Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992

1992 / 1. szám - Keken András: A kereszt Krisztusa

4 KÉKÉN ANDRÁS: A KERESZT KRISZTUSA a kereszthalállal kell kimúlnia, akkor még az Űrban is háborgott a lélek, le­roskadt és így imádkozott: Atyám, múljék el tőlem ez óra. De mégis csende­sen és engedelmesen meghajtja a fejét az Atya akarata előtt, és azt hirdeti: eljön az óra, amikor neki el kell veszítenie az életét. Eljön az óra, amikor neki a gabonaszemhez hasonlóan el kell vettetnie a hideg és sáros barázdába; eljön az óra, amikor neki a Golgota hegyén keresztre feszítve kell felemel­tetnie. Én nem tudom, hogy ezek a görögök, amikor látták a kereszt elkerül­hetetlenségét és amikor hallották a halálra szánt Messiásnak ezt a tanítását, mit gondolhattak a szívükben. Talán volt közöttük heves természetű, akiben háborgott a lélek, és azt mondotta, hogy milyen szörnyű igazságtalanság ez. Talán volt közöttük olyan, akinek érzékeny volt a szíve, és elszomorodott és sírdogálni kezdett, azt mondván, rettenetes tragédia. Lehetett közöttük értel­mesnek és bölcsnek látszó ember, aki talán olyan tervet forgatott a lelkében, hogy a Messiás meneküljön innen el, jöjjön velük Görögországba, ott nem éri utol a farizeusok és főpapok haragja. Nem tudom, hogy ezek a hellének a kereszt láttára mit gondolhattak magukban, de azt tudom, hogy e temp­lomban lévő keresztyén gyülekezet minden tagjának mit kell gondolnia. Tu­dom, hogy minden Krisztus nevére megkeresztelt léleknek bűnbánattal kell kiáltania: olyan nagy az én bűnöm, hogy az én bűnömért ennek a szentnek, Jézus Krisztusnak meg kellett halnia. Testvérem, nézz csak a szívedbe. Ne gondold azt, hogy a te bűneid jelentéktelen bűnök, ne gondold, hogy a te szíved kertjében csak kicsiny gazok és gyomok vannak, amelyeket magad is ki tudsz gyomlálni. Az Ür Jézus is ránéz a szívedre, de ő többet lát, mint te. Látja azt, hogy a te szíved és mindnyájunk szíve tele van gyommal, ez a szív nyomorult, bűnös emberi szív, és ő tudja, hogy nem lehet mást tenni, ezért a szívért, a te szívedért neki meg kell halnia. Az Űr rád néz és mivel ismeri a szívedet és életedet, azt mondja, eljött az óra, a kereszt elkerülhetetlen. Nézz a keresztre, azon a kereszten kínlódik az Isten Báránya, a te bűneidért kínlódik rajta. De megmutatja az Űr a kereszt elkerülhetetlensége mellett a kereszt hasz­nát is. Azt mondja: ha én felemeltetem a földről, akkor mindeneket magam­hoz vonszok. Majd így szól: ha a földbe vetett gabonamag elhal, akkor sok gyümölcsöt terem. Ebben a két nagyon egyszerű hasonlatban benne van a megváltás valósága. Látnod kell, hogy Istennek a golgotái keresztben meg­nyilvánult szeretete, mint valami lelki mágus, magához vonzza az emberek millióit. Az elhívott szenteknek és a Krisztusban igazán hívőknek közössége ott térdel a kereszt tövében, és sír, siratja a maga bűneit, de azután felemeli a fejét, a keresztre néz és a szíve megtelik bizonyossággal, a bűnbocsánatnak és üdvösségnek a bizonyosságával, és azután imádkozik a Luther imádságá­val : Én Istenem, tudom, hogy Te Mindenható vagy, de valamit mégsem tudsz megtenni; nem tudod megtenni azt, hogy engem megbüntess; azért nem tu­dod ezt megtenni, mert az én bűneimet Jézus magára vette, az én bűnömért Jézusom már meghalt, és Te egy bűnt nem büntethetsz kétszer. — Ezt látod, de azt kérdem tőled, vajon a te szíved megérezte-e a szeretetnek ezt a von­zását, vajon te ott térdelsz-e a kereszt tövében nagy bűn bánattal és még na­gyobb bizonyossággal, a te megváltásod bizonyosságával? De hadd mondja el a másik hasonlat is a maga üzenetét. A földbe vetett gabonamag sok gyü­mölcsöt terem. Látnod kell a nagypénteki magvetés eredményét: az anya- szentegyház kalásztengerét, mely csodálatosan susogni kezd, amikor ráfú a szél, a Szentlélek szele, és ez a susogás a megváltottak hálaéneke. Ha pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom