Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1917-05-13 / 20. szám
ÉVFOLYAM 20. szám, Dombóvár, 1917. május 13 Előfizetési ár: Egész évre 12 kor. Fél évre . . ű „ Negyed évre . 3 „ Egyes szám ára 20 fill. Szerkesztőség : Ujdombmr, Rákócil-nt 1. silts Kiadóhivatal: Hunyadi-tér 24. sz. Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba, a lap szellemi részét illető köziemének a szerkesz- :: tőségbe küldendők. TÁRS ADflÜjWI HETIüflP metíjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: NESSL ÄLÄJÖS. Lapkiadótulajdonos: Felsőeőri PÄÄL JÓZSBF Feladatok. Most már ugylátszik, sem Vilmos császár, sem György király’ nem fogja a békepontokat diktálni. Nem lesz győző és nem lesz legyőzött fél. A küzdelem vége olyan lesz, mint a cirkuszi dijbirkózóké szokott lenriij a nemzetközi gesztussal, üres kézfogással ér véget. Valószínűvé teszi ezen véleményünket az a sürgős munka, melyet minden nép belső átalakításán látunk. Ily rövid idő alatt ennyi újítás mégnem volt észlelhető a népek történelmében. Egyes nemzet életében a mai orosz forradalom gigantikus reformjaira már volt példa, mint a francia forradalom és a magyar szabadságharc idején, de az egész világra ugyanazon időben kiterjedő hasonló mérvű átalakító törekvéseket még nem láttunk. Ebből az általános belső átszervezési kísérletekből következtetjük, hogy területgyarapitás, hadisarc helyett a nemzeti társadalmak életképesebbé tétele által igyekszik minden uralkodó és minden kormány a háború kárait megtéríteni, I a harc borzalmait a jobb jövő reményével enyhíteni, a fájdalmakat orvosolni. Eszközük a jog és szabadság kiterjesztése, kedvezőbb megél hetési és higiéniai körülmények megteremtése. Az előbbi a törvényhozás, az utóbbi inkább a társadalom feladata. Kívánatos, hogy a nagy társa- dalom minél nagyobb sikerrel alapozza meg a háború egyetlen remélt gyümölcsének, a közállapotok lényeges megjavításának jövő fejlődését, melynek első és nélkülözhetetlen feltétele a társadalom szétszórt gyenge egyéneinek szövetségbe való összevonása. S nemcsak egyes osztályok tömörülését, hanem külön- külön minden réteg szövetkezését értjük. Már a háború előtt is láttuk, | hogy a birák. jegyzők, tanítók stb. j országos szövetséget alkottak s igy I küzdöttek és küzdenek helyzetük I javításáért. De a gazda, iparos s kereskedő osztály szervezettség nélkül áll a mai napig. Nagy baj, mert a kisgazda-közönség magára hagyatva az annyira szükséges többtermelés terén sem mutathat fel kedvezőbb eredményt, irányítás nélkül a földiái unk álás is marad az ősi elavult módon s terményeit sem tudja a saját és a köz javára értékesíteni szövetkezés nélkül, hanem a haszon illetéktelen üzéreknek jut. S minthogy alig remélhető a kisgazdatársadalom országos tömörülése, azért sürgős kötelessége a községek, kisvárosok vezetőinek, hogy már most tegyék meg az előkészületeket arra, hogy a háború utáni első évben már megvalósulhasson minden községben a gazdák szövetkezete. De ne a régi keretekben. Eddigi kisgazda köreinknek működése abban merült ki, hogy a alusi csárda egyik kibérelt szobájában vasárnaponkint összejőve az újságolvasáshoz szoktatta a gazdákat. Ennél sokkal meszebbmenő 1 célja legyen a jövőben! Az újság járatás mellett első gondja legyen minden vezetőnek arra, hogy fogyasztási szövetkezetét, terményraktárt s esetleg segélyszövetkezetet létesítsen. Csak igy lesz eredménye a szövetkezésnek. Példa rá az ország legnagyobb szövetségének, a Népszövetségnek oly helyeken elért eredménve, hol sikerült megválóIsmerőseim. Irta: Ivánczi Zoltán. \ ! Lidi... Lidi... Komoly, szőkohaju germán szépség vott. Picit szikár, nyuit arcú, de szemei csodásán kékek voltak. Ah! az a két rnesszenéző beláthatatlan kék tenger, mennyi ábránd, meny- nyi vágyódás rengett sima tükrén. Micsoda lobogó Ijlz égett benne ! Hogy tudott nézni, hízelegni, csókolni, suttogni az a két szem, mikor rámpillanloít fölösen, szomorkásán, szentimentálisán... Lidi... Lidi... merre is járhatsz most? Tavaly ilyenkor, emlékszel-e még? — ez a csendes, tavaszi napsugárban fürdő park hallgatta ábrándos mesénket. Lidi... Lidi., emlékszel-e még ? Elmondom, mire... Tavaly találkoztam Lidivel. Nevelőnő volt. Itt künn a parkban beszéltünk először a vén fehér nyírfák táján. Májusi, muzsikás tavaszi délután volt. Fürge, pajkos napsugár kisasszonyok bancuroztak a <lus virágteuger- ben. Fönn a végtelen kék égeti pici ezüst adikok úszkáltak. 0, de szép. de fiatal, de szerelmes vo akkoriban minden. Még a lapokra tépett öreg Hőmérő* furcsa betűi is kedvesek voltab) incselkedtek, mint a szerelmes poéta enyelgő májusi nótái. Pedig nem voltam Lidibe szerelmes. Nem. Csak barátok voltunk. Egymásnak sokat-sokat mosélgető jó barátok. Ah... a Lambert... a Lambert, kezdte meséjét Lidi, mig a kisfiúk a sürü böktök ! közölt bujósdlt játszottak, tudom, engem vár. Megígérte, én hiszek neki. Mert Lambert jó fiú. Igen jó. Szorgalmas, ki értem szenved, fárad és tanúi... így, mint maga. Ugye maga is sokat tanul ? Szegény Lambert...! j Hanem már nem sokáig tart. Egy hónap, két hónap, három hónap. .| Aztán boldogok leszünk... Ah! boldogok... Istenem...Istenem, mikor már mehetek vissza hazámba csendes városunkba, Lamberthez. És sirt, mosolygott, kacagott kék szemével Lidi. A jövendő boldogság rózsás valósága rezgett ki beszédéből. Pedig messze volt még minden. Igen messze... Tavaly júniusban találkoztam utoljára Lidivel. Ili a parkban. Ünnepélyes komolysággal vettem tőle búcsút. Sirt... — Aztán többet sose jön ki ide a parkba? Ugye most már boldog ? Végzett. Nem tanul tovább és nem mesél nekem soha... soha szép történeteket. — Nem mesélek. Elmegyek Lidi messze messze a boldogság után. El kell mennem... Elbúcsúztunk. Megfogíam puha, remegő kezét. Szemébe néztem. Tele volt csillogó, harmatos könnyel. Aztán hirtelen homlokon csókoltam. Bucsucsók volt. Elváltunk. Örökre... Lidi... Lidi... merre is járhatsz most? Hát Lambert, az a kamasz, német diák meg- várl-o? Lidi... Lidi... tavaly ép ilyenkor ez a csendes, tavaszi langyos napsugárban fürdő park hallgatta ábrándos meséinket... Tavaly...! De messze is van már a tavalyi öröm! Csipkerózsa. Ő is a tavaszi emlékekből maradt meg lelkemben. Csak úgy hívom: csipkerózsa. Aranyos fürtlü, finom leányarc. Félénk és tartózkodó, ki inkább a csendet szereti és a nyugalmat. Mások szemében közönséges falusi liba. Pedig már nem kis leány. A falu derekán áll kuriájak. Mert az. 0 -zlopo-j, térrácos, ősi kúria. Az eirongyo-
