Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1921-03-13 / 11. szám

2. oldal.

DOMBÓVÁRI HI8LÄP

veszi a részét, melyet a nyomban megalakított gyüjtőbizottság végez el.

Lörincz Antal, központi kiküldött, a Budapest I. kerületi csoport vezetője, tartott hatalmas beszedet. Öt negyedórás, mindvégig lelkes figyelemmel kiséri, szónoki sikerben gazdag beszéde mély hatással volt. mindenkire. Nagyszerű orgánuma, meggyőző érvelése, fordulatos előadása nem egyszer elragadta a hallgatóságot. Viharosan tapsolták, lelkesen köszöntötték beszédéért.

Dr. Másik Andor, központi kiküldött, magyar irrider.ta tárgyú, költői beszéde, mélyen megható gondolatai után elnök a gyűlést a Himnusz közös éneklésével.zárta be.

Elhatározta a csoport, hogy ezután havonkint tart taggyűlést. A közel jövőben pedig nagyszabású népgyülés lesz, melyre már megkezdődtek az előkészületek. A rendes egyesületi élet is megkezdődik, mihelyt megfelelő Helyiséget sikerül szerezni.

A főgimnázium ügye.

A község vezetőségéből alakult küldöttség a múlt hét folyamán eljárt Budapesten a vallás- és közoktatásügyi miniszternél, hogy a főgimnázium fennmaradása továbbra is biztosítható legyen. A kultuszminiszter a küldöttséget, amelyek dr. Klein Antal vármegyei főispán vezetett, a legszi- vélvesebben fogadta és kijelentette, hogy bár a jelen mostoha viszonyok mellett az építkezések nem foganatosíthatók, a főgimnázium jelen elhelyezésében továbbra is fennmarad és a közönségnek semmi oka .sincí a nyugtalankodásra. Ez a .megoldás minél sem természetesebb, amennyiben a helybeli főgimnázium úgy tanulói számánál, mint Dombóvár speciális helyzeténél fogva létjogosuit és azt egyesek, arra nem illetékes véleménye nem képes egyszerűen a föld szinéről eltörölni, annyi szülő rovására.

A főgimnázium ügyét a hivatalos vármegye is magáévá tette és ezzel ékesen adta tanujelét annak, hogy ennek az intézetnek fennmaradásához ragaszkodik. Most már a községi elöljáróságnak lesz gondja arra, hogy kellő helyiségek utján az elemi iskolai oktatásnak zavartalan menetéről gondoskodjék, mert hiszen ez tulajdonképpen a középiskolai oktatás gerince. Itt senki sem

akar az elemi oktatásba belevágni, de kölcsönös egyetértéssel és mindenesetre előzékeny viselkedéssel a talán áthidalhatatlan utat ki lehet egyengetni. És még egyet. A főgimnázium tanárainak lakáselhelyezése nem a legszerencsésebb. Ha nagynehezén sikerül Js a tanároknak lakást biztosítani, az javarészt nem megfelelő, vagy pedig a házigazdák eljárása olyan, hogy vérig sérti azt a köztisztviselőt, aki mint albérlő kénytelen lakni. Ott lóg a lakók feje felett, mint Da- rnokles kardja, a felmondás, újabban pedig azt a luxust engedik meg maguknak a háziurak, állítólag a lakáshivatal vezetőjének utasítására, hogy a házhoz járó kertrésznek használatát megtiltják. Nem tudjuk, hogy mily rendeletén alapszik ez az intézkedés, annyi azonban bizonyos, hogy a tanárság lakásviszonyait sürgősen kell rendezni, a házigazdákat pedig hatékonyabb eszközökkel is tapintatos eljárásra utasítani, mert azokat, akiknek gondjaira a község gyermekeinek nevelését bíztak, a legteljesebb tisztelettel, szeretettel kell a társadalom minden rétegének felkarolni és ha erre egyesek jé szóval nem kaphatók, a törvények teljes szigorával kell őket arra tanítani.

Március 15-ihe ünneplése.

A dombóvári kir. kath. főgimnázium a negyvennyolcas nagy napok emlékére, f. évi március Hó 15-én, délután 5 órakor, a mozgófényképszinházban iskolai ünnepélyt rendez, melyre a szülőket és az intézet barátait — ez utón is — tisztelettel meghívja: Varga Ferenc, főgimn. igazgató.

Az ünnepély műsora:

1. Szózat. Erkel Gyula átírásában. Énekli: az ifjúsági dalkör, zongorán kíséri: Marton Kálmán, róm kath. kántortanitó.

2. Hitvallás. Költemény. Irta: Papp-Váry Elememé. Szavalja: Hesz Jenő Vili. oszt. tanuló.

3. Ünnepi beszéd. Mondja: Vér Vencel, főgimn. tanár.

4. Rabhalottak. Költemény. Irta: Radványi K. Szavalja: Weichherz Ödön VIII. oszt. tanuló.

5. Hubay Jenő: Nemzeti dal. Énekli: az ifjúsági dalkör. Zongorán kiséri: Marton Kálmán, róm. kath. kántortinitó.

6. Mendelssohn Bartholdi]: Nocturnó a »Nyári éjálom« cimü operából. Hegedültél. március 13.

négyes. Játsszák: RitzI Olga urleány, Németh István VI, oszt., Hesz Jenő VIII. oszt tanuló és Bugalla Béla áll. tanító.

7. Schmieder Károly VIII. oszt. tanulónak, az ifjúsági Vörösmarty önképzőkör ifj. elnökének beszéde.

8. Rabmagyarokhoz, Költemény. Irta: László Sándor. Szavalja : Hábel Lajos VIII. oszt. tanuló.

9. »Az új imádság.« Szövegíró: Kovács Kálmán. Zenésítette: H. Heidelberg Albert. — Új kuruc nóták. Szövegíró: Sassy Csaba. Zenésítette : Thurzó N agy László. Énekli: Heinlcin Béla, róm. kath. tanító. Zongorán kiséri: Ivanich Mancika urleány.

10. A balzsam. Költemény, irta: Madai Gyula. Szavalja : Baranyai Aurél VIII. oszt. tanuló.

11. Himnusz. Zsasskovszky E, átírásában. Énekli az ifjúsági dalkör.

A szabadság felvirradásának emlékünnepét a szt. Orsolyarend zárda polgári leányiskolája is meg fogja ünnepelni délelőtt 9 órakor. A műsoron több énekszám, szavalat és dr. P i u k o v i c h Sándor ünnepi irredenta beszéde szerepel.

A dombóvári áll. elemi népiskola tanulóifjúsága, f. hó 14-én a mozi Helyiségében, délután 4 órai kezdettel, szini- előadással ogybekötötó hazafias délutánt tart, a következő programmal:

1. Himnusz (énekli az ifj. énekkar).

2. Hazaszeretetről (szavalja : Föbusz Annus)

3. Ünnepi beszéd.

4. Tied vagyok, tied hazám (énekli az ifj. énekkar).

5. A jó hazafi (színjáték).

6. A kis madárkáról (énekli az ifj. énekkar).

7. Nemzeti dal (szavalja Tar Antal).

8. Nemzeti dal (énekli az ifj. énekkar).

FjHyárak: I. hely 15 K, II. hely 10 K, gyermek-jegy 5 K. — Feliilfizetéseket, tekintettel a jótékony célra, köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség.

„Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország menyország!“

Kedves, szőke hercegem, ugy-e, naegsimo- gatja soraimat ?

Most értem haza. Megint mulattunk. Fáradt vagyok. Talán beteg is. Én nagyon szeretem a betegséget. Feküdni az ágyban, csendesen és sajnálkozás között. A házban ilyenkor oly békés a levegő. Alig lépnek az emberek. Szeretnék beteg lenni. Akkor legalább magamra maradhatnék. És néznék kifelé a ragyogó tavaszi délutánokba. És a lelkem mindig önnél lehetne. Kinevet, ugy-e?

Reggelig táncoltunk. Még most is érzi a derekam táncosaim karját. A fülem tele van szilaj dallamokkal. S oly unott vagyok. Senki se említette önt, kedves hercegem. Egyetlen nő nem tért ön felé. Senkinek nem hiányzott. Csak bennem csuklott föl a fojtott fájdalom. Kerestem, vártam az ön okos, szőke fajét. S nem jött.

Hajnal felé, keringőzés alatt összeestem. ügy rogytam le a táncosom elé. Azt hittem, a szivem kigurul mellsm alól. Zokognom kellett. A többiek körém álltak. Az orvos azt mondta anyámnak: nagyon vigyázzanak Vera Máriára.

Körülnéztem Tudja, hol estem el ? Abban a sarokban, ahol egyszer lopva megcsókolt.

Tegnap ott voltam Bán Iláhál. Szeretem ezt a csöpp, naiv, szőke lányt. Szép a haja. Egy idő óta nagyon szeretem a lágy- fényű szőke hajat.

Ott voltam Bán Ilánál. Tudja e, hogy mi barátok voltunk mindig? Csak az utóbbi hetek alatt voltam hozzá tartózkodó. Mié?t,? Mert ön hozzájuk, is járt. És én ismerem a lányokat. A szép barátnőjüket nem szeretik maguk mellett tudni, ha udvarlójuk akad. Aztán meg, nem tudtam volna elnézni Bán Ila boldog arcát.

Nagyon nehezen válók el magától, Hu . . . «

Ugy-e, ezt mondta llának ? És arra nem gondolt, hogy Ila nekem barátnőm ?

Ó, mégis csak jó nevet adtam én önnek ! Emlékszik a Bánk bán vitánkra? — Ugy-e mindig mondtam ; ön Ottó, a esélcsap meráni herceg.

... Ma sokat sétáltam. A vasuttöltésen. Könnyű kendőmet egyre lobogtatta a szél. Talán fáztam is. Én csak a sikló, szikrázó kavicsokat, nézegettem a sínek mentén. Meg a halk. alig motoszkáló kis patakot a hidak alatt. Később átmenteni a rétre is. Tudja, a keskeny, szalagos utacskára . . , Egyseer, hogy arra jártunk, még ősz volt, s dér borította a füzek vörös ágait, egy csokor fehér krizantémot vittem magammal. Emlékszem, Ön megfogta a karomat, amelyen virágaim voltak.

.. . Egy szál virágot csak ad nekem Vera-Mária ?

A szája mellett volt valami'biztos, gőgös vonás. Dac futott el rajtam. S nem adtam virágot.

Ön elpirult. Láttam : fájt . . .

. . . Könyörögni még magának sem fogok, Vera-Mária — s elment. Én magamra maradtam. Egyszer sem nézett vissza. Én csak álltam és néztem eltűnő alakja után. Virágaim a földre hulltak. Ma megtaláltam őket összefagyottan, enyészöben.

Vájjon mit csinált volna az én fehéi: virágaimmal ? (Folyt, köv.i