Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-10-23 / 43. szám
Előfizetési árak: egész évre 52— korona ; félévre 26-— korona; negyedévre 13‘— korona. Egyes szám ára : 2 korona. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Eaterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) „Ceenka Magyarország nem ország, Egész Magyarország menyország I“ Magyar ősz. Ahogy ránknéz és megragyog- tatja felettünk dialalmas sugárkévéjét az októberi verőfényben, azt hin- nők, a lázas nyár termelő ereje érleli a magyar problémák garmadáját a boldog megoldások felé. A valóság könnyedén színezett képei délibábos távlatokat hazudnak elénk s csak az őszi színeken áttörő szempár ébred rá a törpe magyar élet feketén borongó s agyat, szivet el- busitó eseményeire. A politika vizein veszteglő kis legények ijedt buzgalommal toldozzák a léket kapott csónakot s a panamák és csalások hinárjában olyan kérdések elodázhatatlan megoldását dobják a közvélemény kereszttüzébe, melyet a megszabdalt magyarság csonka része egy maga a felelősség gondterhes lelkiismerete nélkül meg nem oldhat. Tizpontok parancsától ordit felénk az ujság- betük szótlan serege s közben a szennyes egyéni akciók leplet kapnak a napi hírek rovatában. A közéleti tisztaság nálunk ma már magyar relikvia s embert kell keresni, kinek cselekedeteiből az önzetlenség erénye kitündököl. Az álarcos magy t sajtó-dzsungel is a legfeketébb színektől sivár OKTOBER. Október ködös, álmos reggelén, Régi emlékek lengenek felém ... Ldrmds gyermekhad siet iskolába, Kezükben ábécé, palatábla. Csillog a szemük, dobog a lábak, Versikét perget csicsergő szájak. Csak nézem őket s észre sem veszém, Hogy ég a szemem 9 lassan könnyezem. Rongyos ábécém, kis palatáblám, Padlás zúgdban gubbadnak árván. A versikéket mind elfeledtem, Óh hogy is hívták ? Ki ült mellettem ? Iskolaudvar, vidám tizpercek, Kis játékaink vaj hova lettek ? ! Ügy van-e minden, ahogy volt régen ? Kacagó gyermekhad, óh mesélj nékem! Iskola-ajtó tárul s becsattan, Én régi vén diák kívül maradtam . . . s hangokat hallunk, amelyek már előttünk oly ismerős szólamok, lázitó tendenciájú füllentések robbantó hazugságaitól ékesek, hogy visszadöbben bennünk olvasásukkor az októberi csalatás minden bűne és keserves komiszsága. Hát itt tartunk már, hogy a drózdi-győzök rabulis2tikájának orgánuma lesajnálhat mindenkit és mindent, aki és ami a magyar gondolkodás és érzés szépségétől patinát kapott ? Nem az osztálygyűlölet regisztereinek teljes fortisszimójával dübörög-e felénk az októberi elhanyat- lás indulója ? Hogy más intézőkkel, más liliputi vezérekkel, az most olyan mindegy. Hát ez az integritás gyermeki hittel és férfias öntudattal szolgált ügye ? így csak fejszét köszörülnek a magyar erdők letárolására. A közügyek tömkelegén túl az egyesek becsületes jajszava is halálosan komoly vádaktól terhes. Az ország produktiv munkásaiban — legyen az törvényszéki bíró vagy vasúti őr — ma már az utolsó lelki húr, a tűrésnek pattanásig kifeszi- tett húrja rezeg fájdalmasan. Meddig ez a fájdalmasan rezgő húr kérő s könyörgő hangja ? Mi lesz a fináléja ennek a napról-napra tengődő életnek ? Sejtelmes elbontásaink felett ott ülnek a sötét, siri képek árnyai, mint egy öreg magyar temető megsokasodott korhadt fejfái. Az ősz pedig ráragyog a maTört palavesszö az út porába, Zsebembe rejtem, senki se lássa. Tovább megyek, az élet int felém — Október ködös, hűvös reggelén. TAR ETELKA. Mária emléke.* Irta; Pongrácz Károly. Hull a hó .. . Hull a fehér hó. Olyan a város, mintha haldokolna. Távolból a Mecsek fehérsége szomorúan bámul errefelé. Minden fehér és mégis szomorú. Halotti szomorú. Ó be jó így ilyenkor, így a meleg szobák mélyén ülni puha karosszékben és nézni a tüzet, az ódon kandalló tüzét. Mily szépen játszanak a lángok, milyen friss- vidáman kergetik egymást. Aztán lenge táncba kapnak, muzsikát zsongat nekik a szél, mely hirtelen robog ide észak felől. Milyen jó ilyenkor újra lepergetni a tűnt évek halott sorát s emlékezni... Emlékezni " A szerző most megjelent „Tévedő emberek“ cimü novelláskönyvéböl. gyár élet útjára s kicsalja a hajdani boldogságtól béké» őszök emlékét, mintha csakugyan nem is 1918. októbervégi esős napjainak forradalmi megismétlődése elé botorkálnánk hunyt szemmel, alvó lelkiismerettel, majdnem tehetetlenül. Pécsi széljegyzetek. Dolgom a mait hét folyamán Pécsre vitt és most láthattam meg a Mecsekalji várost három év után újra. Valami kellemes érzés vitt be a városba, midőn láttam, hogy nem szakadt el tőlünk, de eszembe jutott, hogy még mennyi területe görnyed idegen járom alatt ennek a szép magyar hazának, amelyet megszállott a cseh, szerb és román, tudjuk azonban bizton, ideig-óráig. A lakósságon meglátszik az öröm a fel- szabadulás felett, látszik, hogy szabadabb levegőhöz jutott, de láttunk a városban oly jeleket, amelyek ékesenszólóan bizonyítják, hogy itt a műveltség minden fogalmával ismeretlen, barbár nép tartózkodott, amely az állami épületeket a szó legteljesebb értelmében kifosztotta, megcsúfolása minden műveltségnek, minden civilizációnak. Előttünk az állami főreáliskolának új épülete, szürkeszinü falain nem árul el semmit az intézet, annál siralmasabb azonban, hogy a szertárak és a könyvtárak teljesen üresek, sőt a modern padok, amelyek még három évyel ezelőtt ott állottak a tanulóifjúság rendelkezésére, nincsenek már helyükön és csak jótékony adakozás tudta azokat pótolni. Szinte elszörnyüködtünk annak tudatában, hogy még a tanulók adományábó1 a multbahalt boldogabb időkről és emlékezni rólad, első asszony, ki szentebb vagy ma is és szebb is, mint minden földi asszonyok. * Táncoltak a párok, a város minden lánya vidáman ropta a vig csárdást a pompás majálison. Kacagott, nevetett mindenki, még talán a vén fák is, melyek kíváncsian nézegettek befelé a terraszra. Mária ott ült az édesmamája mellett a bal sarokban. Fehér csipkekendöjét magára szorította és nézte gyönyörű azur- szemével a táncolókat. Talán irigyelte egy kicsit őket. Én nem tudom. De azt sem, hogy miként kerültem eléje és mit mondtam neki, mikor felkértem táncolni. De azt éreztem rögtön, hogy vele jobb táncolni, mint a többi lánynyal. Azért is, mivel karcsúbb volt, de talán más valamiért is, aminek okát magam sem tudom. Szívesen járta a csárdást, de láttam rajta, hogy nagyon örült, mikor keringóbe halkult át a cigány. Micsoda gyönyörrel táncolt! Sohasem felejtem el ezt a félórát. Kissé szomorú volt, mikor elhagyta a cigány. De csakhamar felvidult, mert a túlsó szobából
