Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Takáts Gyula: Berzsenyi Dánielről
TAKÁTS GYULA Berzsenyi Dánielről Megkülönböztetett szeretettel köszöntjük a múlt évben 80. életévét betöltő Takáts Gyulát abból az alkalomból is, hogy — bár igen megkésve, de mégse későn — megkapta a Kossuth-díjat. Erős, karakteres költészete páratlan érték jelen korunkban. Bekalandozta a klasszikus ókor görög-latin tájait és mítoszait; igazi otthona mégis a természet és a természettel azonosuló élet, vagyis a folklór, amelynek ő egyben tudós kutatója is. Költészete már csak amiatt is páratlan érték korunk csüggedt labirintusában, mert az ezt tükröző, csüggesztő mai költészettel szemben az ő költészete felemel és megtisztít, és emberszerető tettekre ösztökél. Folyóiratunk az alábbiakban azt az előadást közli, melyet a hazai Berzsenyi Társaság küldöttsége tagjaként a bécsi Európa Klub magyar egyesület rendezésében tartott 1990. december 6-án. (Jánosy István) Mi, akik ma Bécsben itt összejöttünk, talán továbbépítői lehetünk egy olyan szellemi folyamatnak, amely egy magyar költőzseni szellemének egyre időszerűbb és a nemzet életében egyre hasznosabb valóságát jelenti és szolgálja. De itt mindjárt azt a kérdést is föltehetem, hogy Berzsenyi művét méltóképp ismertük és használjuk-e, hiszen nemrég még a magyar középiskolák könyveiből is törölték vagy kétes értékű sorokkal idézték nevét. Legyünk őszinték, kissé irodalmunk is csak úgy tartja számon, mint a magyar Horatiust, ki dörgő és a görög istenek neveitől csillogó ódákat írt. Emberi arcának és művei értelmezésének népszerűsítésével — melyeknek egy jelentős része épp a földműves nép életével foglalkozik —, adós még irodalomtörténetünk és művelődéspolitikánk. Törlesszünk ezekből az adósságokból ma itt, és akkor nem hiába gyűltünk össze emlékezni rá. Berzsenyi emberi és költői arcához a felületes szemlélet két jellemzőnek vélt vonást rögzített. Emberi arcán a rendi, nemesi magyarság jellegzetes vonásait hangsúlyozták. Költői képén pedig a klasszicizmus hideg virágait. A két vonás közül az első valótlan. A második pedig egyoldalú, és zavaró. E kettős törésű prizmán át látott arc méltatlan Berzsenyi Dániel lényéhez, szülője maga a nemismerés volt. Pedig aki verseit, prózai írásait és szép számú, Nikláról kelt levelét összevetve tanulmányozza, az előtt egy csodálatosan gazdag és igazán korszerű magyar egyéniség bontakozik ki. Aki napjainknak izén ma is, aki mikor arról értesült, hogy a legnagyobb magyar,
