itt van Hegedűs. A szimfóniának a nagymestere. Gyártja nagyban, kicsinyben, szivja. nagy és kicsiny „Mentsétek meg lelkeinket/“ — Sevél a dorrjbeveri urilárjyokhcz —■ Talán a nagy világégés ködén át is miDdannyiunk emlékezetében él még az a rettenetes katasztrófa, amikor egy magátátkozó, dermedő éjszakán az emberiesség nevében, száz és száz halálravált arcú áldozatával zuhant le az Óceán végtelen temetőjébe a megtorpedózott Lusitania. „Mentsétek meg a lelkeinket!“ sikol- tott a drótnélküli íáviró ismert vészjelzése, ezt jajgatta bele az éjszakába száz és száz életkereső ember, ezt nyögte a végsőt vo* nagló, véres hajótest, amelyet polypkarjával eszelősen húzott le a mélybe a pusztulás... a végzet. Nekünk is van egy ilyen Lusitaniánk. A neve : Szibéria. Az masai, fáradtak, ba- lálraválók : Magyarok, a mi vérünk vérei, testvéreink, elpihent vágyu, szomorú lányok várva vártjai, egyszerű, szent közkatonái a keresztrefeszitett Magyarországnak és tisztek, szomorú, kiégett szemű üldözöttjei az emberi vadságnak, olyanok akik elmentek fiatalon, virággal a sapkájuk mellett, egy-egy didergőn elcsókolt csókkal az ajkukon és künt harcoltak, nevették a balált, és most... nézzétek... a hazavágyás deiiriumában nagy- ranyilt fájdalmas szemük meredten, lelketleis, rosszul is lesz tőle nagy és kicsiny is egyaránt. Azonban nemcsak szimfóniát gyárt ám ő, hanem regényt is. Bizony regényt, akárcsak nagyapja, néhai jó Jókai Mór. Reméljük, hogy kedvesebb lesz a magyarságnak a regénye, mint az adójavaslatai. Most meg újabb művészember bukkant föl a miniszterek között. Ki lenne más, mint a derék Tomcsányi bátyánk, azonban nem oly nagy zseni, mint Hegedűs, ő nem regényt, csak novellát irt. Félő, hogy mégis hatásosabb lesz, mint egy hosszú regény. Tudniillik, ez sajtónovella. Jajgatnak is ellene azok, kiknek fáj. Kik 18 októberében, 19- ben legnagyobb jogtiprással szüntették be egyszerű rendelettel a „reakciós“ lapokat, azoknak most nagyon a szivükön fekszik. Kiabálnak is teljes tüdővel : Adjatok sajtó- szabadságot, le a cenzúrával! — Urak, urak, álljunk meg egy szóra. Amit az önök társasága tett törvénytelenül, miért nem tehetik a nemzet egyetemességének megbízottai? Ja, hogy nem éppen ez fáj? Valami más? | Baj, baj ! 1 * Sok baj van ezzel a koronával, ügy I ugrál, mint valami meggabalyodott bak- j kecske. Újabban pedig igen szomorúan ballag — aláfelé. Ugyan, mi lehet az oka ? I Liberáiis gondolkodó azt mondja : Csakis a | kurzus, mely nem engedi szabadjára a ke- | reskedelmet. — Keresztény nemzeti azt | mondja : Liberális manőver az egész, oda- ! hatnak összeköttetéseikkel Zürichben, hogy I lenyomják minden áron, mig keresztény kormány van. Kisgazda és maga Hegedűs is azt véli : A parlamenti botrányok a korona esésének oka. Némely túlbuzgó : Friedrich zászlóbontásával okozza a leesést. Dehogy, urak., Minek egymásban keresni az okát. Megmondta már Széchenyi István : fokozott termelés, fokozott valuta. Ez a hiba, tisztelt urak ! Nincs nálunk termelő munka. Hogy legyen jó a valuta ? nül néz felétek . . . Magyarország felé, agyongyötört fiatal életük minden remegése kéri, könyörgi, sikoltja Szibéria vérpárás éjszakáján át „Mentsétek meg a lelkeinket!“. Mert pusztulnak, jeltelen sírok mélyébe — oh — hiszen mindennap eltűnik egy- egy fiatal, s mégis halálravált, réveteg arc, eltűnik valaki... és itthon . . . itthon egy lány, egy család most már hiába vár . . . hiába . . . Hatvanezer ember! . . . Mondja a rideg statisztika, a mienk, a mi Életünk zokog fel rá az éjszaka vergődő, panaszos lelke és ez a zokogás elterül, végig vonaglik a földön, ahol csak magyarok laknak . . . ! Azok, akik segíteni hivatottak a mi drága, pusztuló fiainkon, mindent elkövetnek, hogy visszahozzák nektek őket! . . . De ehhez anyagi erő kell, nagy, végtelen ; koldusország vérző testéből ki sem sajtolható... Ha csak egy napot szentelne Csonka- Magyarország e célra, ha csak egy nap rendezne minden város, község intelligenciája egy-egy jótékony, műsoros estet az érdekükben már közelebb jönnének felénk, la- ! Ián már látnánk is elfáradt szemüket, kitárt karukat, talán már a hangjukat is hallanánk ? .. . oh hát ki nem érzi gondolatom reszkető, vigasztaló látomását! És kiknek imám ezt a pár sort, ha nem azoknak, akiknek annyi álmái, reszkető terményét temeti Szibériába ? Hozzátok szólok ; én, akiben sikoltássá válik az ő messziről jövő, elhaló szavuk, A főgimnázium ériesifője. A múlt hét folyamán hagyta el a sajtót a dombóvári kir. kát. főgimnázium nyolcadik évi értesitője, amely Varga Ferenc igazgató szerkesztésében 24 oldalnyi terjedelemben emlékezik meg az intézet 1920— 21. évi történetéről. A jelen tanév feltétlen maradandó hatású lesz az intézet történetében, mert ebben az évben lett teljessé. A jövő tanévre is biztosítva van elhelyezése az elemi iskola helyiségeiben, mivel a boldogult herceg Esterházy által adományozott telken, a jelen viszonyok között az építkezés lehetetlenné válik. Az elemi iskola is elfogadta a jövő évi elhelyezés ekkénti módját és tanujelét szolgáltatta, hogy nem vet gátat a főgimnázium fejlődése elé és a maga részéről is támogatja a középiskola működését. A fögimoázium fejlődésében azonban igen fontos mozzanat a tanári testület lakás- viszonyának rendezése. Ismeretesek azok a mostoha körülmények, amelyekben a tanári testület e téren áll. Valósággal lehetetlen helyzetben van egynémelyik. E téren hívjuk fel a közönséget, hogy a tanári testület lakásügyét megfelelő lakásoknak, illetve bútorozott szobáknak rendelkezésre bocsátásával, sürgősen rendezni szíveskedjék, nehogy lakáshiány miatt, a legkiválóbb tanárok az intézet kárára, áthelyeztetni legyenek magukat kénytelenek. Egyébként az intézet a lefolyt tanévben zavartalan működést fejtett ki, sem í szén-szünet, sem más okból kifolyólag hosz- I szabb szünet nem akadályozta meg a mun- ! kálkodást. Beiratkozott: 327 tanuló. Az I. osztályba jelentkezett 76 tanuló, ezek közül 65 tanuló nyert felvételt. A személyi változások során megemlítjük, hogy Kárpáti Kelemen tankerületi főigazgató nyugdíjba vonult. Utódja: ár. Uasá Bertalan, aki eddigelé is már az intézet hiszen ti megérzitek az életüket és segíteni akartok rajtuk . . . úgy hiszem. „Mentsétek meg a leikeiket! . . . Segítsetek, hiszen a segítség! — ha erőtlen is — mégis drága, meleg, jóságos ; a gyönge leánykéz nem emelheti fel egyedül gyilkos börtönök véres kőszikláját, de megsimogathat puhán, résztvevőn egy halálra kinzott sápadt golgothás fejet és ez a simogatás is segítség ... ez is ! Olyan könnyű és olyan jó is segíteni. Hiszen mi kell csak hozzá? Ambíció, egy csöpp önfeláldozás és egy-két ilyen jótékony est minden számát elő lehet teremteni, úgyszólván percek alatt, ha akarjátok . . . Egy-két vers, talán Gyóni Géza, Reviczky, talán Ady Endre, egy felzokogó dal, olyaD, amilyent viharos nyári éjszakán eleveneket rejtő ember-temetőbőJ, Szibériából hoz a szél, egy melegszemű, álmodó lány, aki a zongorán Chopin remegő ajkú dalait, Liszt életujjongó, életsirató rapszódiáit lázitja érzéssé, talán egy halk hegedű- szó, mely összeszoritja a lelket és mégis vigasztal; olyan, mint. . . mint várni valakit.. . várni... haza ! . .. A dombóvári urilányokhoz Írtam ezt az írásomat. Teljesíthetik . . . akarják, tegyék meg! ... Ne sajnálják a fáradságot, hiszen olyan örök emberi, oly melegen simuló a lányszivhez ez a gondolat ; segíteni! . . . „Mentsétek meg a telkeiket I“ Dr. T. Pap Zsigmond.
