Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Mihancsik Zsófia: Társadalom és egyház viszonya. Interjúsorozat
MIHANCSIK ZSÓFIA: INTERJÚSOROZAT (LUDASSY MÁRIA) 45 teremtette meg az egyház és társadalom összhangját. De éhből az egyház talán leszűrhetett volna annyi tanulságot, hogy tilos bármiféle hatalom oldalára állni. Egyrészt mert a hatalom változása kiszámíthatatlan, másrészt mert az egyház az egyénért, az egyes emberért van. Nem állhat tehát egy olyan hatalom mellé, melynek — legyen bármilyen demokratikus is —, lényege szerint az a dolga, hogy megregulázza és adott esetben el is nyomja az egyes embereket vagy embercsoportokat. — Azt hiszem, akik a papok közül igazán elnyomottak vagy igazán üldözöttek voltak 1989 előtt, azok most sem lettek üldözők és most sem rokonszenveznek saját egyházi hierarchiájuk és a politikai hatalom közti szent szövetséggel — mint azt például Bulányi Károlynak nemrégiben a Magyar Hírlapban megjelent írása is bizonyítja. Azt hiszem, hogy akik most arrogánsán és személyiségtipró módon hangoztatják a keresztényi értékeket, és akik ehhez — ahogy a régi hitviták idején mondták — a világi kar segítségét veszik igénybe, azoknak semmi bajuk nem volt az Állami Egyházügyi Hivatallal. Ha nem zárolta volna az imént említett kultuszminiszter — hat pecsétes titok alatt —, hogy kik jelentettek fel hívőket és paptársakat az Állami Egyházügyi Hivatalnál, azt hiszem, nagyon érdekes dolgokat találnánk. Nyilván ezeket a magatartásokat kompenzálják ma az illetők. Mondok egy másik példát: máig nagy élményem, ahogy még a korábbi parlament vízlépcső-vitáiban az összes egyházi férfiú lelkesen megszavazta Bős—Nagymarost. Pedig az Isten teremtette természet elcsúfítása nem hiszem, hogy bármilyen egyház vagy hívő ember részéről Istennek tetsző cselekedet volna. De mikor nem sokkal később bemutattak egy Scorsese-filmet Jézus Krisztus életéről, ugyanaz a katolikus kanonok —, hogy saját ex-eklézsiámat mondjam, mert nem akarok másokat sérteni —, aki a parlamentben igennel szavazott, szájtépve követelte, hogy tiltsák be a filmet. És nem a híveknek prédikálta vasárnap a templomban, hogy meg ne nézzék ezt a kárhozatos filmet — amihez joga lenne, hiszen az az egyházi autonómia része, 'hogy ő a katolikus híveket eltanácsolja —, hanem mindenkit, aki él és mozog, el akart tiltani. Majdnem megnéztem, pusztán ezért, pedig nem szoktam beülni négy órás filmekre. Téhát nincs az a gát — sőt ennek eltörléséért indulnak harcba néhányan —, amely az egyház belső autonómiája, a hívek számára prédikált vagy előírt morálteológiai elvek és a világi törvénykezés között van. Ugyanezt jelzi a püspöki kar nyilatkozata például abortusz-ügyben, hogy tehát egy nagyon nemes és morálteológiailag vitathatatlan egyházi álláspontot egyházon kívülre is ki akarnak terjeszteni, rákényszeríteni a társadalom nem-hívő, más fele- kezethez tartozó tagjaira. Ez abszurd! Mintha én azt követelném — mivel én a kanti kategorikus imperativust kedvelem —, hogy a Magyar Rádióban minden reggel tíz percig azt magyarázzák, hogy cselekedj úgy, hogy cselekedeted maximája általános emberi erkölcsi törvény lehessen . Azt hiszem, bármilyen szép is a kanti erkölcstan, mindenki falra mászna, teljes joggal, két napon belül. — De ha abból indulok ki, hogy az elmúlt negyven évben az egyház valóban nyomorúságos anyagi körülmények közé került, akkor elég logikus, ha ma az egyházvezetők úgy gondolkoznak, ahhoz, hogy az egyház a hívekkel szembeni kötelességét el tudja látni, bizonyos eszközökre szüksége van. Tehát törvényszerű, hogy ne csak anyagi javakat, hanem lehetőségeket — például a hitoktatásra —- is visszakapjon. Ennek ellenére az egyházzal szembeni ellenszenvek itt keletkeztek. Ezt te mivel magyarázod?
