Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Benczúr László: Ma is hiányzik. Révész István élete és hagyatéka
BENCZÚR LÁSZLÓ: MA IS HIÁNYZIK 53 ketten sírva fakadtak. Mégse futott ki egyikük se sértődötten a szobából, becsapva maga mögött az ajtót. Végül egymás mellé ültek az ágy szélére és együtt kértek bocsánatot Istentől, amiért ennyire megsértették egymást. — Érdemes ilyen háttérrel elolvasni Révésznek az imádkozó Máriáról írt tanulmányát. „Magasztalja lelkem az Urat...” A protestáns ember az Ür angyalával együtt nem erényei miatt üdvözli Máriát, hanem azért, mert „a nyomorultakat megmentő Istenbe vetett hitnek és a Krisztusban való jó reménységnek, a Krisztus-várásnak példája”. Nem az ég királynője, hanem az Ür egyszerű szolgálóleánya. Amit Isten tesz, az teremtés a szó szoros értelmében. Az ember alkotása — a művészé és a teológusé is — csak játék hozzá viszonyítva. Ilyen értelemben is „homo ludens” Révész István. 3. A „homo theologus” többek között olyan ember, aki kész tanulni és tanítani. Ilyen volt Révész István is. Berlini tanulmányútja idején, Gerke professzornál, az ókori keresztény művészet tanulmányozásával foglalkozott. Tanulmány út járói írásban számolt be püspökének, Raffay Sándornak. A püspöki hivatal iktatókönyve jelzi is beszámolójának leadását. A levéltári akták között helyette csak egy feljegyzés található: az iratot a püspök úr magához vette. Talán egyszer előkerül. így az egyházművészettel kapcsolatos teológiai alapfelfogását csak a „Keresztyén Igazságában, az „Evangélikus Élet”-ben és mindenekelőtt az „Evangélikus Templom” c., 1944-ben megjelent gazdag tartalmú albumban található írásaiból ismerhetjük meg. Ez utóbbiban olvashatjuk a templom belső teréről írott 87 oldalas és a templomi paramentumokról írott 25 oldalas tanulmányát. Ha életben marad, mindkettőt doktori disszertációul fogadták volna el. Később állami ösztöndijat kapott Pannónia őskeresztény művészeti emlékeinek kutatásához. Ezekről sincs tőle származó feljegyzés. Hagyatékából viszont hozzám kerültek Németországban és idehaza készített különböző felvételei régi templomokról, oltárokról és keresztelő medencékről. Egészen más témákat dolgoz fel fényképalbuma. Nagyított képei arról tanúskodnak, hogy a fotózásnak is művésze volt. Az egyházművészetet a gyülekezeti istentiszteleti élet — a liturgia —- függvényének tekinti. Tehát nem öncélúan szolgálja a szépet. Szolgál, nem propagál és nem dekorál csupán. Szerepe szerény, mert képtelen láthatóvá tenni az igét. Példázza, szolgálja csupán. Szerepének éppen ez a szerénysége biztosítja szabadságát. Az őskereszténység és a reformáció templomainak tanulmányozása során az a meggyőződés alakul ki benne, hogy a keresztény templom lényegét nem külső megjelenési formája, hanem belső tere határozza meg. A templom mindig olyan, amilyen a benne lüktető, esetleg torzuló, vagy éppen pangó istentiszteleti élet. Legnagyobb tanulmányában hatalmas történelmi anyagot dolgoz fel. Szempontjai határozottak, de nem merevek. Szerkezete áttekinthetően tagolt, stílusa élvezetes. Tanulmánya lényegét egy az Evangélikus Életben közölt interjúja segítségével foglalhatjuk össze. Az interjút Dezséry László készítette vele 1941-ben „Az egyházművészet műhelye” címen, amikor képzőművészeti főiskolai hallgatók társaságában kereste fel otthonában. Többek között ezt mondta: „Az egyházművészet csak akkor érdemli meg az egyházművészet nevet, ha valóban az egyház céljait szolgálja. Ez nem más, mint az ige és a szentségek szolgálata. Az egyházművészet lényegében a templom művészete. Ez abból is látszik, hogy az ősegyház művészete nagyszerű harmóniában van az ősegyház liturgikus, istentiszteleti életével, s a legújabb egyházművészeti
