Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1917-09-30 / 40. szám
Dombóvár, 1917. szeptember 30 I ÉVFOLYAM. 40. szám Siőfizetési ár: Egész cvre . 12 kor. Fél évre 6 „ Negyed évre 3 „ Egyes szám ára 90 fill. Szerkesztőség: OiakóTir, Sí. László tér 14. Kiadóhivatal: Hunyadi-tér 24. ss. Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba, a lap szellemi részét illető közlemények a szorkesz- : tőségbe küldendők. TARSADflüJWI HETIÜAP '«t'lijelen minden vasárnap. Korunk lelki uajudása. A 38 hónap óta dühöngő háború hullámverései messze kiható változásokat idéztek elő életünknek összes viszonylataiban. Láttuk, amint vesztett csaták után négy nemzet hanyatlott sírjába s előrenyomuló katonáink ércfala uj ha- tármesgyéket vont a népek közé; megértük azt, hogy az évszázados zsarnokság igájában görnyedező orosz nép haragjának teljes dühével vezetői ellen fordul s magaválasztotta alkotmány formában határozza meg jövő fejlődésének irány vonalait. Tapasztaljuk, hogy a háború vaskényszere lassankint eltörli az eg3^éni tulajdonjog, a rendelkezési szabadságjogaimat és izzó hetükkel égeti köztudatunkba a köi ! telesség parancsszavát. Meglazítja és feloldja a legszentebb családi, rokoni és baráti kötelékeket; durva kézzel kiragad megszokott otthonunkból s uj környezetbe, uj feladatok megoldása elé állít bennünket. Felforgató keze mélyen belenyúl szokásainkba, életmódunkba, £1 vármegyén ét. Irta : Hegyháti. A Bálaszékről jövő személyvonat egyik zsúfolt másodosztályú fülkéjében, negyvenév körüli, tetőtől talpig gyászba öltözött asszonyság terpeszkedik. Nyakán vastag aranylánc, ujjain féltucat gyűrű, de hiába, akárhogy csillogtatja is ékszergyűjteményét, az ut társak közül senki sem bámulja, senki I sem reagál beszélhetnékjére. Az egyik állomást elhagyva, na végre! A félretolt ajtó helyén megjelenik a kalauz alakja. — Beszállt vaiaki ? -- Kérdi felületesen j körül tekintve. Az utasok mereven bámultak ma'guk elé, de nem úgy a termetes asszonyság. A , kalauz épp kapóra jött, hogy diskurzust kezdjen vele. — Mondja kérem, kalauz ur, melyik a legközelebbi állomás? — kérdi háj- és bájteljes mosoiylyal. — Csikostöttős megálló után Dombóvár, — feleli a kalauz. Az asszonyság nagyot sóhajt s zsebkendőjével a szemeit törli. < — Beh rég jártam erre . . . Istenem, mily gyorsan múlik is az idő. Tizennyolc éve, hogy itt temettem el szegény jó első érjemet. ui törvényekkel szabályozza egymáshoz való jogi viszonyainkat. De nemcsak külső körülményeink szenvedtek változást, benső életünkben is mély barázdákat szántott a háború vasekéje; a külső tapasztalatok, szenvedések, rendkívüli megpróbáltatások érzés és gondolkozás világunkban is szokatlan kilengéseket idéztek elő s egészen uj vonalakat rajzoltak lelkünk fogékony táblájára. A háború első izgalmas napjai lángra gyújtották szivünkben a régóta szunnyadó ^hazafias erényeket: ragyogó fényben tündököltek a hazaszeretet, az önfeláldozó kötelességtudat, az áldozatkészség, a felsegítő felebaráti szeretet példái s dicső fegyvertényekben bizonyítottuk be a világnak, hogy a magyar nemzetnek van történelmi hivatott- sága, van létjogosultsága. De tempóra mutanturl A hosszantartó szenvedések átélése fásulttá, érzéketlenné teszi a szivet, lassankint kihűl a lelkesedés melege, lelohad az önzetlenség lángja, elfogy a türelem, ideges lesz a várakozás s a-- J L!—I ■«■■■_____________ÜIL._______ cs alódott, feldúlt lélek uj feltételek között próbálja helyreállítani elveszített egyensúlyát. A háború szigorú iskolája nem egy régi felfogásunkból, meggyőződésünkből ábrándított ki : gyökeresen korrigálta értékfogalmainkat s világnézetünket teljesen gyakorlati alapokra fektette. Régi ideáljaink, melyek a vallásos erkölcs és a hazaszeretet talajából nőttek ki, lassankint elveszítik szabályozó tekintélyüket és a megalkuvást, a gyakorlati hasznosságot valló felfogással cserélődnek fel Hiányoznak a nagy vezető gondolatok, a tiszta eszményi célok, amelyek milliók lelkét hozták rezgésbe. Az erkölcsi életeszmény magas piedesztáljáról az egyéni érvényesülés alacsony porába bukott alá s igy állott elő az a gerinctelen, hazát, vallást és erkölcsöt megtagadó életfelfogás, amit a lelkiismeretlenség, a kötelességmulasztás, a stréberség, a megvesztegetés, protekció kijárás, a jellemtelen csúszás mászás bűnei jellemeznek, amelyek a legalacsonyabbra szorítják le közéletünk erkölcsi nívóját. A kalauz éppen ráért. — Fogadja részvétemet, — szól a kalauz csiptető vasát zsebre téve. — Köszönöm. Dombóvárról Tamásiba mentem, hol a sors második férjemtől is megfosztott. Oh, oh. Alig laktam ott két évig, midőn szegény férjem.. . . Oh Istenem. — Értem, értem, — bólogat a kalauz. Oh nagyon finom, kedves ember volt. Amikor az Isten magához szóllitotta, egyik jó barátja, elegáns, életvidor férfiú, tudja» aki csak egyszer látta és beszólt vele, meg kellett hogy szeresse. Az esküvőnket Gyünkön tartottuk. — Tehát most Gyönkön méltóztatik lakni ? Az asszonyságnak igen-igen jól esett a kalauz érdeklődése. — Oh dehogy. Már tizenkét éve, hogy elhagytam Gyönköt. Szegény férjem . . . — Az is meghalt ? — ijedezett a kalauz. — Sajnos — feleli az asszonyság szemeit törölve, — halála után Paksra költöztem. Ott megismerkedtem áldott em’ékü . . . — Csak nem ? — kérdezte a kalauz megrökönyödve. — Másfél évi boldog házasság után öngyilkos lett. Nem akartam már többé levetni az özvegyi fátyolt s Bonyhádra hur- colkodtam. Ott . . . Istenem . . . addig ostromoltak házassági ajánlatokkal, mig egy évi bánatos özvegység után újra férjhez mentem. — És most boldog asszony, — kap az alkalmon a kalauz. — Háromnegyed évvel ezelőtt «leset a harctéren. A kalauz elbámult s csodálkozva csapta össze kezeit. — Szent Isten! — kiáltott föl, — s nagysád most újra Dombóváron kezdi ? Az asszonyság egys eriben pulykavörös lett a sirva fakadt. — Mit? maga még gúnyolódik? — sipogott, — nem elég, bogy ily szerencsétlen vagyok ? Tudja meg, hogy a legközelebbi állomáson panaszt teszek, fel fogom jelenteni. — De kérem, — szabadkozik a csávába jutott kalauz, — hiszen nem tettem én semmi rosszat. — Nem tett ? Gúnyolódik rajtam, szegény szerencsétlen többszörös özvegyen. De lakolni fog gorombaságáért. — Kérem, mit tegyek, hogy kiengeszteljem ? — kérlelte a kalauz. Az asszonyság mosolyog s szendén süli le szemeit.
