Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Szigeti Jenő: Reflexiók a kisebb protestáns egyházak közelmúltjáról
SZIGETI JENŐ: A KISEBB PROTESTÁNS EGYHÁZAK 61 a vétkesek közt a cinkos, mert néma maradtam ott, ahol kiáltani kellett volna. Az is lehet, hogy jószándékúan tévedtem, mert elhittem naivan a szépet, szebbet ígérő jelszavakat. Talán csak a sokaság sodort és békés természetünk ejtett csapdába minket. Hol voltál akkor? — szeretném ezt sokszor megkérdezni. Talán meg sem születtél, talán saját értelmetlenséged miatt kerültél a háttérbe. Talán csendre, lelked rendjének titkára akart megtanítani Isten. És most vizsgázol — rosszul. Hiszen Tőle, a Békesség Fejedelmétől nem tanultál békét. Mai életünk kuszaságának abban látom a kulcsát, hogy elhisszük-e, hogy akkor is, amikor hibáztunk, amikor csaknem tönkretettük a ránk bízott lelki kincseket, Isten volt az egyház Ura, aki talán értünk (vagy ellenünk?) megengedte azt, ami az egyházzal történt. Ö cselekedett névtelen szolgáin keresztül, akik meglátták a kis feladatokat és nem voltak restek cselekedni. Nem vártak munkájukért elismerést, sokszor kockáztatták érdekeiket, vállalták a diszkriminációt. Adjunk hálát értük, hiszen az ő cselekedeteikben, hűségükben, a ,.kevesen” élt az egyház búvópatakja mind a mai napig. Hálaadást kelljen tanulnunk ma a múltért, valami olyant, amit Jézus a kenyérszaporítás csodájában mutatott be nekünk, amikor az ötezer éhes férfi szeme láttára is mert hálát adni az öt kenyérért és a két halért. Éles szavaink dzsungeléból ki kellene törni és meg kellene tanulni a hasznos cselekedetek titkát, mert Jézus ma is az, aki tegnap volt. A szenvedélyes, gyújtogató szó is langymeleg istentisztelet, ha nem a jó cselekvésére, Krisztus ügyének képviselésére indít. Kelet-Európa — merre? Az 1980-as évek második felében a kelet-európai országok forradalmi társadalmi változásokat éltek át, mely nem hagyta érintetlenül a vallások világát sem. A kommunista pszeudo-vallás egyeduralma megdőlt és ismét megéledtek az itt élő vallásfelekezetek, amelyek a gyors, régi értékeket romboló új értékeket teremtő változások közepette a legstabilabb társadalmi közösségeknek bizonyultak. Majd, amint politizálni kezdtek, gyorsan veszítettek népszerűségükből. Ez az egész Kelet-Európábán lezajló folyamat távolról sem egyformán történt a térség országaiban. Ennek a különbözőségnek az oka nem csak abban volt, hogy a politikai rendszerek a közös jelszavak és ideológiai frázisok ellenére sem voltak egyformák, nem csak a történeti hagyományok tették ezeket a változásokat sokszínűvé. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy Európának ezen a táján nagyon fontos vallástörténeti határok húzódnak. Ez a határ nemcsak a mohamedánizmus és a kereszténység között húzódik, hanem a keleti (ortodox) és a nyugati típusú kereszténységen belül is Az utóbbin belül még külön figyelemre méltó, hogy itt vannak a történelmi protestanizmusnak a legkeletebbre tolt bástyái. Elég itt az erdélyi protestánsokra, az észt evangélikusokra utalni. Az ortodoxia és a nyugati kereszténység határvonalait a reformáció sem tudta átlépni, pedig jelentős erőfeszítéseket tett ennek érdekében. A múlt század közepén — végén — induló kisebb protestáns szabadegyházaknak sikerült először ez a feladat. Rögtön megjegyezhetjük ezzel kapcsolatban, hogy ez hatalmas történeti feladatot ró ezekre a számarányuknál aktivitásuk miatt sokkal erősebb egyházakra. Meg kell ki
