Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 73 vasiam a levelezősök identitás-zavaráról. Ügy érzem, ehhez a zavarhoz maga a Tanfolyam is hozzájárul. Többségünk nem határozott, konkrét céllal jött. A vágy hozott bennünket, hogy szolgálni tudjunk, mégpedig jól szolgálni. Ehhez vártuk a segítséget, a célratörő segítséget. Hogy meg is kaptuk? Az induló létszám fele végzett. Hányán fognak tényleges és hathatós szolgálatot végezni? Isten adja, hogy minél többen, de az előző évfolyamok tapasztalatai nem ezt jelzik. Sokan elvesznek, az elvégzett munka és a megszerzett tudás nem lesz igazán hasznosítva. És ezért kár. Kár a szolgálni akaró testvérnek és kár az egyháznak. Szükség van jól képzett, tanult munkatársakra. A Levelező Tanfolyam nagy lehetőség volt, hogy ezeket a munkatársakat kibocsássa. Istennek adjunk hálát, hogy sokan kívántak ezzel a lehetőséggel élni. Amit kaptunk a három év alatt, nem marad nyomtalanul. Indítás volt a későbbi szolgálatokra, kapunyitás a megértéshez, a további tudáshoz. Éppen ezért még nagyobb kár a Tanfolyamban rejlő kihasználatlan lehetőségekért. Wiszkidenszky András A nagykanizsai gyülekezet története Szórványsorsban élő evangélikus gyülekezeteink történetét egyre többen tartják megörökítendőnek s próbálják meg írásban összefoglalni. Elsősorban a helyi gyülekezet népének tanulságul, de minden bizonnyal a szélesebb nyilvánosság számára sem haszontalanul. A következő két írás ezen gyülekezettörténeti kutatásokból ad ízelítőt. Mindkét gyülekezettörténet könyvalakban történő kiadás előtt áll. A kanizsai várban és a körülötte lévő településen a reformáció első évtizedeiben szolgáltak evangélikus prédikátorok, köztük Szeremlyéni Mihály, aki később Sopron első magyar lelkésze lett. A törökök uralma alatt a vár és a település elpusztult, és így megszűnt minden keresztény közösség. Három évszázadon át nincs feljegyzés arról, hogy Kanizsán evangélikus gyülekezet lett volna. 1845-ben fiókgyülekezetté szerveződtek az akkor itt élő evangélikusok és Szepetnekhez csatlakoztak. 23 éven át iskolát tartottak fenn. Tanítóik közé tartozott Péterfy Sándor, „a tanítók atyja”. Az ő munkássága révén a város felfigyelt az evangélikus iskolai oktatásra és nevelésre. A templom 1891- ben épült, a gyülekezet pedig 1899-ben önállósult. Amikor templomépítési kérvényüket a városi tanács közgyűlése tárgyalta, a városplébános azt kérdezte: „Kik azok az evangélikusok?”, és egy zsidó ember válaszolt rá: „Azok az evangélikusok, akik szeretik és segítik egymást.” Ez volt az ismertetőjel, éspedig nem külsőleg, hanem a hit és a szeretet tettekben való megnyilvánulásaként. A gyülekezet, habár sok anyagi gondot hordozott, mégis megmaradt a hit és a szeretet közösségében. A kifelé való adakozás terén is az elsők közé tartozott. Lelki élete a tisztán hirdetett evangélium alapján fejlődött, erősödött. Az adakozás fokozódott. így tudták beszerezni a templomi felszereléseket és a harangokat. A Nőegylet buzgó munkája révén széles körben végezhetett segélyszolgálatot a rászorultak körében. Az első lelkész, Hütter Lajos, nyugdíjba vonulása után Horváth Olivér került a gyülekezet élére. Hütter Lajos felépítette a templomot, Horváth Olivér benépesítette azt. Az ő igehirdetésein keresztül a gyülekezet mindig tisztán és igazán kapta az igét. Az 1931- ben épült Gyülekezeti Otthonban kapott
