Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Túróczy Zoltán: Először az Isten országa!
TŰRÖCZY ZOLTÁN: ELŐSZÖR AZ ISTEN ORSZÁGA! 7 Vigasztalás földi életünk szempontjából. Akinek ez a jelszava, az mindent Isten szempontjából néz, és így sok minden, ami különben fájna és keserűséget okozna neki, örömmel tölti el, mert meglátja, hogy Isten országához vitte közelebb. Finnországban egy parasztember kihallgatta két kis leányka beszélgetését. A fák között végigsuhogó őszi szélben, a pergő falevelek között ott állott ez a két kis finn iskolásleány. Beszélgettek, mint két kis öreg, nagy kérdésekről. 'Azt mondja az egyik: Látod, úgy lehull minden szépség a fákról, olyan rövid minden gyönyörűség, mint a tavasz, meg a nyár minálunk. Minden porba hull. Akkor megszólalt a másik: De nézd, ősszel mindig nagyobb lesz az ég. Tavasszal meg nyáron, mikor zöld pompájukban állanak a fák, olyan keveset látunk az égből, ősszel, mikor hullani kezdenek a falevelek, nagyobb lesz felettünk az ég. — Ki tudja, hol hallott erről ez a két kis finn leány. Akárhol hallotta, jól tette, hogy megtanulta. Nagy igazság ez. Igen, hulljatok levelek! Vetkőztess le, Isten, mindenből bennünket, csak legyen nagyobb felettünk az ég! Mikor a finnekkel az ő szép országukról beszélünk, azt mondják: Szép, nagyon szép a mi országunk, de van valami Magyarországon, ami itt nincs. Mikor ott megállunk a nagy Alföldön, olyan hatalmas, nagy felettünk az ég. Az az ember, akinek első az Isten országa, mindent abból a szempontból néz, hogy forró, homokos, lombtalan földön is mit mutat az ég. De vígasztalás ez a mondat az örök életünk szempontjából is. „Keressétek először Istennek országát!” Ez azt is jelenti, hogy Isten országa megvan valahol. Nem úgy kell valakinek megépíteni, megvan, készen van, csak meg kell keresni. Ha Jézus azt mondja, hogy keressétek, akkor meg is lehet találni. Ti, akik keresitek, de nem találjátok, kik lelketek összevisszaságában nem találjátok meg az egyensúlyotokat, nektek azt üzeni az Ür: Keressétek először Isten országát és megtaláljátok. Mert a megtalálás nem ember műve, hanem Isten műve. Akik egész szívükből keresik, azok megtalálják. Csodálatos, áldott vigasztalás! Először az Isten országa! Minden más félre az útból! Minden más senki és semmi és utolsó! Először az Isten országa! Ámen. 1935. szeptember 29.