Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1917-01-21 / 4. szám
1. ÉVFOLYAM. Előfizetési ár: Egész évre . . 12 kor. Fél évre . . . 6 „ Negyed évre . 8 „ Egyes szám ára 20 fill. 4. szám. Dombóvár, 1917. január 21 TÁRSADALMI HETILAP mey;jjeleti11-s: minden vasárnap.« Szerkesztőség: üjdombóvár, Rákőczi-ut 1. síim Kiadóhivatal: Hunyadi-tér 24 sz. Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba, a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesz- :: tőségbe küldendők. :: Felelős szerkesztő : NESSL ÄLÄJOS. Lapkiadótulajdonos: Felsősor! PÄÄL JÓZSEF volt. A nevelésbe adott gyermek csak A dombóvári gyermekmenhely- teiepbizottság hölgyei .... Sylvester napján, — az ' elhagyatott gyermekek javára, műsoros estélyt rendeztek, mely több mint 10 )0. koronát jövedelmezett. Ha valamikor szükséges volt arra, hogy az elhagyató 11 g y e r m e k e k n e v e 1 é s é n e k t e r 1i é b e n a társadalom az állammal osztozzék, úgy most százszorosán szükség van arra, hogy minden erőnkkel mentsük meg azt akit lehet. Ezért méltó dicséret illeti a dombóvári hölgyeket. Talán sohasem volt nagyobb j szüksége e hazanak polgárokra, mint van mosts lesz a közel jövőben,hiszen csali Baranya vármegyében 1732. eddig a hadiárvák száma, ami tekintettel az egygyermekredszerre körülbelül ugyanannyi üősihaialt üalt családapát jelent. Mentsük meg tehát, akiket lehet! Mentsük meg azt a több százezer gyermeket, kiket eddig az állam és társadalom közösen nevelt, mentsük meg azt a *-ok ezer árvát, kik a háború alatt és után az állam gondozására fognak szorúlni, De miért kell itt megmentésről beszelni ? Hát nem nevelték, oktatták eddig az elhagyatott gyermekeket? Nézzük csak mi történik most a menhelyi gyermekekkel, Eddig az elhagyatott gyermekeket beszállították a gyermekmenhelybe — ha volt hely — környékünkről a pécsibe. Itt annak rendje — módja szerint felvették, elkönyvelték hogy már legtöbbjét másnap, be legalább is rövid idő alatt, kiadják a ,, nevelő szülőknek “ kiknek a gyermek élelmezéséért lakásáért és neveléséért havi IC koronát fizettek. Ugyan ki adhatott, még a régi jó világban is, egy embernek havi 10. koronáért élelmet, lakást s még hozzá jó nevelést ? Talán akadt sok ezer között egy — kettő, aki emberba- rátiszeretetből vállalt ilyen gyermeket 10. korona tiszteletdijért, vagy ingyen s nevelte jó erkölcsben, szeretettel. A legtöbbnél azonban ez a 10. koronás üzlet, valóban csak. üzlet szolga volt, kifutó, a legtöbb napok- hosszat csavargót!, sőt némelyiket éjjel húzták ki a jégszekrényből, hamuból ahová meghúzódott. Igen sok a tol vtij közöttük s több esetben vallották, hogy nevelőszüleik tanították lopásra Hol van itt a nevelés ? Hiszen ezen gyermekek legnagyobb része terhelt, akiknek még gondosabb nevelésre van szükségük, minta nor mái is lelkű gyemekeknek. Akiket szolgálatba adtak, azoknak is legnagyobb percentje lopott. Magam is szolgálatba fogadtam menhelyi gyermekeket, 3-—i — el is ! próbát tettünk, de rövid 2 — 3 hó, néha rövidebb idő alatt is kiderült, I h Qcry o lerrrqfff p 6. J t- ^ h rnctjon Innnolr O 'j. O' ~ jy *— ■ Amint észrevették, hogy rájöttek, egyszerűen megszöktek. Az egyikről lopás és szökése után tudtam meg, hogy azelőtt egylél évvel az oltáron levő perselyt feltörte s tartalmát elvitte. Ilyen leányt nem lenne szabad kiadni, az ilyennek javítóintézetben a helye ! Ha még oly buzgó s szakértő is a telepfelügyelőnő, mint a dombóvári, nem láthat mindent, nem adhat maradandó irányt a gyermek nevelésének, hiszen a legtöbb ilyen 10.koronás nevelőszülő a saját gyermekét sem tudja nevelni, de nem is akarja. Hogyan tudná a másét s ha tudná is hogyan fordítana gondot, fáradságot a 10. koronás gyermek nevelésére ? Nála az ilyen gyermek egy kis tőke, melyetlegtöbbször csúnya módon kamatoztat. Ilyen módon nevelünk a hazának élősködőket, szaporítjuk az államiterheket s az állami ingyenkosztosokat. Mit tegyünk ? Szorítsuk az állami gondozásban levő gyermekeket zárt nevelésre. Létesítsünk olyan íi- óktetepeket, melyekben ők internáltassanak. Ha a társadalom egy-egy menhelyi intemátust lát, melyből éplelkű, éptestű ifjak lépnek ki az é- letbe, bizonyára még jobban magáévá teszi az ügyet s erszényét, szivét még jobban megnyitja előtte. Akkor a dombóvári nemeslelkű hölgyek majd talán kétszer ezer koronát is összeénekelnek, zongoráznak, —. . . mert tudják, hogy célt érnek, i Ha pedig ez nem lenne elég, de | enélkül is hozzon, törvényhozó testületünk olyan adótörvényt, mely alaposan meglékeli a háború hiénáinak pénztárcáját, melyet bűvész módon néhány hó, sőt hét alatt tömték meg százezrekkel, milliókkal. —s. Azt mondják, írjak a sárról. írjak, de mit? Nem szeretlek, ennyit? Ez nem újság, hiszen vaii 'ö, aki a sarai szereti? De talán mégis van ! A múlt napokban láttam, az áldásdus tavaszi esőzés harmadik hónapjában egy uri- lányt, akinek szemében örömkönnyek csillogtak. Ott állott Dombóvár egyik legforgalmasabb utcájának gyalogjáróján. Arca ragyogott, mert megkerült a „kalocsni.“ Merész vállalkozással át akart gázolni az úttesten, melyet szép szürke, folyékony sártenger, — a nyári éltető por édesszüléj e- boritott. Épen csak bokáig ért! A kisasszony a túloldalra igyekezett, de mielőtt odaért volna, lemaradt a sárcipő, mely lassan — lassan sülyedt—süiyedt s ha Dombóváron 30—40 cm. mélységben nem lenne a föld kérge szilárd, falán már a sárgolyóbis közepe felé úsznék szépen, csendesen ... a végsemmisülés felé. De a föld szilárd kérgén kivül még egy másik rnentőangyal is, megjelent, egy döbröközi polgártárs, aki ilyenekhez szokva nincsen s ezert megdöbbenve nézte a tragédiát. Megdöbbenéséből kiocsudva. hazafiu kötelesség érzetéből áthatva felkiáltott „mentsük meg, amit lehet.“ Nakigyürkőzött s kampós botjához kapott! Botjának görbe végét a sártengerbe dugta s a mélységben kotorászott vele, mint azt a vasmacskával tenni szokta, mellyel kútba esett vödröt keres. Egyszerre diadalkiáltás hallott- „Ittvan ! megvan ! Vigye haza kisasz- szonykám” s letörölte verejtékes homlokát. S valóban megvolt. A következő pillanatban nagy Ívben, vigan repült ki a kövezetre ... a ,,kalocsni.” Valószínűleg németgyártmány lehetett, mert lolyton ezt szuszogta ,,Gott sei Dank”. ,,Gott sei Dank”! . . . Gazdája boldogan maschirozott benne tovább s a megmentett ,,kalocsni” párjának résztvevő kérdéseire folyton csak ezt felelgette ,,Est geht schon”! „Est geht schon”!
