Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Révész Sándor: A heterokratikus média
RÉVÉSZ SÁNDOR A heterokratikus média Amióta a politikai világillem az antidemokratikus irányzatok önmeghatározásába is belekényszerítette a demokrataságot, demokraták és antidemokraták egyaránt a demokrácia ellenségének minősítik egymást. Ehhez azonban csak az antidemokraták teszik hozzá, hogy „a demokrácia ellenségeinek nincs demokrácia”. A demokratáknak nem kell ilyen csúnyán beszélni, a demokrácia igazi ellenségeit nem kell a demokráciából kitagadni, mert számukra tényleg nem létezik a demokrácia, hiába létezik. És különösen nem létezik a számukra demokratikus nyilvánosság, hiába létezik. A demokratikus média akkor is az antidemokraták ellen dolgozik, ha aggályosán a tömegkommunikációs fair play szabályai szerint kezeli őket, sőt akkor is, ha előnyt ad nekik. Bármit tesznek ugyanis az antidemokraták a rendelkezésükre álló időben és kommunikátorokkal, megsemmisíti őket maga a rendszer, amelyben megszólalnak. Bármekkora rész jut nekik, a média elsődleges üzenete az lesz, hogy az ő részük is rész, márpedig az antidemokrata azért antidemokrata, mert nem kíván rész lenni. Bármennyi önmagát pártatlannak és elfogulatlannak valló kommunikátor lesz elfogult az antidemokraták irányába, a média elsődleges üzenete az lesz, hogy a világ rendje szerint a közszolgálati média emberei elfogulatlanok és pártatlanok, tehát elfogultak az antidemokratákkal szemben, akik a politikai küzdelmet a Jó és a Rossz harcának fogják fel, s ezért az elkötelezetlenséget nem tekinthetik értéknek. Ne szaporítsuk tovább a szót: a demokratikus média elfogult és elkötelezett a pluralista demokrácia iránt, ennek a rendszernek a stabilizáló tényezője, e rendszeren belül mozgó politikai erőket képes, amennyire képes, elfogulatlanul és objektiven kezelni, az ezzel szemben álló csoportoknak pedig az erejét veszi akkor is, ha egyenlő elbánásban részesíti őket. A demokratikus média tartását az a meggyőződés adja, hogy a nemzetnék az érdektagoltság, a véleménytagoltság a természetes állapota, a nemzet érdeke az egyenrangú részek versengése és esélyegyenlősége, s egyenrangúnak tekintendőek mindazon csoportok, amelyek a kompetíció kereteit elfogadják. Ezzel a demokratikus médiával nem békíthetőek össze azok a politikai erők, amelyeknek a tartását az a meggyőződés adja, hogy a nemzet a maga természetes állapotában véleményközösséget alkot, s ehhez a természetes állapothoz annál közelebb jut, minél kevésbé érvényesül benne a vélemény- és érdektagoltság; hogy magasabb rendű politikai erők azok, amelyek kifejezik
