Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Kovács Géza: Túróczy Zoltán (1893–1971) I.
14 KOVÁCS GÉZA: TÜRÖCZY ZOLTÁN (1893—1971) alakult a Testvéri Szolgálat Baráti Munkaközössége. Célja, „hogy azok, akik Isten igéjében kijelentett és a golgotái keresztben megragadott evangéliom alapján állnak, lépjenek munkaközösségre egész egyházunk lelki ébredésének szolgálatára”, ö is ott van a mozgalom alapítói és szervezői között, testilelki jóbarátjával, Gáncs Aladárral együtt. A szolgálatban mögöttük levő tapasztalatokra hivatkozva, éberségre és őrálló szolgálatra intenek. Az esetleg bekövetkező krízist csak az olyan gyülekezetek élhetik túl diadalmasan, melyeknek személyesen hívő tagjai vannak, melyek élő hitű és pásztorolt gyülekezetek. Prófétai előrelátás! Hol vannak 1931-ben még az igazán kritikus idők? Túróczy Zoltán egész életében az egyház megújulásának, az ébredésnek az elkötelezettje. Számára Isten minden szava, igéje, akarata parancs, övé az engedelmesség. Az ébredés szolgálata is parancs, küldés, misszió és engedelmesség. Nem beszél karizmatikus adottságról, egyszerűen parancsról, küldésről és engedelmességről. Ilyen értelemben sürgeti, hívja, küldi lelkésztestvé- reit és a világiakat: álljanak az ébredés szolgálatába. Lutherre hivatkozva azonban int mindenkit, semmit sem szabad vállalni Isten igéje, parancsa nélkül. Az ébredés szolgálatát sem. Aki nem engedelmeskedik a parancsnak, Isten igéjének, beleesik az érdektelenség bűnébe: „nem tartozik rám.” Aki pedig Isten igéje, parancsa nélkül akarja végezni, beleesik a „túlbuzgóság bűnébe”: mindent maga akar csinálni. Valójában semmit érő munkát végez, mindent elnagyol, munkája üzem, melyben nincs benne a Szetlélek munkája. Isten akaratát viszont az érti meg, aki állandó közösségben él Istennel. Azoknak pedig, akik húzódoznak, amikor Isten küld, nem azért, mert kellemetlen a szolgálat, hanem inkább azért, mert nem tartják magukat alkalmasnak a szolgálatra —, határozottan hirdeti: „akit Isten küld, azt alkalmassá teszi a szolgálatra.” Az ébresztő igehirdető hírnök, akik kötött szöveggel, paranccsal, üzenettel dolgozik. Nem mindig könnyű megtalálni, mit üzen a Lélek. Imádságban kell kitusakodni. Amit hirdet, az vallástétel, bizonyságtétel, nem tudomány. Az ébresztő igehirdető nem tudós, nem költő, nem szónok vagy filozófus, hanem prédikátor. Nem a tanulmány teszi alkalmassá az igehirdetőt az ébresztésre, hanem Isten iskolája, nem a kiművelt emberfő, hanem a hívő lélek. Ez azonban nem jelenti azt: nem fontos, hogy kellő fundamentuma legyen. Teológusnak vallja magát, a Biblia teológusának: „Ne értsen senki félre! Ä lelkész nem tanulhat elég teológiát. Mindig gyanakodva nézek arra a gyakorló lelkészre, akinek nem kell a teológiai tudomány. Milyen sáfára Isten titkainak az, aki nem szeret töprengeni Isten titkain? Csak azt ne felejtsük el, hogy semmiféle tudomány nem pótolja a hitet.” Nem kell a lelkésznek, az ébresztő igehirdetőnek magáról beszélni. Amit azonban mond, és ahogyan mondja, abban érződjék, hogy a szívén szűrte át, mert az ad a munkájának személyes erőt, hogy amit mond, számára megélt valóság. A gyülekezetnek csodálatos érzéke van ahhoz, hogy megérezze, mennyire áll az ember az igehirdetés mögött. Kinek van szüksége megújulásra, ébredésre? Isten minden embert üdvözíteni akar. Üdvözítő terve személyre szóló, de univerzális, egyetemes, minden embernek szól. Mégis az ébresztés feladata elsősorban az egyház ébredése és megújulása. Embereké, akik a gyülekezet közösségében az igehirdető lelkipásztor gondozására vannak bízva. Isten az elveszettekhez 'küld. Elveszetteken azokat érti, akik nincsenek tudatában el
