Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-11-06 / 45. szám
Előfizetési árak: egész évre 100— korona ; félévre 50‘— korona; negyedévre 25*— korona. Egyes szám ára : 2 korona. POLITIKA! ÉS.TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér IS. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utoa 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) Külső kényszer, belső demars. A trianoni parancs papiros- ukáza kimondta az ultimátumot. A felséges önrendelkezési jog most már elszendereghet azoknak a koponyájában, kik a világra szülték a magyarok megbénítására. Detro- nizáció, koronás király, Glowworm angol gőzös, november hajnala a bajai dunai parton, Galac . . . aztán csend, őszi elmélkedés a magyar sors haláltáncáról. Ami a külső attakokat illeti Prágából, Belgrádiból, tán most leszerelik őket, hisz nincs már vissza semmi, ami mélyebbre döfhetné belénk a megaláztatás gyilokját. Mit vehetnek már el tőlünk? Hisz az ég se a mienk, mely ránk borul. Földeink, erdeink, folyóink gyarmatok lettek. A szavunk se tud a kis gyűrűn túl dübörögni erőt mutató, belső össze- szedettséget eláruló megnyilvánulással. A karunk rabszíjjak kötelékében összefüzötten megdermed s kardunk fényessége a rágalmak ocsmány rozsdájától veresük. A külső parancs elvégeztetett. A nagy antant s a sötét árnyékában megbúvó kisantant most már elre- begheti: a magyar Sipka-szorosban minden csendes. S a hazai ellenfelek is levonulhatnak a közjogi viták mezejéről. Nincs már király kérdés, nincs gyülöletpolitika, nincs magyar átok s a meddő viták elkeseEgyedül. A lelkem előtt kőveranda, Valaki megállóit most rajta, Mint nyári felleg, oly fehéren. Köiiilnéz, mintha félne . . . félne. .. Belesóhajt a messzeségbe S kis kulcsa megremeg kezében. Hívnám, áe nem hallja a hangom, Emberek fordulnak a sarkon : Elhajítja a kulcsot messze ... Elfut a fák közt megriadva. Lelkem ajtaját csukva hagyta S kulcsát a főben elvesztette. ŐSZ IVÁN. Sikefnémáh. Szegény, szegény embertársaim, az Urban,,— halló- és beszélő-érzékszerveiktől megfosztott robotos, dolgozó és küzdő kicsiny emberek: — végtelenül sajnállak titeket. A szivem vérzik, ha látlak benneteket, a szemem könnybe lábad, amikor redésig menő harcainak gordiusi csomója ime kettészelten ott hever a nemzet lábai előtt. Mi gátolhatja most már a nagy egység megteremtését ? A merev ellentétek szétválasztó köde felszakadt s a tisztult cél kibomlott a pártok titkon emelt kulisszáinak lerombolásával. Mi ma már a magyarság belső frontján csak azt várjuk, amit várnunk kell és kötelességünk várni a nemzet bizalmasaitól: túl osztálypolitikán, túl egyéni kakasviadalon, a betevő falat politikáját. Azt nagyon jól érzi mindenki s nem szükséges nyomatékkai meghangsúlyozni azt, hogy a már kiküszöbölt királykérdésből itt nem él meg senki. Hiába és százszor hiába szankcionálnak a magyar törvényhozás termében detronizácíós kényszertörvényeket s hiába a Galacban horgonyzó királyi hajó s megduplázott őrség a hajó körül, ha a mindennapi magyar elet kenyérkérdésének útja még mindig sorompók közé szorul, ha itt a búza ára csak kapaszkodik fölfelé s a didergő testeket betakaró ruhák ára veszedelmesen közeledik a luxus-cikkek áraihoz. Ha itt megint csak eltussolnak kiviteli ügyeket, földbirtokreformot, házhelyelosztást, tisztviselő kérdést, a munkanélküliek foglalkoztatása pedig csak késik és semmi energikus megoldási módozat. nem jut érvényre, akkor a külső ! ellenséges királykérdés taktika hamar valóra váltja a ma még rejtegetett szándékait: a csonka ország utolsó és halálthozó megfojtását, A közjogi jelszót és vitát elintézte a külső demars s a királykérdés aktái fölött ott pihen a magyarságot megalázó csúf ököl. De nincs elintézve a belső parancs, mely az élet, a kenyér és a boldogulás demarsa. Az osztálypolitikán túl csak a kenyér- és életpolitikai megvalósitását várhatjuk. Ha a magyar élethez egyáltalán lehet reményünk, csak a kenyérkérdés politikáján át lehet. Még akkor is, ha esetleg az osztálypolitika bukása lenne ennek a könyörtelen belső demarsnak a következménye. — Reformációi emlékünnep. Október 30-án ünnepelte meg az evangélikus egyház a reformáció- négyszáznégy éves évfordulóját. — Az «Erős vár a mi Istenünk* közének után, a zsúfolásig megtelt teremben G a-á I József lelkész mondta ei markáns alkalmi beszédét, a nála megszokott lelkesedésnél és meggyőző erővel. — Utána a gyülekezet vegyeskara énekelte a Kapi: «Isten a mi oltalmunk* karéneket, nagy hatással, Rothermel Erzsiké urleány szakavatott vezetésével. -— A fenséges akkordok felemelő hatása után S c h I i 11 József: «Mit adott a reformáció az emberiségnek* címen olvasott fel a buzgó hallgatóságnak, figyelmét állandóan lebilincselve. Majd Sturm Henrik: Porkoláb Gy. «Október 31-én* c. versét szavalta el nagy tetszéssel és maradandó-hatással. — Nagyon kedves volt a műsor számai közt a kis iskolás leánykák produkciója. — A Himnusz zárta be az estét. hallom szívbe markoló, akadozó, durva, érzés.és szenvedély nélküli hangotokat. Sajnállak benneteket, amikor a szabadban jártok — pedig ti szerettek a szabadban járni! — és nem halljátok a madársereg vig, gondtalan, bolondos csicsergését, a kis vizek csöndes csacsogását, locsogását. Nem vidui föl a lelketek a nagy vizek mély hangjára, arra a misztikus, mély-basszusu zenére, a melyet a nagy-nagy vizek mormogása, dör- mögése támaszt. Vagy a természeti szépségek legfönségesebbjének : az égzengésneic a hangja, hatalmas pattanása, morgása nem támaszt lelketekben félelmet és megkató- dottságot a természet nagy-nagy Urának következetes, fönséges akaratának, parancsának megnyilvánulásakor. Nem. Csak látjátok a fény vakító, cikázó villanását, de annak mély, öblös bugása, élénk csattogása nem ér el hozzátok. Közte és köztetek nagy távolságok vannak, óriási szakadékok, a melyeket ember le nem küzdhet, meg nem_ mászhat, le nem dönthet, át sem hidalhat. Szegény, szegény embertársaim az Urban ! ki emberi szervezet két legfontosabb érzékétől fosztott meg benneteket a keserű végzet, a keserű sors. Egymást is sorstársnak hívjátok, érzitek, tudjátok, hogy a sorsotok közös, k szenvedésben is, a szerencsétlenségben is. Szomorú sors, amelyben az ember születésétől haláláig : pesszimista, szomorú és vigasztalhatatlan. Az emberi élet sokféle fázisában vannak olyan érzéseink, hogy tán belehalnánk, ba azokat magunkba kellene fojtanunk. Sokszor ejt hatalmába keserű embersorsunk küzdelmei alatt olyan extázis, amikor örömünket, bánatunkat, vágyainkat, álmainkat el kell beszélnünk, el kell mondanunk, mert ha mindezt elmulasztanánk — úgy gondoljuk — belepusztulnánk, megpattannának amúgy is agyonviselt, hajszálvékonyra romlott idegeink. Tinektek ezt sem lehet. Nem közölhetitek legközvetlenebb érzéseiteket másokkal és nem hallhatjátok mások közléseit sem. Keserű lemondással jártok köztünk a rögös, göröngyös életutakon: kevés örömmel és sok-sok keserűséggel, bánattal, fájdalommal a szivetekben. Fél-életet éltek. A hallás- és beszélőképesség folytán sok-sok gondolat, eszme, érzés, elgondolás, megoldás bonta-
