Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Faragó Tamás–Varga László Ottó: Lelkészválasztás
FARAGÓ T.—VARGA L. O.: LELKÉSZVÁLASZTÁS 67 jelentkező híján meg kell választaniuk. Ezzel mi nem értettünk egyet. Ezért eredményként könyveljük el, hogy vendéglátóink fele tőlünk tudta meg a megüresedett állás hírét. Így többeknek volt lehetősége megfontolni, hogy jelentkezzék-e, vagy sem. Mint már említettük, azt az öt lelkészt is felkerestük, akiknek korábbi presbiteri gyűléseken felmerült a neve. Igen elcsodálkoztunk azon, hogy a már számításba vett lelkészek közül hárman határozottan állították, már régebben nemet mondtak a gyülekezet vezetőinek. Egyikük pedig nem adott határozott választ arra a kérdésünkre, hogy elvá'llalná-e a szolgálatot. Nem értjük, miért tartották őket még ekkor is lehetséges jelölteknek. Ezek után, az eddigi céljaink mellé egy újabb került: az egy igennel válaszoló lelkész mellé új, valódi jelöltek állítása, mert a presbitérium mindenképpen választás útján akarta betölteni az állást. A meglátogatott lelkészek közül végül öten válaszoltak igennel, és ketten nem adtak határozott választ. Így minden adott volt a választáshoz. E hét lelkész közül hármat szavazott meg a presbitérium, akiket meglátogat, és akik közül majd választ. Sajnos, az utolsó pillanatban a három jelölt közül ketten visszamondták jelölésüket. Ezék után a presbitérium nem választott új jelöltöket. Ezáltal a megmaradt egy jelölt nyerte meg a választást automatikusan. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen — mint írásunk további részéből kiderül —, nem tartjuk a demokráciát az egyedüli jó megoldásnak. A baj az, hogy mindezek után a több jelölt közüli választást — érthetetlen okokból — többen fontosnak tartották hangsúlyozni. Ez az, amá számunkra akciónk kudarcát jelentette. Hiába voltunk a választás aktív részesei, csak sok apró részletet ismerhettünk meg, amik közül hiányoznak az összekötő elemek. Ezeket a részleteket együtt nézve, de főképpen érzéseinkre támaszkodva úgy látjuk, hogy ez a választás nem a demokrácia jegyében zajlott le. Írásunkban ezután végiggondoltuk, hogy szerintünk lelkész és gyülekezet hogyan tudna legjobban egymásra találni, és van-e helye a demokráciának az egyházban. Ügy gondoljuk, hogy a lelkészválasztásban teljes szabadságot kell adni a gyülekezeteknek. Ha a gyülekezet tud dönteni önállóan, akkor legyen ez az ő feladata, ha nem, akkor kérjen segítséget a püspöktől. Természetesen, ha a püspök szeretne javaslatot tenni az új lelkész személyére, azt megteheti, sőt tegye is meg, de a döntést mindenképpen a gyülekezetre bízza. Ha a gyülekezet saját maga szeretne dönteni, akkor milyen lehetőségei vannak? Valamilyen módon választania kell! Ideális választás azonban nincs, nem is lehet, mert tökéletes gyülekezet, egyház sem létezik. Ugyanis valamennyit emberek alkotják. És mi emberek ... hát ezt már ismerjük. Akkor talán az lenne az ideális, ha mégsem kellene választani. Mert a következő lelkész személye és az a tény, hogy ő lesz a lelkész, az egész gyülekezet számára nyilvánvaló és természetes lenne. Mert ezt az embert a gyülékezet fiatal kora óta jól ismeri, mert ott él és dolgozik közöttük, esetleg már odajárt gyermék-bibliaórára is. Aktív részese a gyülekezeti életnek. Így a gyülekezet lelkészének nyugdíjba menetele előtt öt-tíz évvel — a gyülekezettel egyetértésben — nem nehéz gondoskodni utódjáról. Hogy az utód esetleg laikus? Nem baj. Beiratkozik a teológiára, mielőtt a lelkészválasztás bekövetkezik. Ha a gyülekezet igazán szeretné őt lelkipásztorának, a tanulmányait anyagilag is fedezi. Hiszen felnőtt emberről van szó, esetleg családos