Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 77 órát igénybe vevő, tanulmánynak is beillő előadásban tekintett vissza az egykori NDK keretei között létesült egyházi szövetség létrejöttének körülményeire, szolgálatára és tapasztalataira. A „berlini fal” felépítéséig a keletnémet tartományi egyházak közös szervezetben éltek a nyugat-német tartományi egyházakkal. 1969-ben az NDK területén élő protestáns egyházak (evangélikusok, reformátusok és a két protestáns egyházat 1817 óta közös szervezetbe tömörítő „unió” egyházai) kiváltak az EKD szervezetéből, és létrehozták a maguk külön egyházi szövetségét az NDK keretei között. Krusche püspök előadásában, annak első témájaként, részletesen kifejtette, hogy lépésük nem minősíthető se tévedésnek, se vétségnek most sem, amikor az újraegyesülés lehetővé vált a szocialista rendszer ösz- szeomlása következtében. A „Bund” nem a kelet-német állam kényszerítésére, hanem inkább az NDK egyházpolitikai elképzelései ellenére jött létre. Az EKD-ből való kiválásuk történetéről és jelentőségéről következőképpen számolt be: „A Szövetség létrehozásával az NDK egyházai tudatosan fogadták el a számukra Istentől kijelölt térséget, ahol ö arra használta fel ezeket az egyházakat, hogy az evangélium továbbra is hangozzék ezen a területen, és a gyülekezeteket életben tartsa. Ezzel az embereket is szabaddá tette arra, hogy társadalmi beágyazottságuk területén megtalálják Krisztus követésének módját és az ennek megfelelő életvitelt. A függetlenné válás megkönnyítette az NDK-beli egyházak számára, hogy az itteni sajátos életviszonyok figyelembevételével hirdessék az igét és töltsék be szolgálatukat. Ugyanakkor hátráltatta az állam és a párt gyanakvását, miszerint az egyházak nyugati távirányítás mellett élnek és híveiket az NDK ellen hangolják. Szabadabban beszélhettünk, mert nem kellett szüntelenül arra figyelnünk, miként vélekednek megnyilatkozásainkról az NSZK-ban élő egyházak, s az állam felé is hivatkozhattunk önállóságunkra, vagyis arra, hogy létjogosultságunknak egyedül az evangélium és nem valami más az alapja.” Krusche püspök előadását a Berlinben megjelenő „Die Zeichen der Zeit” c. folyóirat 1991. évi első két száma közölte folytatólagosan. Érdemes lenne részletesen ismertetni és elemezni tartalmát, hiszen ez az első olyan tanulmány, amely egy szocialista rendszer keretei között szolgáló egyház életét és munkásságát — tapasztalatait, eredményeit, tévedéseit, hiányosságait és hibáit — tényszerűen és szisztematikusan kísérli meg feldolgozni. Amikor nyugati testvéreik sokszor azt mondják a keletieknek: a szocializmus csődöt mondott, felejtsétek el az elmúlt 21 évet mint rossz álmot —, Krusche nem menekül a feledés nirvánájába. Emlékezik és emlékeztet. Emlékeztetni szeretné nyugati, de keleti testvéreit is: gondoljatok arra, hogy a mi fáradozásunk nem volt hiábavaló az Urban (lKor 15, 58). „Szenvedélyektől mentes visszatekintése — jegyzi meg a Lutherische Monatshefte recenzense (1991. 4. sz.) — öntudatos volt, kerülte a másképpen gondolkodók kárhoztatását, nem hallgatta el vétkeit. Abban a tudatban gondolt keleti és nyugati útitársaira, hogy nem volt semmi sem hiábavaló.” „Megkísérelte feloldani görcseiből a Bund keretében is sokszor jelentkező, önmarcangoló vitát, amely az egyház a szocializmusban címen ismert önmeghatározással kapcsolatban vetődött fel.” Krusche hat témakörben foglalkozott az elmúlt időszak kelet-német egyház- történetével. Mivel bennünket is közelről érdekel, a hatodikat ismertetjük. Itt tér ki az egyházi bűnbánat kérdésére. Rámutatott, hogy az utóbbi időben sokan kérték számon: miért hallgatott az egyház, és most miért mentegeti magát? Ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Az Isten színe előtti bűnbánatról —
