Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Andorka Rudolf: Vallás és politika – egyház és állam
ANDORRA RUDOLF: VALLÁS ÉS POLITIKA 35 badságának tiszteletben tartása, ezt pedig a demokrácia inkább biztosítja, mint a totalitáriánus és autoritariánus politikai rendszerek. Azt a kérdést, hogy a választásokon való részvételen, az „állampolgári” politizáláson túlmenően „főfoglalkozású” politikai szerepet is vállaljon-e, valamely pártba belépjen-e, minden egyes embernek magának kell eldöntenie, képességeinek ismeretében és ambíciói függvényében. Eggyel kell tisztában lennie: a politika egész embert kíván, a „főfoglalkozású” politikai munka mellett nehéz hasonló erőkifejtéssel tudományos vagy más értelmiségi munkát végezni, így aktív lelkésznek lenni. Az egyes vallásos emberek politizálásától el kell választani az egyház politizálásának kérdését. Súlyos hiba lenne, ha az egyházak a megváltozott helyzetben politikai hatalomra törekednének, az állam kényszerítő eszközeit próbálnák igénybe venni érdekeik és álláspontjuk érvényesítésére. Nem igényelhetik az egyházak, hogy saját álláspontjukat minden állampolgár elfogadja. A demokrácia játékszabályai szerint a többség akarata érvényesül, a kisebbség alapvető jogainak tiszteletben tartásával. Mivel a mai magyar társadalomnak csak kisebb része „vallásos az egyházak tanítása szerint” (Tomka, 1991), az egyházak gyakran kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy egy-egy konkrét kérdésben a lakosság vagy a parlament többsége javaslatukkal ellentétesen dönt, és ezt el kell fogadniuk. Az egyházi álláspontnak a többség akaratával szembeni kierőszakolásához hasonlóan súlyos hiba lenne társadalmi kérdésekben az állásfoglalástól való tartózkodás, a hallgatás. A véleménynyilvánítás módjára a Németországi Evangélikus Egyház közelmúltjából említek három emlékiratot: a demokratikus rendszer melletti állásfoglalást (Evangelische Kirche, 1985), az önérdek és a közjó viszonyát, a felelős gazdasági tevékenység kérdéseit tárgyaló dokumentumot (Gemeinwohl und Eigennutz, 1991) és az Európa szociális rendjével foglalkozót (Verantwortung, 1991). A keresztény értékeknek a közéletben való érvényesüléséről tehát kell az egyháznak nyilatkoznia, de egy-egy párt támogatásától és még inkább valamely demokratikus párt elutasításától mindenképpen tartózkodnia kell. A pártok közötti választást az egyháztagokra kell bízni. Különösen nehéz dilemma előtt állnak az egyházi vezetők és általában mindenki, akinek állásfoglalását az egyház egészének állásfoglalásaként lehet értelmezni. Mint egyéneknek természetesen van és kell hogy legyen véleményük a pártokról, de tisztában kell azzal lenniük, hogy ez az egyéni véleményük azt a látszatot keltheti, hogy az egész egyház álláspontját képviselik, még akkor is, ha az adott kérdésben, a pártpreferencia területén az egyháznak nem szabad hivatalos véleményt nyilvánítania. Az egyház és az állam viszonya, a vallásos ember politizálása tehát nehéz dilemmák elé állít mindannyiunkat a mai Magyarországon. Szinte könnyebbnek tűnik visszatekintve az ezekben a kérdésekben való állásfoglalás a tota- litariánus rendszerben: az államhatalom követeléseire egyszerűen nemet kellett mondani vagy hallgatni kellett. Hozzáteszem, hogy a „puhuló” autoritariánus rendszer körülményei között már bonyolultabbakká váltak a problémák. Ma, a demokratikus politikai rendszerben azt az elvet mondhatjuk ‘ki, hogy az érett, felnőtt vallásossághoz hozzátartozik az, hogy az egyszerű sematikus megoldások helyett minden ilyen dilemmát alaposan átgondolunk és a jézusi tanítások fényében próbáljuk megkeresni a legjobb válaszokat.
