Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Veöreös Imre: Búcsúzik a Diakonia
VEÖREÖS IMRE Búcsúzik a Diakonia Kedves Olvasók! Egyházkormányzatunk a Diakonia megjelenését ezzel a számmal, 1993 decemberével anyagi okokra hivatkozással „szünetelteti”. Tudvalevő, hogy ma Magyarországon folyóirat támogatás nélkül nem élhet. A folyóirat megjelenéséért eddig is áldozatot kellett hoznia egyházunknak. Az egyházi vezetés most úgy látja, hogy a Sajtóosztály nyomasztó terhein a Diakonia megszüntetésével kell segítenie. Így lett ez a számunk tizenöt évnyi szolgálat után a lap utolsó számává. Megköszönöm olvasóink hűségét, akik az előfizetési díj emelkedése ellenére előfizetőink vagy vásárlóink maradtak. Hálával tartozom szerkesztő- bizottságunknak. Hálás vagyok nagy számú cikk- és tanulmányírónknak, a mindig csak elsődleges közlésre szánt versek költőinek, akiket Jánosy István nyert meg. A lap formáját kialakító és tanácsaival később is segédkező Molnár József könyvművésznek és azoknak a hozzáértőknek, köztük Uray Erikának és a már elhunyt Nagy Elemérnek, akik lapunk formai szintjét megteremtették. Az utolsó három évben Bízik László helyettes szerkesztővel együtt végeztük a szerkesztést. Középkorú személy lévén még jelentős szolgálatot végezhet egyházunk sajtómunkájában, ha elismerik kiváló értékeit. Már pályám elején, 1947—48-ban összeforrt személyem az egyházi sajtóval. A Lelkipásztor lelkészi szakfolyóirat és az Űj Harangszó című országos evangélikus hetilap szerkesztőjeként saját egyházi nyomdánkban, Győrött, szerettem meg a nyomtatott betű szolgálatát. A Diakonia megindítására 1979 első napjaiban kaptam megbízást. Más egyházi szituációba ágyazódott bele sajtómunkám fiatalon, mint most az utolsó 15 évben. Akkor lelki ébredést és teológiai megújulást élt át egyházam. Arra az időszakra jellemző volt Luther megkapó leírása: „... ragadjátok meg Isten kegyelmét és igéjét, mert itt van. Mert azt tudnotok kell, hogy az Istennek igéje és kegyelme olyan, mint a futó záporeső, nem tér oda vissza, ahol már egyszer volt.” Abban a reménységben kell végeznie szolgálatát a mai új nemzedéknek, hogy Isten mégis újra elhozhatja kegyelmes igéjének éltető záporát a szikkadt földre. Olvasóinktól búcsúzó ajándéknak szánom Paul Tillichnek, századunk egyik legjelentősebb teológusának eredetileg amerikai egyetemi hallgatók előtt elhangzott beszédét Pál apostolnak a római keresztényekhez írt levele 8. része 38—39. verséről, mely itt következik lapunk utolsó számában. Mindnyájukat szeretettel köszönti Veöreös Imre s. k. szerkesztő
