Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1917-07-08 / 28. szám
Szerkesztőség: UjdomWTár, Bálául-it 1. uta Kiadóhivatal: Hunyadi-tér 24. »2 Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba, a lap szellemi récéét illető közlemények a szerkeee- :: tőségbe küldendők. T ARSAD AÜJWI HETILiflP megjelen minden vasárnap. I ÉVFOLYAM. 28. szám Dombóvár, 1917. Julius 8. Előfizetési ár: Egész évre . 12 kor. Fél évre . . 6 „ Negyed évre . 3 „ Egyes szám ára 20 fill. Felelős szerkesztő: NESSL ÄLHJOS. Fordult Lapkiadótulajdonos: Felsőeőri PÄÄL JÓZSiF a szél s a mult századokat jellemző néposztályokat elválasztó, kordinája felgördült. Talán úgy, hogy többé le sem gördülhet. Időnk káprázatos panorámája már-már hidegen hagy-, csak a jövő bizonytalan körvonalait kutatjuk. Mégis csak a szellem érdekli, ingerli az emberiséget! Meit tagadhatatlan, hogy a világ csatája mellet szellem-csata is dúl napjainkban. A múlt kivénhedt szellemét ugyancsak nehéz harcra hivta ki a jelené, mely egyúttal a jövőre is számot tart, A győztes csak az lehet. S ne fájjon az senkinek, hogy a múltnak távoznia kell. így volt ez mindig, eszmék támadtak, uralkodtak, letűntek; most is hátrálnia kell mindennek a demokratizálódás előtt. Más kérdés azután, hogy az általános, szinte erőszakos demokratizálás hoz-e minden téren és állandó javulást. Más kérdés, hogy a teljesen demokratizált Magyarország továbbra is a Nyugat védőbástyája marad-e, vagy elernyedve megfeledkezik hagyományos hivatásáról. A j történelem példát bőven szolgáltat. Hellasz demokráciája elfajult-, s ma emléke is csak az ókoré ;Róma demokráciája elrontotta a polgárok at- végleg felszívódott a miveletlen hódítók közé. Viszont az Unió demokráciája egyre hatalmasodik s a piciny demokrata Svájc is fenntartotta létét négy hódításra vágyó nagyhatalom közé ékelve is. A demokrácia, tehát mint mindenütt érvényesülő valóság önmagában még nem nemzetmentő és nemzetfenntartó. Az csak akkor lesz, ha a nagyobb munkára, lelkesebb állam- polgári tevékenységre, tisztább erkölcsökre vezeti a népet - ha küzdésre ösztökél. Az állandó küzdés ov meg a lezuhanástól,- az realizálja a felcsigázott fantázia hag)rmá- zos álmait,- az tudja a múlt virágából termett gyümölcsöt a maga javára értékesíteni. Emeljünk síremléket az oligarchia és demokrácia közti átmenetet képező lehanyatló szellemnek, mert legalább is nemzeti hivatását tisztesen teljesítette. De fokáig ne fájlaljuk elmúlását, hanem álljunk mun- | kába, hogy a még tapasztalatlan újszülött ne becsülje túl erejét, ne | élje ki önmagát. Ha a demokratizált Magyarország fiatal és remélhetőleg tehetséges uj erői nem vakon, hanem a nagy nemzeti hagyomány szövétnekével haladnak a j jövő utján, akkor megemlegetjük a múltat, de nem sajnáljuk. De, ha mindjárt újszerű is, de idegen utakra lépve idegenből csempészett li- dércfény nyomában járnak, akkor még visszasírnánk a múltat. Visz- szasirnánk, de félő hogy későn, i mert önmagunk készítette máglyán ! égetnénk el önmagunkat az egész ezerévet, Árpádtól kezdve minden magyar nagyságot, szépséget, dicsőséget s a roppant máglya tengernyi hamvát játszva vinné szét az ég négy tája felé a naplamenti szél. n. A félév leteltével kérjük előfizetőinket a hátralék beküldésére és az előfizetés megújítására. Skiccek. Irta: pataki píária. Júliusi délután. A poros gömbakácok fáradtan rázzák lombjukat. A járda piszkos asztfaltján izzik a tüzelő napsugár. A bespaletiárolt ablakok mögött levenduta-illatu szobákban a nagymamák édesen szunyókálnak a vén zsöllyeszékben. Kötésükkel fehér cicák játszanak. A püspöki templom barna toronyórája nyujtottan kongatta el a kettőt. Az utcán néhány késett, lompos munkás rohan iramban A mély udvaron kócos cselédleány dalol és kávét pörköl. A fehér Gukrászinaslustán tolja a fagy- lalíos kocsit. Néha rekedten kiabál Sokat csenget. A tükörablakos báméaz kirakatok pi- hegve alszanak. A kávéház tele sakkozókkal, ujság- böngészökkel. A kocsiulon poros sárga autó száguld tova. A sarki rendőr feszesen lépked. Csizmája durván kopog az aszfalton. A kövér mérnökéé unalmasan lubickol a fürdőkádban. Olykor nagyot sikolt. A harmadik emeleten varrógép rakató!. Minden izzik a sárga délutánban. A kupolák, bádogtetők és csatornák fehér színben égnek. A zárda-bástya ázott barátszentjein álmosan tipegnek a piros lábú galambok. Valahol Schumannt játszák zongorán Szerelmesen, puhán.. . Különben csend. Béke. Ősz a kertben. A vig napasszony csillogó uszálya a kertben mindent bearanyozott. A kert most égett, sütkérezett, dalolt, hahotázott. Pedig ez vo[t utolsó öröme. A vén összeboru'ó orgonabokor tudta. Mindig igy kezdődött az ősz. Kacagással. A vig napasszony ma jár itt utolján. Többet nem jön el. Meghal. Léptei alatt suhogott az apró kavics törmelék. Sirt, mint Chopin borús szláv szónátája valahol a sikátor mélyén. Mikor elment, a mandulafák is össze- borzongUk. És a lombok közt titkos félelem suhant végig. Az eljövendő halál megsejtése. Este már véresen, diadalmasan kapaszkodott. föl a Hold lovag a nyárfák tetejére. Győzött. És az eiső rozsdás, sápadt hárslevél betegen hullt a kert harmatos szőnyegére. Találka a tónál. A hegyek felöl.jött. Égő-piros napernyője izzó sátorként borult szőke hullámos fejére. A tónak tartott a ringó vetések között. Olyan volt, miat egy hatalma* kipattant pipacs. A tó most nyugodtan aludt. A sárga, sápadt lótuszok részegen feküdtek sima vizen. Az ezüstnyárfák se sírtak. Az ég is végtelen kék tengernek látszott. A lány megállt a parton. Fodros ruháján egyet kettőt igazított. Piros napernyőjét összehúzta és fürkészően nézte a tó mélabusan kékes tükrét. Várt valakit... Körötte csend. Sejtelmes, fojtó remegéssel telt csend. A levegő nehéz kábító és fűszeres. Nemsokára valahonnét finom zörej verődött feléje. Puhán lágyan, ő jött. Boldogan, kipirult arccal. Panama kalapját vígan lóbálta kezében. Amerre elhaladt, kacagtak a fák. Haj- I ladoztak, ölelkeztek, csókolgatták, egymást, | mint boldog szerelmesek. És a ló tükrét apró gyűrűkbe fodrozta i valami furcsa, ismeretlen kósza szellő. A I sárga, sápadt lótuszuk meginogtak. Leko- ! nyúlt, bezárt kelyhüket hirtelen kíváncsian i kitárták, mintha csak irigyelték volna a parton álló leány ölelésre váró két hófehér ; karját.
