Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1917-04-01 / 14. szám

I. ÉVFOLYAM

H. szám. Dombóvár, 1917. április í.

Előfizetési ár:

Egész cvre - • 12 kor. Fél cyrt - • *> « Negyed övre • 3 - Egyes szárj ára 20 fill.

Szerkesztőség: Ujdoffibóvár, Rákóczi ut 1. silnr

Kiadóhivatal: Hunyadi-tér 24. sz.

Elő fizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba, a lap szellemi részét, illető' közlemények a szerkesz- :: tőségbe küldendők. ;

TARSADAüJWI HETlüAP

meje.iele«ii 1< miiitlen vasárnap.

Felelős szerkesztő: NESSL ALAJOS.

Évnegyed

múltával szóljunk önmagunkiól is.

Ez év^elsö napján, mikor a | „Dombmari ■ Hírlap* első számát vitte szét a posta,ügyeltük az embereket, fürkésztük, milyen érzést kelt váratlanul jölt újságunk. Láttunk lesajnáló gúnyos ^mosolyt, mitsem jelentő a patikus (kézlegyintést, hallottuk a felekezeti-ség előlegezett vádját,— a legtöbb helyről azonban baráti, férfias kézszoritást kaptunk. Az előbbiek fölött tiszta munkánk önérzetével siklottéi tekintetünk, az utóbbiak iól estek sS viszonoztuk. Úgy voltunk mint a lakadó virágbimbó; _ hiába az elkésettfagyasztó szél, hiába szerein éjjé Ifojfcani az éj sötétjébe rá- j boruló dérlepel, hiába minden erői- j ködő ridegség.,- ,a tavaszi nap melege ■mégis csak virággá »nyitja a félve bontakozó szirmokat.

Egy társadalmi helyi lap kereteibe illeszthető elveinket becsületes nyíltsággal kirtuk .« hallgatag kérdést intéztünk olvasóinkhoz: méltónak találják-e Dombóvári arra, hogy saját lapja legyen ; megértik-e a század harsogó kiáltását a jó sajtóért; akar-e Dombóvár a kultúra mes- gyéjén előre haladni; a sok elriasztó példa ellenére hihet-e még önzetlen, közérdekű lapalakulást? feleletet sehol sem .erőszakoltunk, mégis meglőtt. Ugyanolyan csendben, de hasonlóan igaz megnyilvánulással. — Elég volna ián munkatársaink névsorát közölni bizonvitékul.- ha nem

J

tartanánk szerénytelenségnek, hivatkozhatnánk cikkeinkre,-vagy elárulhatnánk előfizetőink nem remélt számát. Mindezen és még más ösz- szetevők eredőjeként megadjuk a rni feleletünket: a „Dombóvári Hírlap“ évnegyedes élete megerősítette bennünnk azt az elhatározást, hogy tovább vezetjük, amiben kell fejlesztjük; első jelszavaink hűséges betartásával óhajtjuk előmozdítani a jó sajtó ügyét, Dombóvár helyi érdekeit,- s tőlünk telhetőleg igyekezünk olvasóink igényeitkielégiteui hasznos felvilágosító, szórakoztató, köz és-érdekű cikkek, közlésével.

Lapkiadótulajdonos: Feísöeőri PÄÄL JÓZSEF

Ez a programúi nem is részletező nem is telies. A szomorú háború kereteibe szorul. LIa majd eljön az idő, mikor lerázhatjuk a leláncolt- ság béklyóit, mikor uj élet pezsdül széles e hazában s Dombóváron, miFelkérjük azon t. olvasóinkat, akik lapunkat eddig nem küldték vissza, a hátralékos negyedévi dijat sem küldték be. szíveskedjenek az előfizetés dijat beküldeni, — vegg ha lapunkat tovább járatni nem kívánják a kiadókor a várt nagy Renaissance bíboros hajnala a tettre ébredés energiáit hozza működésbe,- akkor mi is kiszélesítjük szerény programunkat. Bízunk, hogy csakhamar beköszönt azon idő, mikor kis lapunk politikai napilappá fejlődhetik, mikor bekapcsolódhatunk az égés Magyarország és az egész világ lázas életébe, igaz. hogy mindez még csak halvány remény, talán a jóhiszeműség sokszor csalódott ábrándképe, de ha a kö- zönöség jóindulata és megértése is felszabadul az idők terheitől s mindenki tettbe eleveníti lekötöt erőit, akkor teljesül. Várjuk és kívánjuk, hogy mielőbb úgy legyen

Befogadásra várva jöttünk saját hazánkba. Igaz, hogy sokan felismertek, befogadtak és szívesen látnak.-Sok szép epizód bizonyíthatja ezt. De e kedves, jóleső fogadtatás nem volt általános. Még most sem tört meg a jég mindenütt. Pedig szabad lenne-e csak egy illetékes aj- ! tónak is bezárulni a. közjó önzetlen munkása előtt? Sokan befogadtak, mert érezték hiányunkat,- üdvözöltek, mert örültek megjelenésünkkor,

! támogatnak szellemi és anyagiakkal, mert tudják, hogy az újság szük- 1 séges. De mikor mondhatjuk ezt el | mindenkiről ? Ámbár ez elzárkózik, a nem pártolók nélkül is megmaradunk, de nem gondolják meg u- gyanezek, hogy bennünket is sújt a ’ háboru minden csapása, a mi munkánkat is nehezíti a háború minden terhe !

Olyan önzetlen és jó hiszemű támogatást kapva,mint amilyen buzgó és tiszta munkánk,-sokat, sokkal többet tehetnénk az ujraépülő Magyarország egy részének, a növekvő Dombóvár igaz kultúrájának emelése I érdekében.

Itt köszönjük meg minden jóakarónknak eddigi támogatását.

A Szerkesztőség.

hivatalt erről értesíteni.—

Vészé lei Zsigmond nemes alapítványa.

Vészeld Zzigmond az Észterházy hercegi hitbizomány nagykondái gazdaságának bérlője, Balogh János gazdasági cselédje részére,-aki a hazáért vívott küzdelembe^ rokkanttá lett s a budapesti Timót-utcai rokkantak házában ápolásban \nn,-W00 K, alapítványt tett oly célból, hogy ezen összeg rokkanttá vált cselédje részére ipari munkára leendő kiképzése esetén, akkor adas- sék ki, lm ipari munkáját megkezdi.

Ilyen jótékonyságot Veszelei Zsigmondi már harmadizbeu gyakorolt rokkanttá lett cselédjével, tehát ez már nem újság. Nem is azért emlékezünk meg erről, hogy újságot írjunk, nem azért Írjuk, hogy Veszelei Zsig- : mondot ezzel további jótékonyságra buzdit- í suk, sőt ellenkezőleg, jól tudjuk, hogy ez neki egy keserű labdacs, melyetfno!ens-vo- h ns el kell nyelnie.

Ámbár azzal, hogy őzt nyilvánosságra hozzuk, neki némi keserűséget okozunk, de ezzel tartozunk a köznek, tartozunk önmagunknak, hogy a hálaszót mondjuk ki oly j hangosan, hogy minél többen hallják meg, tanuljanak, okuljanak belőle. Minél hangosabb lesz a hála kifejezése, annál többen hallják meg s rni dombóváriak annál büszkébbek leszünk polgártársunkra.

Olvassátok el írásunkat ti még le nem csukott uzsorások, hamisítók. Gondolkozzatok egy kicsit este csendes lakotokbanr hol csak az óra ketyegése figyelmeztet arra, hogy fut az idő, jön a halál; ki boldogabb, ti a milliótokkal, melyekre ráültök, melyeket a szegények talpáról, testéről, gyomrából hasogattatok ki, vagy az az ember aki j szorgalmával, pusztán egyszerű életmódjával ■ a tisztességes utón haladva teremt magának jólétet boldog megelégedést nem csak azzal, hogy az anyagi gondoktól mentesítette magát, de legfőképen azzal, hogy nélkülözhető- jét odaadja szerencsétlen embertársának, szegény szolgájának.

Vegyetek róla példát s kérdezzétek meg őt, hogy mikor volt legboldogabb? — Bizonyára akkor, mikor másokkal jót tett, amikor egyszersmind azt is gondolta- tisztességgel, szorgalommal szereztem s eeakie Istenáidfcs lebet ezen, amit odaadtam,