Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-12-25 / 52. szám
2. oldal. Mondják, tőzött lett a nemzeti öntudat hiányában az idegenség s nemzetköziség miazmáival. Mi azt hittük, könnyen hivő s hamar felejtő magyarok, hogy az ébredés életet adó orvosságából elég egy korty s már is nyúltunk a csillogó, altatószerrel teli méregpohár után. Elfelejtettük a jelszót: ellentállani, nem kivetkőzni! Ellent- állani az elcsüggedésnek, elszontyo- lodásnak, haldoklásnak, nyirkos gondolatoknak, hitetlenségnek. Nem kivetkőzni fegyvereinkből, nemzeti érzéseinkből, külső, belső keresztény világnézetünkből. A minap sárban, sáros hóban bugdácsoló betlehemes, nagyszakállas, fehéringes gyerekeket láttam az egyik faluban kántálni. Kis tornyos templomuk üregében pöttön gyertya világolt a jászol előtt. Olyan szegényes, olyan sáros volt ez a kis gyermekcsapat. El-elakadó hangjukban is több szomorúság bujdokolt, mint ezüstszavu karácsonyi öröm. Magyarok, testvérek, a mi karácsonyunkról Írván, nem tudom annak a szegényes kántáló gyerekseregnek belémrögződött képét szemein* elől száműzni. Elémtolakszik, mint a mi fekete karácsonyunkra rávilágító valóság, mintha csak a maroknyi magyarság, sárban, sáros hóban, iszapban járó, kevés csillagfény mellett bujdokló csapatát látnám zokogni a feketén borongó karácsonyi egünk alatt. czi Z. ELEGÁNS pergament és préselt csontpapir — karton NÉVJEGYEK a legolcsóbb áron készülnek a Dombóvári Nyomda Részvénytársaságnál. szép piros torony sem. Akár csak a hegyháti kis falucskák tornya. Benne pedig jászolban, szénán fekszik a kis Jézuska. Látni is lehet, ha az ablakon benéznek. Mindezt jól összeszerkeszteni, bizony nagy dolog! Aztán jó hangú énekes fiukat kiválogatni. Akik el tudják mondani a családra, házra áldást kérő imát és szépen eltudják énekelni a szent éneket : Csordfipásztorok, midőn Betlehembe . . . Csak, ha jól begyakoroltak, összetanultak mindent, akkor lehet jó helyekre, tisztes házakhoz is elmenni. Hogy szégyenben ne maradjanak.. És ilyenkor imitt-amott szépecskén jut pénz is a biztosan kijáró sütemény, dió, alma mellé. Akik pedig otthonukban, meleg szobájukban várják a becsöngető betlehemes fiukat, szívesen segítenek a szegényeken. Ők is örülnek. A szent karácsonyfa tövében gügyögő gyermekek öröme átragad a mamára, papára is. Visszagondolnak az ö gyermekkorukra, mikor a szülői házban várták a kis Jézuska jövetelét és este, mikor már le kellett feküdni, a szép hajasbabával meg a tarka képeskönyvvel kezükben aludtak el. Van-e, lehet-e hasonló öröm messziországokban ? hogy a történelem ’az élet tanítómestere. Nyilván azért, mert a történelem adja kezünkbe a kulcsot, melynek segélyével a tegnap, ma és holnap eseményeit több megértéssel szemléljük. Mert ha ismerjük az emberiség történelmét, vallási küzdelmeit, gazdasági és kulturális harcait, a különhözö korok szociális alakulatait, akkor természetesnek találjuk századunk szociális irányát. Ha megértő lélekkel kisérjük a társadalmi fejlődést, ha figyeljük az irányt és törekvést, mely egvre nagyobb és szélesebb emberrétegeket visz bele az eleven élet sodrába, hogy öntudatos elemei legyenek a nagy társadalomnak, akkor nem fogunk megütközni és akadékoskodni, mikor jogkiterjesztésről s arról van szó, hogy a társadalom minden tagjának joga van az emberhez méltó élethez. Azonban a történelem — a jó mester — alig lehet megelégedve tanítványaival. A társadalmi fejlődés vakbarázdái, visszaesései, abnormis kilengései, a nagy megrázkódtatások igazolják/ hogy a kormányzási gépezetnél a sorsdöntő órákban nagyon sokszor olyan emberek ülnek, akik nem ismerik a történelem lelkét. A történelem lelkének — a fokozatos, a természetes fejlődésnek — nemismerése ragadja őket tragikus végle,- tekbe, hogy velük bűnhődjék sokszor egy egész nemzet. A társadalomtudományban félek a nagyon leegyszerűsített igazságoktól — nem azért, mert egyszerűek, hanem mert rendszerint egy síkba préselik a rendkívül komplikált társadalmi organizmusnak szövevényes életét — mégis azt mondom, hogy a szociális forradalmakat nem izgága emberek készítik elő, hanem az elkésett reformok. Nagyon klasszikus példa erre a francia fordalom, napjainkban pedig az orosz önmar- cangolás. (A magyar őszirózsás októberi lázadásra nem hivatkozhatom, mert ez szelleme, vezérei és céljai miatt nem üti meg a ,,forradalom“ mértékét.) Tal V • sehol a világon nem játszottak oly vakmerőén szQmbekötősdit az idők követelményeivel, mint Oroszországban, ahol a szociális bajokat nem reformokkal, hanem szuronyokkal igyekeztek megoldani. Pedig a történelem folyamán számtalanszor bebizonyult, hogy szuronnyal nem lehet kiütni a szociális elégedetlenség méregfogát, hanem kizárólag okos, korszerű, szociális törvényekkel, melyek hiányában forradalmi utón vasalja ki a történelmi fejlődés az idők követelményeit. Igaz, hogy minden országnak megvan a maga megkövült, múltba rozsdásodott ke. rékkötője, aki kellő hatalom birtokában végzetszerűen romlásba sodorja nemzetét. Ezek a vaksággal megvert múmiák, amidőn egyrészt görcsösen ragaszkodnak előjogaikhoz s hatalmukhoz, nem veszik észre, hogy jól felfogott érdekük is követelné, hogy ne álljanak a reform útjába. Az okosság parancsolná nekik, hogy feláldozva kiváltságaik egy hányadát, megmentsék a többit. Ilyen okos államférfi volt Bismarck és Lloyd George. Ez utóbbi az általános elégületlen- ség csillapítására a földbirtok adókiváltságának egy részét akarta áldozatul hozni. A lordok erről hallani sem akartak. De mikor a közvélemény felzudult, fenyegetőzött, önként tették meg azt, amit előbb rablásnak minősítettek. A forradalmakat mindenütt az uralkodó osztályok makacssága és rövidlátása idézte elő, mikor mereven elzárkóztak a tömegek jogos kívánságai elől, mert azt hitték, hogy a történelmi fejlődés ereje nem tudja szétvetni avas kuckójukat. Ha a francia nemesség csak tiz évvel előbb megadja annak egy részét, amit a''forradalom nyomása alatt kénytelen volt megadni, nem hullott volna porba a király feje. Mert nem azok a felforgatók, akik korszerű reformmal akarják levezetni az elégületlenség megdagadt hullámait, hanem azok, akik önző vakságból tudni, hallani sem akarnak a megváltozott viszonyok követelményeiről. Érdekes, hogy az angol szellem milyen nagyszerűen ért a kormányzási tudományhoz. Jeles történetírójuk Macaulay mondja róluk : *Az angol alkotmány mindig lassan változott, részenként, mindig a közvetlen szükségesség és sohasem az okoskodások befolyása alatt. Csak akkor kell újítani, a mikor a baj már érezhető, de akkor olyan alaposan, hogy a baj megszűnjék«. Ez az országlási tudomány lényege. Tág és ruganyos látókör a vezetőkben, a legszükségesebb szociális erény napjainkban. Hantos Béla. A megcsonkított Magg arország. Iparos, polgári, tanítóképző iskoláinkról. Az elemi iskolai tipue fölé emelt iparos és ktrtskeáőinas-lskolák tekintetében esak az intézetek számát illetőleg látszik nagyobbnak a veszteségünk, ugyanis az ipar és kereskedelem erősebb koncentrációja folytán a tanulók száma sokkal magasabb az ország központi területén. így is az intézetek 109.660 főnyi tanuló létszámából közel 22,000 magyar ajkú s mintegy 12,000 német tanuló vész el gondozásunk alól. Legtöbb magyar tanulót a román megszállás folytán veszítünk, mert az iparos városok ezen a területen a ieggyakoriabbak. Valamivel kisebb tanulólétszámot mutathat egy másik fontos iskclafajunk, a polg. iskola. A fiuközépoktatás terén egyéb isko-^ Iáink voltak, a leányoktatás azonban -r- a felsőleányiskolák meglehetősen ritka hálózata miatt — nagyrészt a polgári iskolák föladata maradt. Ezért van, hogy a polgári leányiskolák jóval népesebbek voltak, mint a fiúiskolák s jobb gyermekanyagjuk is volt és ezért érint érzékenyen, hogy a megszállott területeken lévő polgári leányiskolák elvesztésével több mint 19,000 magyar és -1500 német növendék, a fiúiskolákban 13,500 magyar s közel 4000 német gyermek kerül ki gondozásunk alól. Különösen a cseh és román megszállás vidékein aránylag sokkal nagyobb a polgári leányiskolák száma, mint a fiúiskoláké. A kilenc óvónőképző intézetből őt maradna meg határaink között; négy van román megszállott vidéken. Férfitanitóképzöt 33-at veszítenénk : (18 at a román, ll-et a cseh megszállás területén) csak 17-et tarthatnánk meg, az így elveszített tanerők száma 342-őt tesz s a 8108 határainkon kiVül eső tanulóból 2165 fiú magyar ajkú. Leánytanitcnőképzö viszont 22 esnék határainkon kívül (L1 román, 6 a cseh megszállás vidékein), de 20 megmaradna központi területünkön. 246 tanerő volna a veszteségünk s a 2688 növendék közül 2233 magyar ajkú.
