Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Veöreös Imre: Didakhé – A tizenkét apostol tanítása II.
VEÖREÖS IMRE: DIDAKHÉ 73 15. fejezet „(1) Kézfeltevéssel válasszatok tehát magatoknak az Űrhöz méltó püspököket és diakónusokat, szelíd és nem pénzsóvár, igazmondó és kipróbált férfiakat; mert ők elvégzik nektek a próféták és a tanítók szolgálatát. (2) Ne becsüljétek le őket; ők ugyanis a prófétákkal és a tanítókkal együtt tiszteletben állók köztetek.” Ha nincsenek a gyülekezetben prófétai karizmával rendelkező férfiak, a püspököknek és diakónusoknak kell átvenniük a próféták és a tanítók szolgálatát, és vezetniük az istentiszteletet, őket a gyülekezet választja kézfelemeléssel. A Szentlélek kegyelmi ajándékaira épülő gyülekezeti szolgálatból (lKor 11,4—11) az intézményes szolgálatba való átmenet idején a gyülekezet különösen sokra értékelte a prófétákat, és nem volt minden további nélkül kész arra, hogy az ő feladataikat választott tisztségviselőknek átengedje. Ezért figyelmezteti a Did a gyülekezetét, hogy a püspököket és diakónusokat ugyanolyan tiszteletben részesítsék, mint a karizmatikus személyeket. Ez a felhívás magában foglalja anyagi megbecsülésüket is. A püspökök és a diakónusok abban az időben testületet alkottak, ezért a többes számú megnevezés. Presbiterekről nem tesz említést sehol a Did. Ez a körülmény mutatja, hogy még innen vagyunk a szervezett gyülekezetek állapotán. A monarchikus, egyeduralmi püspökségnék sincs nyoma a Did- ben, noha a vele körülbelül azonos időben keletkezett más iratokban (Római Kelemen, Antiochiai Ignác levelei) megfigyelhetjük ennek fokozott jelentkezését. A püspökök és diakónusok személyi feltételei között szerepel a szelídség, s hogy ne legyenek pénzéhes emberek. Az előbbi a lelkigondozói feladatoknál, az utóbbi a gyülekezet adományainak kezelésénél volt fontos szempont. A fejezet a továbbiakban először az egyházfegyelemről szól, melyet a gyülekezet gyakorol. A valakit megbántónak a többiek részéről történő békés, nem haragvó megfeddése — ez az útmutatás. Senki ne álljon szóba a vétkessel, míg az illető bűnbánatot nem tartott (15,3). A fejezet vége az imádkozásra, adakozásra és más kegyes cselekedetekre biztat (15,4). Ez az intés -— a megelőzővel együtt — az evangéliumra hivatkozik: „ahogyan az evangéliumban áll”, „ahogyan a mi Urunk evangéliumában áll”. A megjelölés vonatkozhat Máté evangéliumára (vö. Mt 6,2—6; 18,15), de a szövegrokonság annyira csekély, hogy nem vonhatunk le biztos következtetést Máté evangéliumának ismeretére vonatkozóan. Nem meghatározott evangéliumi könyvre utalnak ezek a helyek, jóllehet akkor már megvoltak a szinoptikus evangéliumok (W. Michaelis). Mint másutt is megfigyelhettük az iratban: a Did és Máté evangéliuma hagyományforrásai közel álltak egymáshoz. Kis apokalipszis A Didakhé utolsó fejezete a végső időkről és Krisztus visszajőve teléről szól. Amint már az úrvacsora! imádságokban láttuk (9—10. fej.), az irat a vég közeli eljövetelével számol. Ugyanez volt az első keresztény idők jellemzője. A Did-nek ezek a részletei nem nyúlhatnak vissza olyan messzire, de mindenesetre a keletkezési helyén és idején a visszajövő Krisztus fokozott várása a gyülekezet hitének eleven megnyilvánulása volt. Noha a jelenüket még
