Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993

1993 / 1. szám - Kulturális figyelő

KULTURÁLIS FIGYELŐ 77 intézeti élet és a házirend kialakulásáról és a megnyitó ünnepély eseményeiről. Az iskola megnyitását követő „hétköz­napi élet” pedig tanévenként szolgált újabb és újabb örömökkel és kudarcok­kal, amelyeket mindig sikerült áthi­dalni. Az első évtized ívelő pályája után a második sok gonddal telt el. De a megszervezett háztartási és gazdasági tanfolyammal országos hírűvé nőtte ki magát az intézet. Az első világháború évei sok-sok problémát hoztak, majd a két háború közötti általános elszegénye­dés nyomta bélyegét az iskola életére. Az 50 éves jubileumot új tervekkel és reményekkel ünnepelték meg, pedig ak­kor már tűz égett Európában. A háború végeztével az államosításig eltelt időben már nem volt az igazi leánynevelő, hi­szen akkor ez az iskolatípus nem illett a pedagógiai tervekbe. Külön fejezet foglalkozik a gazdasági és háztartási tanfolyam történetével (3), mely a pol­gári iskolai képzés mellett vált igazán tanulóvonzóvá. Ezután az intézet ifjú­sági szervezeteivel (4) ismerkedhetünk meg, amelyek a leányok öntevékenysé­gét voltak hivatottak elősegíteni. Végül fontos része a könyvnek a nagy gonddal és gyűjtőmunkával összeállított mellék­let (5), ahol táblázatok szemléltetik az iskolai életet. Megismerkedhetünk a ta­nárnők fellelhető személyi adataival, visszaemlékezést olvashatunk és fény­képeket nézegethetünk. „Bizonyos vagyok abban, hogy száza­dunk utolsó évtizedében, amikor egyházi iskoláinkat újjászervezzük, sok tanulni- valót találunk az Aszódi Evangélikus Leánynevelő Intézet történetében” — írta ajánlásában Harmati Béla püspök. Detre János Ördögh Szilveszter: Dobol a hó Pátria könyvek, Budapest 1991 Ha valaki — idők múltán, messziről ér­kezvén — sejteni szeretne valamit a XX. sz. második felének Magyarorszá­gából, annak légköréből, embereinek hangulatából, életérzéséből, az ördögh Szilveszter elbeszéléseiből igen sokat megtudhat, megérezhet. Torokszorító, gyötrelmes történetek ezek, hátterük kopár, dísztelen világ, szereplőiknek élet helyett csupán tengődés jut. Nem a nyomor tengődése (többségük nem is szegény), hanem az örömtelenségé. A szeretet lehetőségének elvesztése, a lé­lektépő fájdalom természetesként való elfogadása, mert hiszen számukra ez a világ rendje — ez az igazán szorongató ezekben a sötét ég alatt lezajló törté­netekben. A kisfiú, akitől a tsz-szerve- zés idején elviszik a családtagnak szá­mító lovat; a másik kisfiú, aki maga temeti el halott apját, az egyetlen em­bert, akihez tartozott; a házaspárok, akik között falat épít a csönd, mert lel­ki rokkantságukban már egymás felé sem tudnak fordulni — mind szinte vá­gyat ébresztenek bennünk, hogy rázzuk meg őket, mozduljanak, vessék le ma­gukról a gonosz varázst, de tudjuk, nem tehetik: körülményeik, emlékeik, élmé­nyeik sóbálvánnyá változtatták őket. Mint Lót feleségét. Mert Lóiról is szól egy elbeszélés, és mennyire mai, meny­nyire örökérvényű is ez a hatezeréves Lót! Az író különös vonzódással fordul a Biblia felé. Tette ezt máskor, más történetben is, erősen elkanyarodva az írástól, s nagy felhördülést kiváltva, ám az e kötetben közölt elbeszélések híven követik a bibliai textust, az író annak alapján képzeli el alakjainak érzelmeit és gondolatait. Empátiával költözik bele figuráiba, átéli sorsukat, és anélkül, hogy azon változtatna, e sorsok által is a maga szorongató, tövises szomorúságát fejezi ki. Lót elveszti feleségét, városát, szü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom