Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1917-03-04 / 10. szám
ÉVFOLYAM szám. sóvár. 1917. március 4. í\ wm^’K'iLai rgwrj Előfizetési ár: Egész évre . • 12 kor. Fél évre . . 6 „ Negyed évre . 3 * Egyes szám ára 20 fill. Szerkesztőség: UjdonbóYár, Ráfcóczi-nt 1. szán* Kiadóhivatal: Hunyadi-tér 24. sz. Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba, a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesz- :: tőségbe küldendők, j: TARSflD ALijVIÍ HETIbflP mejrjelemik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: NESSL ÄLÄJOS. Lapkiadótulajdonos: il'UNIUMUU Felsőeőri PÄÄL JÓZSEF Miért van az, hogy nincs piac, -- hogy egy—egy városunkba tévedő falusi termelőt valósággal feltartóztatnak az utcán a háziasszonyok s miután már megvették mindenét, még lakását is megkérdezik ? Miért van az, hogy a dombóváriak minden szerdán. pénteken és vasárnap hiába lepik el a piacot, — Mindezen súlyos kérdésekre igen könnyű felelni, de a bajokat jelen helyi- viszonyaink mellett orvosolni lehetetlen. Mig a dombóváriak gyalog kijárnak Palába, Ka- posszekcsore, Szöllőhegyre s visznek magukkal cukrot, kávét, petróleu; mot, hogy tojást, tejet, túrót, baromfit kaphassanak cserébe, mig a termelők jogosan mentegetőzhetnek az ipari és kereskedelmi áruk indokolatlanul tulmagas árszökkenésével, — — addig minden élelmiszermaximálás illuzórius. Mire a háborúnak vége lesz, talán beletanulunk a közélelmezés, a közellátás helyes módjában. Oh ti boldogok ; kik még egy háborút megértek ! Akkor lesz minden mérsékelten emelkedett háborús áron ; most nincsen semmi, de azért is uzsora árat fizetünk. Megvan a maxim álás. Azelőtt legalább volt a piacon áru, most el kellene menni mindenkinek a szomszédos kisközségekbe. Azelőtt ha drágán kaptunk is, valamit, mégis volt, — de most a termény kiskereskedők (kofák) összeszednek mindent s nincs semmi a közönség számára. Mondhatnám, hogy a közönség a hibás, miért vesz a maximálisnál magasabb áron ; miért megy ki a községbe, egyébként azok lennének kénytelenek bejönni. Igaz. Dü miért nem akadályozza meg a hatóság a faluzó kofájárást, melyből sem a termelőnek, sem a vevőnek nincs haszna, csak a közvetítő kofának, miért nem cselekszik a hatóság, hogy a piac ne a szomszédos községek portáin, hanem Dombóvárott legyen ? A venni szándékozó bus csalódottak gondoljanak arra, hogy sok, nagyon sok társuk van és vigasztalódjanak ! élesszék magukban a reményt, hogy a jövő háborúban jobban lesz. Sőt talán méy előbb is, ha valaki komolyan akarna országos rendet teremteni. A legnehezebb hónapok már itt vannak s bizonytalan kezdő lépéseknél egyéb még nem történt. A magunk ellátása is napról-napra súlyosbodó probléma, — mi lesz akkor, ha tényleg megkapjuk a félve várt szövetséges vendégeket ?! Mikor lesz már uége?. . . Mikor lesz már vége ? Ennek a nagy rajnak, A sok vérontásnak, A nagy háborún** ? . . . ügy szerebném tudni ! . . Nem én hanem sokan, Hogy mikor mondhatjuk Majd azt nagy boldogan, Hála Isten béke van ! . . D. R. Arany-ünnepély. Kár, hogy fásult idegekkel, kimerült aggyal, hairányuló reményekkel, lelki szorongással kellett ünnepelnünk. Mi más lett volna az emlékezők hangulata, ha békében Írhattuk volna fel a mai napot, ha nemzeti ünnepé avathattuk volna. Legalább egész napra elnémult volna a ma irodalmának piaci lármája, legalább egész napon illatos magyar avaron járhattunk volna az emlékezés paradicsomában. így csak mi ünnepeltünk, csak mi jártunk a múltban ; mások folytatták az életet, a mindennapi életet, e talán nem is sejtették, hogy az Idők órájának j évszázadokat jelző kongása halt el a ma : zsivajában. Így mi is csak percekre nyúló rövidséggel hallgattuk a csodaszarvas regéjét, az újra éledő magyarság allegóriáját, az alig ismert bölcsődait, — de legalább az a tűnő percsor felemelt mindnyájunkat az áldatlan ma fölé. Jól esett a mai ünnep azért, mert szép volt, de azért is, mert a nemzeti múlthoz hűtlen, zagyva Írások tömkelegéből feltárta a nemzeti nagy múlt ragyogó lapjait, mert a ; szép tanulmányok ének, szemelvények, mindmind magyarságunk becsülésére intettek, fejlesztésére buzdítottak, s mintha az ének csendesülő végakkordjai a ,,Nagy világon e kívül nincsen számodra hely“ figyelmeztetéssel haltak volna el. Így voltunk ma együtt kis városkánk értelmi közönsége, s hálásak vagyunk, hogy igy együttlehettünk. Valami jogos büszkeség hevített mindnyájunkat, valami különleges érzés csillogott «Kunkon, — talán a múltba járó kincskeresők sikeréé, — vagy a jövőbe tekintő látnok biztosságáé. A magyar őserö zsongott idegünkben már rég n«m érzett elevenséggel, a faji elszigeteltség s a nemzeti öntudat eredőjeként újból magyarságunkra eszméltünk. Ha más semmi, — de semmi eredménye sem lenne a mai emlékünnepnek már ezért is nagyon érdemes volt rendezni, de talán a százéves Arany szelleme megérintette annyira lelkünket, hogy nem feledünk oly könnyen múltat s vele mindent. A nagy ünnepelt ragyogó alkotásaiból állt a műsor. Kritikát egyenkint ne mondjunk. Talán nem is illik kritiaálni ott, hol a múlt felelevsnitésén fáradnak, hol a legégetőbb közszükséglet, a nemzeti öntudat felkeltése a cél, hol nemzeti nagyságunk kimagasló egyénét díszítik a hála és elismerés igaz virágával. Nem is lehet kritizálni, mert minden a várakozáson felül szép, itt-ott nagy- j stilű is volt. Csak azt sajnáljuk, hogy volt és nem ismétlődik meg nap-nap után a ne- ; mes szórakozás, a vonzó hangulatkeltés. — I A nagyközönség is szívesen honorálta a szépen sikerült müsorpontokat ismételten fel— j zugó megérdemelt tapssal. A polgári-iskolai j lányok önképzőkörének könyvtára is eléggé ! gyarapodhatik a kielégítő jövedelemből. — Vezetők és szereplőknek gratuláció.
