Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-04-10 / 15. szám
192 L. április lő. y oldal. DOMBÓVÁRI Hifi LÄP megszállott területen sínylődő magyar véreink sorsát, oly hűen alakítottak, annyi érzést vittek bele játékukba. Az énekek, a hegedüszámok, szavalatok, a zongoraszámok, mind-mind láncszemei annak a mindent átfogó nagy sikernek és megelégedeítségr.e7, amely az egész estélyen elörnlött. Előadás után a fiatalok táncra perdültök, az öregek, — de nem vének — pedig a fehér asztal mellett, hazafias felköszöntők és vidám pohárcsengés közepette nyújtották meg az ünnepnapot. A lassankint elszáliin- gózó közönséget már a rózsaujju hajnal fogadta bíbor derengésével. Memenfol Időszerűtlenül felvetett kérdések szánalmas eltűnése, vagy alig megszámlálh. tó szónokok által a felhők magasságáig elhaló érvekkel agyontámogatott időszerűségek, — mind a magyar faj nagy feledéséről adnak számot. Már nem táncol senki előtt a sötét víziókban az öt év sok magyar mártírjának intő árnyképe, hogy az őszirózsás október és jégvirágos március örök tanúságaként a magyar fajiság védelmére, a megértésre kényszerítse a turáni fuj átkok alatt nyögő népét. Nemcsak az öt esztendő több millió földbetért magyarja hallgatja néma honából a magyar fórumon üvöltők vad ordítását, hanem a még élő 7 millió is földreboruló alázattal tűri, hogy a törvényhozás házát megszentségteienitséb. Tűri, hogy megint €3ehek, rácok, románok felől várják a magyar nap fel virrad tát. A mai nemz dék annyira satnyáit immár, hogy a balkáni vérszopók egyetlen . feljajdulására utolsó prédául odadobja a szívét is. És itthon a Chantecierek feierőlködve a parlament hegyére, melyről nem is tudják, hogy ezer éves vérontás és szenvedés diaualmi épülete, onnan üdvözíik a balkáni csillagok felvillanását, üdvözlik a halványult magyar nap aláhanyatlását. Jelentőségében jóval megfogyatkozva, úe talán még általánosabban, a vidéki fiók- parlamentek is az érzelmi politika mindig káros utján vannak. Felejtve megszállás, bo- iozások, kiűzések, elrablások, Dózsa Lászlók, — a vidék magyarja is a kis antant szemöldökének rándulását várja. És ha az valahogyan felborzolva, haragot mutat, akkor elvet minden magyart magától, — az ezer évet, a törvényt, a koronát . . . Mintha visszatáncolnánk három esztendőt. Mintha már hallottuk volna a mai szólamokat és mintha éreztük is volna egy kissé a fekete tánc őrült dobogását fojtogatva a nyakunkon, agyonnyomva a mellün*j kön.. Most még mindenki fél a »vöröstől«, ' de vágyaikban és reményeikben rózsaszínű | urak ne feledjék, hogy a rózsaszínű a vö- I rostod csak árnyalatban különbözik. Tallózás. Igentisztelt Szerkesztő Url Rettenetes dolog itt Dombóváron az a pletyka! Az embert egyátalán nem akarják nyugodtan hagyni, s minden áron azt akarják hogy ébredjen. Aztán én olyan ember ! vagyok, aki nem szoktam hagyni a magam | igazát. A napokban is csúnyául összesz.ó- j lalkoztak azon a kérdésen, hogy vájjon an- ! tiszemiták-e az ébredő magyarok, vagy nem ? Mert a dolog borzasztó ám ! Különösen, ha nem tudjuk egyesült erővel sem kibogozni, amint az már ülik és szokás. Arra kérem hát igentisztelt szerkesztő uramat, tessék nekem -segíteni kibogozni az alábbi, igen alázatos kérdéseimet. Igaz-e, hogy az ébredők naggyülésén i nem vehettek részt zsidók ?. Igaz-e, hogy egypáran mégis odato- I iakodtak ? Igaz-e, hogy ezeket letartóztatták és í a kóterben ébredtek fel ? Igaz-e, hogy ezeket azóta ébredő zsidóknak nevezik ? Igaz e, hogy az ébredőkkel együtt ünneplő zsidóság egészen elárasztotta az. utcákat és- tereket ? Igaz-e, hogy a megjelent zsidók bele | vannak számítva a lo.OüO-be, amennyiben ■ a népgvüiésen résztvettek? l.az-e, hogy az esti sajtóünnepélyen I is megjelent egy ébredő zsidó ? Igaz-e, hogy névre szóló meghívót mutatott fel ? Igaz-e, hogy ez mind nem volt elég, hanem külön termet bérelt magának ! Igaz e hogy az ébredők, a barátságosan megértő viszony ápolása céljából saját ébredő cigányprímásukat is átengedték a mulató Móricnak ? Igaz-e, hogy a pezsgő csak úgy folyt ? ígaz-e, hogy az »ergerbergert« huzattá? Igaz-e, hogy közben egy-két ébredő magyar is levetödött feketézni ? Igaz-e, hogy mire leértek a földszintre, a cigány az üres teremben huzia csak a négy falnak és az üres pezsgőspalackoknak ? Igaz-e, hogy a pezsgőző ébredő zsidónak történetesen hirtelen sürgős dolga ; akadt — a konyhában ? Igaz e, hogy ilyenkor más ember is ki szokott menni a konyhába V Igentisztelt Szerkesztő Uramnak hasonló jórnulatást kívánva, maradtam ieg- alázatosabb szolgája Fráter Bogozi. A lakásrendelet és Dombóuáp. A napokban jelent meg az uj lakás- rendelet, amely egyes újításokat tartalmaz a régi rendeletekkel szemben, azonban lényegében korlátozza továbbra is a felmondási jogát és különös védelmében részesíti a tisztviselőket, akik ma valósággal nyomorognak és életüket még mindig elviselhetet. len drágaságban tengetni kénytelenek. Szükségesnek tartjuk, hogy az uj rendelettel kapcsolatban fel hívjuk a helybeli hatóság Figyelmét ép a helybeli közalkalmazottak lakásviszonyaira, amelyek már igazán tűrhetetlenek é3 amelyek bármily áron is a legsürgősebb orvoslást igénylik, egyben pedig a legerélyesebb rnegreudszabályozását a háború alatt szerencsés konjunktúrák folytán meggazdagodott háziuraknak, akik akkor, midőn közalkalmazottról van szó, szinte kivetkőznek emberi mivoltukból és mintegy fitymálják azt n szegény tiszlvise'őt, akinek nincsen más jövedelme, mint a fize-. tése. Egynéhány dombóvári példa a háziurak eljárásából. N. N. vasúti tisztviselő feleségével és tanulmányait itt folytató sógornőjével, mivel lakást másutt kapni nem tudott, szükséghelyzetében egy bútorozott szobában volt kénytelen magát meghúzni. A házigazda egy szép napon ajtót mutatott a családnak és az asszony kénytelen volt szüleihez menni, aminek következménye az, hogy férjével együtt nem maradhatott és drága pénzen a férj vendéglőben kénytelen étkezni, nővére pedig tanulmányait abbahagyni volt kénytelen. Hol itt az igazság ? Egy másik, dombóvári gazda két szobás lakását, amelyet fűteni alig lehet és amelynek tűzhelye hasznavehetetlen, szintén köztisztviselőnek adta ki, persze annak idejében Ígért mindent, lehetett a kertet használni, baromfit, disznót tartani. Ez az állapot azonban csak egy két hónapig tartott, most valósággal ü’dözi a köztisztviselő csa- . ládját. A .baromfitartást irigyíi, sőt egyik 1 hozzátartozója az illető köztisztviselő tojó- j tyúkját annyira megütötte, hogy az meg- i döglött. A disznótarlásból sincs semmi és az illető kénytelen volt, hogy házi szükség- | letét fedezze, drága áron disznót vásárolni I és azt másutt leöletni. Újabban a kertet I is elvette. Folytathatnák az ily házigazdáknak ; eljárását, akik valósággal örvendeznek, ha köztisztviselővel szemben eljárhatnak és őket bosszanthatják. Se szeri, se száma azoknak a lakásoknak, amelyekben nem méltó, hogy lakjanak egyetemet végzett egyének. így az egyik családos ember konyha nélküli lakásban lakik és kénytelen ,,ad Maria életéből. Irta; Kftosls Lasz!#. II. Az utcán gesztenyefák szélestenyerü ■levelei súrolták az ablaküveget. Néha meg- kocintották. Finoman. Nagyritkán falud szekér gördült tova a délelőtti ut porában. Bev tőun árnyéka megnyúlva folyt szét a padló tarkavirágos szőnyegén, A szekéren ülő emberek durva hangja, ostorpattogtatása megszűrve ért hozzá. M'ost nem bántotta a zörgő zaj. A szobában kék ibolyáidat úszkált. Oly erős volt, mint palártkok tövében friss reggeleken, mikor még a tűző nap nem lopta meg az éjjel gyűjtött illatot. Olykor beszökött hozzá a cseled zümmögő falusi dala. O csak iiit a dívány sarkában. Telve volt titkos, b< cézett örömmel. Nem tudta volna szétbontani, elrendezni ezt a ritka érzést. Honnét jött szive tájára, nem kereste. Békés várakozás, aranyos melegség. Olyan jó volt benne fürdeni, elhulc- tatni szomorú árvaságát. — Mária. Nevére fölrezzent. Talpra szökött. Hajához kapott öntudatlanul, mintha rendbe akarná szedni fekete hajtincsét. Pedig nem is kuszáiódott össze. — Mária — hallatszott a küszöbön. Nagybátyja szólította. Kedves öreg arc. Aranyos homlok. Fehér, sűrű haj. Két szép kék szem. Mo- j solygó ráncok az ajkak hajlású felett.-- Mennyit kereslek. Azt hi item , a virágó s kertben vagy. Beszélő i szerei ín ék vő! ed. Megdöbbent. Nem is t u u ol t váia: szólni. Szóáian u! várakozott. Sej tés, szí >!uiíi an súg, Ünní rpi ézrés összezsúfolódott leiké. ben. Ilyenkor sose kereste bátyja. Mit akarhat? Máskor ha beszélniva lója ak adt, ebédnél vagy a délutáni ozsonnánál intézte el. Az öreg leült díványára. Neki is he- ! lyet mutatott mellette. Ő is leült'. — Mindjárt a közepén kezdem, Mária. Tenyerébe fogta húga kezét. Mélyen i ránézett. — Kérőd van. Várt picikét. Maga elé meredt. Nem figyelte, mint szomorodott el tiszta homloka. — Danes Miklós, a könyvelő megkérte kezedet. Ma délelőtt járt itt. Halkan, ünnepélyesen zengette a sza- I vakat. Komoly vasárnapi hangulat bujkált 1 hangjában. — Nekem fáj, Mária, legőszintébben, ha'elragadnak mellőlem. Úgy megszoktálak, mint öreg fa az alatta nyíló nyári virágokat. Te vagy vén hajlékom szépséges kis úrnője. Nélküled nem is tudom, hogyan rendezem be öregségem napjait. Szünetet tartott. ~ Azért sokszor vádoltam magamat. Miattad. Kegyetlennek gondoltam magam. Méltatlannak arra, hogy ezt a házat őrizd, virágaimat gondozd. Nem való vagy te ide remetének rernetesorsot végigélni. Bűn volt ez tőlem, Mária. Könnyes csend állt be. Mindketten le. hajtották fejüket. — Miklóst szép jövő dajkálja — kezdte e! az öreg. Az uj inspektor is szereti a bányánál.- Hámar léptetik. Társai becsülik. Én is szeretem. Tehetek is érdekében valamit. Jó ember lesz, Mária. Tovább nem mondta. Máriára tekintett. Összerezzent. Köny siránkozott ki buga. borús szemeiből-. Gyengéden elengedte reszkető kezét. Felkelt. Fiatalosan Maria elé toppant. Karját mellére fonta. Várt. — Kedves Pista bácsi — remegett | Mária hangja -- nem tudok elmenni. Nem I tudok . . . Az öreg arcát a bánat és öröm egy- 1 szerre rajzolta át.
