Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Kovács Géza: Túróczy Zoltán (1893–1971) I.
12 KOVÁCS GÉZA: TŰRÓCZY ZOLTÁN (1893—1971) ünnepélyeket a vegyes kar tette gazdaggá, egyházi ének- és zenei kincsünk magas színvonalú megszólaltatásával. Meg kell emlékeznünk a gyülekezet életének jeles eseményeiről. Túróczy Zoltánt Isten nagy szervezőképességgel áldotta meg. 1928-ban a Pálmai Lajos nyugalomba vonulásával megüresedett lelkészi állásba megválasztja a gyülekezet Kapi Bélát, a Dunántúli Egyházkerület püspökét, és egyúttal Győrt állandó püspöki székhellyé teszi. 1929-ben a speyeri birodalmi gyűlés évfordulóján felépül a 18Ó lelkes gyülekezet temploma, a „Protestáció temploma” öttevényen. 1929—30-ban megépül az új fiúiskola. 1931-ben a Harangszó kiadóhivatalát Szombathelyről Győrbe hozzák, és felkérik a lap főszerkesztőjének. Egy év múlva társul melléje mint felelős szerkesztő Szabó József. Mindketten a sajtó lelkes emberei, és a lapot rövid idő alatt evangélikus egyházunk országosan kedvelt lapjává fejlesztik. Igen fontosnak tartotta a lap missziói jellegét: nem üzlet, hanem szolgálat. Hangsúlyozza a lap jelentőségét az egyház megújulásában, az ébredésben és ennek eredményeképpen az evangélikus öntudatra nevelésben, a lutheri kegyesség kiépítésében, az egyház iránti felelősség tudatának és népünk értelmi színvonalának növelésében. Különösen jelentős a lap szórvány-szolgálata. Hetenként 600 példányban küldik szegény sorsú, szórványban lakó evangélikusoknak, akik a lap árát nem tudják megfizetni. 1935-ben megünneplik a lap 25 éves jubileumát. Erre az alkalomra Erős vár a mi Istenünk címen füzetet adnak ki, melyben ismertetik egyházunk sajtószolgálatát. 1934-ben megépül a Gusztáv Adolf Otthon, idős, magányos nők számára. 1935-ben renoválja a gyülekezet az öregtemplomot. A templom 150 éves jubileumát ünnepli a gyülekezet. Jubileumi hónapot rendeznek. Kezdődik október 27-én, bibliavasárnapon, folytatódik reformáció hetével november 2-ig, reformációi előadás-sorozattal. A novemberi vasárnapokon vallásos esték keretében járják végig a győri templomok történetét és ádvent első vasárnapján, december 1-jén tartják a jubileumi istentiszteletet. Az évfordulót emléktáblával jelölik meg. A jubileumi hónapról és az istentiszteletről a gyülekezet gazdag tartalmú füzetet adott ki Túróczy Zoltán szerkesztésével. Két jelentős eseménye van az 1937. évnek. Az egyik a Pálmai Lajos Árvaház megépítése Börcsön, a másik a finnugor lelkészgyűlés Budapesten. Vendéglátó a magyar evangélikus egyház, vendégeink a finn és az észt egyház küldöttsége május 22-től június 6-ig. Két nap Budapesten konferenciát tartottak. Témája a három egyház történetének, alkotmányának és istentiszteletének jellegzetes vonásai. A megnyitó istentisztelet liturgiája magyar, az igehirdetés finn és a záró istentisztelet észt nyelven történt. A vendégek meglátogattak Budapesten három, vidéken országszerte 14 gyülekezetei. Szolgálták istentiszteleteken, vallásos ünnepélyeken. Előadást tartottak a hittudományi karon, Sopronban. Megtekintették az aggteleki cseppkőbarlangot, az ózdi vas- és acélgyárat, a szénbányát, Debrecenben az alföldi pusztát, Bábolnán a híres bábolnai ménest. Egy nap egy gyülekezet. Hihetetlen pontossággal előkészítve útjuk, szolgálatuk minden gyülekezetben, és zökkenőmentesen lebonyolítva a vendégek nagy elismerésére és csodálatára.