Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Tőkéczki László: A református egyház a rendszerváltozásban
58 TÖKÉCZKI LÄSZLÖ: A REFORMÁTUS EGYHÁZ zsugorodott, és nem volt pótolható az a széles műveltségi horizont, amely a hivatás szilárdsága mellé a tájékozottsági rugalmasságot is biztosíthatta egy lelkésznek. Növekedett a lelkészi kar belterjessége is, majd az elnőiesedés vetett fel „társadalmi mozgékonysági” nehézségeket. Mindezt akkor, amikor az ateista hatalom kiszorította — megfélemlítéssel és a behódolt egyházi vezetéssel szembeni elidegenedés kiváltásával — az értelmiségi egyháztagság nagy részét. Az a kapcsolat, amely az egyház és az értelmiség között nálunk a hosz- szú ideig idegen (Habsburg) államhatalom miatt a szokásosnál is szorosabb volt, mostanra megrendült. A ma egyik legnagyobb feladata, hogy ez a hagyomány megelevenedjen. Sokan — fundamentalistán — leegyszerűsítik a kérdést: itt az igazság, s majd jönnek. Csakhogy ma más generációkkal: már a fiákkal és unokákkal kellene itt kapcsolatba kerülni, akiket nem lehet az emberi kinyilatkoztatásokkal megnyerni. A kényszeres urbanizációban szétesett a református egyház gyülekezeteinek jelentős része — főleg a dunántúli és az északi hegyvidéki kis falvakban. A hatalmas alföldi tömbgyülekezeteknek már korábban is gyengén — hiszen 2—3 lelkész jutott sokezer gyülekezeti tagra — lelkigondozott népét pedig gyakran szinte elolvasztották a szocialista évtizedek. A nagyvárosi re- formátusság — 3—4 várost leszámítva — korábban is szórvány volt, s még inkább veszendő" egy önszerveződésre tilalmas korban. A klerikalizálódást erősítő gettós évtizedek után — „csinálja a tiszteletes úr, az a dolga!” — rendkívül nehéz a gyülekezetek és az intézményes egyház új egyensúlyainak, helyének megtalálása. Különösen azért, mert az új helyzetben a politikában és a szellemi életben erős egyházellenes, ateista irányzatok is érvényesülnek. A nagyrészt „közömbösített lelkű” magyar társadalomért folyó világnézetierkölcsi harcban nem áll jól a református egyház sem. Az ellenfelek/ellensé- gek ügyesen manipulativ és a divatos, illetve érvényes korfogalmakban terjesztett vádjaira, eszméire ugyanis ritkán és nehezen tud azokat leleplezni képes kritikát s egyben vonzóan örök, mégis „korszerű” és konkrét választási lehetőséget nyújtani. Itt volna szükség egy sokoldalúbb lelkészképzésre és okos értelmiségi utánpótlást nevelő iskolapolitikára. Igen, az iskoláknak kulcshelyzete van a református egyház jövendő társadalmi hatását illetően. Jól látták ezt elődeink is. A belátható közeljövőig azonban az iskoláztatás súlypontja a középiskolákban van és nem az elemiben vagy főleg nem a saját felsőoktatási intézményekben. Az előbbiekben a csa- ládnák és a gyülekezeteknek lehet döntő szerepe a gyermekek nevelésében, míg a másik területen színvonalas kiegészítő, arculatot formáló szellemi programokat és nem rendkívül drága saját intézményeket kell az ifjú felnőtteknek kínálni. Nem szabad feleslegesen szakmai („világi”) feladatokat vállalni — megfelelő anyagi és emberi háttér nélkül. E tekintetben mindenféle versenyfutás értelmetlen katolikus testvéreinkkel. Az ő hagyományosan intézményelvű tevékenységüket nekünk „társadalomelvű” építkezéssel, aprómunkával kell végeznünk. Ez tartotta meg egykor a református egyházat is, és a magyar protestantizmust is. Sokan sietnének kihasználni a református egyház intézményeinek helyre- állításában a kedvező hatalompolitikai helyzetet, félve a fent említett ellenséges irányzatok esetleges jövendő túlsúlyától. Téves helyzetértékelésről van szó — szerintem —, mert intézményeket lehet a legkönnyebben ellehetetleníteni. A reformátusságot kell társadalmilag újjászervezni, s akkor kiépül az intézményes háttér. Ebben az újjászervezésben kell azután egyensúlyban len-
