Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Ferdinánd István: Petőfi szabadságvallása
FERDINAND ISTVÁN Petőfi szabadságvallása „A költők általában oly bőkezűen osztogattak isteni és istennői rangokat eszméknek és érzelmeknek, hogy az olvasó megszokta ... és nem gondol hozzá semmit. És mégis Petőfi számára a Szabadságistennő nem csak szóvirág volt, nem csak megszemélyesítés, hanem valami mélyen átélt realitás, olyan valami, mint az antik ember számára az antik istenek.” A Szerb Antal leírta lírai gondolatot kívánta szerzőnk tanulmánya tárgyává tenni. A vallásos köntösbe bújt vágy a „Ne legyen más Istened!” parancsával kerülhet összeütközésbe, és hagyhat nyomot az ember életében és halálában. Hogy szabadságvallásának áldozata vagy mártírja volt-e a költő, ezt az olvasó joga eldönteni. M. I. A szabadság Petőfinél több mint világnézeti eszme, etikai követelmény vagy ezek költői megszemélyesítése. Nála a szabadság vallássá lett: egyfajta evilági (szekuláris) vallássá. Ezt Szerb Antal helyesen állapította meg immár klasszikussá lett irodalomtörténetében, anélkül, hogy közelebbről kifejtette volna. Azóta többen, részletesen kifejtették ezt a helyes felismerést, irodalomtörténeti összefüggésben, kimutatva benne a nagy francia forradalom hatását. Ugyanezt most a vallástudomány oldaláról fogom vizsgálat alá venni: feltételezve mindazt, amit az irodalomtörténeti vizsgálat már eddig felderített, s mely nagy mértékben segítheti a vallástudományi vizsgálatot. Segítheti, de nem pótolhatja. Az evilági (szekuláris) vallás úgy keletkezik, hogy vagy egy kézzel fogható tárgyat vagy valamely szellemi képződményt minden emberi határon s mértéken túl emelve, érzékfeletti, felső (transcendens) hatalomként állítjuk magunkkal szembe, s vele az önodaadás, a teljes hódolat s függés, az alávetettség viszonyába kerülünk. Harmadik lényegi vonása még a közösségi, a történeti-szociális vonatkozás, mely szerint mindig valamely közösség megnyilatkozása, vagy pedig maga hív elő új közösséget. Ha ennek az evilági vallásnak felső (transcendens) tényezője tárgy, akkor bálványnak, ha pedig szellemi képződmény, akkor istennek nevezzük. A Biblia szóhasználatával élünk e tekintetben: „Isten áll az istenek gyülekezetében, ítél az istenek között” (Zsolt 82,1), és „Ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr, mindazonáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is őbenne, és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (lKor 8, 5—6). Mindem embernek nagy a kísértése arra, hogy felcserélje Isten tiszteletét az istenek
