Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Varsányi Gyula: A hiányérzet megfogalmazásától a segítő közösségig
VARSÁNYI GY.: A HIÁNYÉRZET MEGFOGALMAZÁSÁTÓL... 31 kiadott újság milyen mértékig működhet üzleti alapokon. Fölmerült, hogy a szakmai és a közösségi szempontok is szembekerülhetnek egymással, s különböző vélemények hangzottak el arról, mire helyezendő a hangsúly. A viták és a búvópatakként föltörő feszültségek hatására az „ideologikusabb” szempontok képviselői fokozatosan háttérbe húzódtak, volt, aki kilépett. Az egyesület irányítása lassan a „pragmatikusabb” szárny kezébe került. Rádöbbentünk, hogy az egyesületi programok célja nem lehet többé a nagy társadalmi folyamatok reflexiója, mert ez a közösség felbomlását eredményezheti. Így kerültek előtérbe az olyan hasznos időtöltések, mint a közös kirándulás vagy a kondicionáló testedzés. Létrejött egy támogatási alapítvány, amelytől közvetlen segítséget kaphatnak megszorult egyesületi tagok pénzsegély vagy -kölcsön formájában. Az egyesületi újság (havilap) kiadására külön alapítványt hoztunk létre, s ezzel az újság pénzügyeit elkülönítettük az egyesület gazdálkodásától. A lap készítésében tíz-tizenöt fős társadalmi szerkesztőség vesz részt, néhány hivatásos újságíró vezetésével. Az egyesületi kapcsolatok személyesebbé, bensőségesebbé váltak. A mások számára is hasznos egyéni elképzelések megvalósítása, illetve az egyéni problémák megoldása került előtérbe. Kiderült, hogy megtalálhatják helyüket, sőt kitüntetett szerepet vállalhatnak körünkben korábban válságot, kudarcot átélt emberek is. Előfordul, hogy a közös tevékenység hozzájárul az egyéni foglalkozásváltás sikeréhez. Bizonyos egyesületi feladatok elvégzése — különösen az újságkészítésben való részvétel — némi kiegészítő jövedelemhez juttat néhány egyesületi tagot. Ha az egyesülethez kötődők társadalmi karakterét próbálom érzékeltetni, azt mondhatom, a városi alsó-középrétegekhez tartoznak, tartozunk. Azokhoz, akiket az új történelmi lehetőségek valószínűleg nem fognak átsorolni a tőketulajdonosi osztályba, de akik nem akarnak s minden bizonnyal nem is fognak az átalakulás kárvallottjaivá válni sem. Rendelkezünk elég társadalmi „tőkével”: iskolázottsággal, kultúrával, tapasztalattal, kapcsolatokkal ahhoz, hogy az új kihívásokra válaszolni tudjunk, s talán közeledjünk egy autonóm polgári lét eszményéhez. Az egyesületi életben leszámoltunk a korábbi filantróp elképzelésekkel csakúgy, mint azokkal a településpolitikai ábrándokkal, amelyek — olykor egy-egy pillanatra — meghatározó helyi közéleti befolyással kecsegtettek minket. Egyesületünket elsősorban saját sorsunk jobbra fordítására, hétköznapjaink meghittebbé tételére, környezetünk befolyásolására használjuk. Olyan helyi intézménnyé tettük, amelyet eredetileg hiányérzetünk megfogalmazására hoztunk létre, de amely mára segítő közösségünkké vált.
