Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Mihancsik Zsófia: Társadalom és egyház viszonya. Interjúsorozat
48 MIHANCSIK ZSÓFIA: INTERJÚSOROZAT (LÚDASSY MÁRIA) Franciaországban, és ezeknek a különböző szellemi örökösei később —, akik a nagy erkölcsi szigorúságot össze tudták egyeztetni azzal, hogy a teljesen legitimnek tekintett abszolút uralkodónak az egyházat a politika eszközévé tevő szándékaival szemben keményen ellenálltak. Azért mondok egyébként ilyen régi példákat, mert egyrészt ez a szakmám, másrészt meg, hogy vegyük észre: háromszáz éve kialakultak azok a játékszabályok, amelyekkel a hatalomnak ezeket az erőszakos csábításait vissza lehet verni, mint például a gallikán artikulusok el nem fogadása nagyon sok francia katolikus részéről, melyekkel a Napkirály kegyeskedett az egyházat államának alávetni. Azért mondom a gallikán artikulusokat, mert a liberális katolikusok szóhasználatában ezek jelkép értékűek, azt a helyzetet jelentik, amikor „a legkatoliku- sabb” uralkodó teljhatalmú túlterjeszkedése során az egyházi autonómia letörésében is sikeres lépéseket tesz. Tehát lehet választani: mert gondolom, busás kegydíjakkal járt ez az alávetési procedúra, és az alávetési nyilatkozatot elfogadó püspökök nyilván jobban jártak, mint azok, akiknek a kolostorát földig rombolták és sóval hintették be a helyét, ahogy az a híres Port- Royal-i apácák esetében történt. De úgy látszik, hogy Jézus Krisztusnak könnyebb volt ellenállni a Sátán világi hatalmat ígérő kísértésének, mint Krisztus egyháza egyes mai képviselőinek. — Mindezek alapján egy kérdés marad: ha igaz az, amit sokan állítanak, hogy a XX. század vége egy érték- és ideológiai vákuummal jellemezhető korszak, akkor vajon alkalmas lehet-e bármilyen vallás — most már Magyarországon maradva — ennek az űrnek a betöltésére? Tehát arra, hogy szervezze az emberek életét, és mércét jelentsen számukra? — Hát ami a vákuumot illeti: nekem például nagyon nem hiányoznak azok a letűnt totalitárius ideológiák, amelyeknek hűlt helyét most lelkesen be akarják tölteni. De hát én mindenféle erőszakos kollektivista eszménnyel szemben a kritikai individualizmus fenntartásaival élek, még akkor is, ha elismerem, hogy ez utóbbi is lehet világnézeti ideológia. De érték is, hiszen azért az individuális szabadság sem semmi. A kérdés másik része, hogy alkalmas lehet-e a vallás az űr betöltésére: hát persze, ha a civiltársadalom igénye felől építkezik. De ha ez a politikai hatalom direktívája, mondván, hogy ez most nektek kötelező, akkor biztos, hogy nem alkalmas, mert az emberek úgy fogják kezelni a legszebb újtestamentumi szövegeket is, mint a marxizmus—le- ninizmust: gyűlölt, mert kötelező tantételként. Hogy megint egyik kedvencemet idézzem: Benjamin Constant mondta, hogy az emberi szellem túlzottan emelkedett ahhoz, hogy bármit parancsszóra elhiggyen, és szükségszerűen az üldözött tan mellé fog állni. És azt is mondta — a francia restauráció idején, amikor az ultramontán katolicizmus volt a kötelező államvallás —, hogy szívből utálja ugyan Holbach bárót a primitív ateizmusával együtt, de ha betiltják, mellé fog állni, mert az övé az üldözött tan, noha nagyon boldogtalan lesz, ha ilyen Holbach-báró-szerű szellemi szövetségesekre lesz kénytelen szert tenni. Én is csak azt tudom mondani, hogy ha a naucsnij atyeizm — tudományos ateizmus — című doktrínának csak a nevét megláttam, rosszul voltam, de ha most ilyen inkvizitori hevülettel beszélnek az ateizmusról, akkor éljen Vanini, akit ateizmusáért égettek meg — még akkor is, ha nem ő volt a legnagyobb filozófus. Tehát ma már az értékekhez hozzátartozik az autonómia, a szabadon vá- lasztottság. Ha azt kérded, hogy egyházak, vallások alkalmasak-e értékek
