Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A többi levél (Zsid, Jak, 1Pt, Jud, 2Pt)
66 VEÖREÖS IMRE: PÉTER MÁSODIK LEVELE biztosítékot, hogy melyikük által szól a Szentlélek? Ezt „Péter” személye garantálja, hiszen ő apostol, szemtanú (1,17—21). A levél szerzője a maga jelenében a hit védője, s kora kereszténységéhez szóló üzenete mögé Péter apostolt állítja. Az apostolságnak ilyen jelentősége a korai katolikus gondolkodás jellemzője. Júdás levele és Péter második levele között irodalmi függőség áll fenn. Júdás levele beleépült a 2Pt-levél második fejezetébe. Mindkét levél ugyanazt a polémiát folytatja a gnosztikus tévtanítókkal szemben, ök tagadják Krisztust, az Urat, és kicsapongó életet folytatnak (2Pt 2,1—2=Jud 4. v.). Megvetik és káromolják a (jó) mennyei hatalmasságokat (2Pt 2,10—ll=Jud 8—9. v.). Olyanok, mint víztelen források, forgószéltől sodort ködfoszlányok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva (2Pt 2,17=Jud 12—13. v.). És így tovább. A levélből elénk tárul az a helyzet, amelyből született: „az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van” (3,3—4). Az első keresztény nemzedék tagjai, az „atyák”, akik a parúziára vártak, meghaltak, és a világ fut tovább. Krisztus vissza- jövetelének elmaradása a tévtanítóknál gúny tárgya lett. Az eretnekek sokakat megtévesztenek a gyülekezetben (2,1—3). Különösen az újonnan megtértek esnek nekik áldozatul (2,14—18). Az egész gyülekezetben zavar és nyugtalanság támadt a parúzia késése miatt, amely az ellenfelek érvelését segíti. A szerző az őskeresztény eszkatológia apológiáját kívánja nyújtani a következő érveléssel: 1. Már egyszer elpusztult a világ özönvíz által, a következő pusztulás tűz által történik. El fog jönni az Űr napja, „amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek” (3,5—7.10). 2. Istennek más az időszámítása: „az Űr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap” (3,8). 3. A parúzia késése az Űr kegyelmének jele, lehetőséget ad a megtérésre (3,9). 4. Az Űr napja váratlanul jön el, mint éjjel a tolvaj (3,10). Ezért legyenek készen érkezésére feddhetetlen élettel (3,11—13). Az érvelés mutatja, hogy már messze vannak az őskeresztény időktől. Az őskeresztény szemlélet szerint a vég Jézus jövetelével megkezdődött (Mk 1,15). A második Péter-levélben az eszkatológia csupán egy része az egyházi tanításnak; az őskereszténységben viszont a Krisztusról szóló igehirdetés, a kérügma mindenestül eszkatologikus. Az isteni időszámítás más volta pedig tárgytalanná teszi a parúzia közeli várását, amely az őskeresztény reménység jellemzője volt. A levél etikája magán viseli a hellenisztikus gondolkodást (1,3—11). A cél, hogy „az isteni természet részeseivé” legyenek. A hozzá vezető láncsor nem egy tagja a hellenisztikus erénykatalógusra emlékeztet (1,5—6): erény (az areté szót mai bibliafordításunk „igaz emberségnek” fordítja, a katolikus bibliafordítás a szó eredeti jelentését használja, s ezzel hívebben adja vissza annak tartalmát); önuralom; kegyesség (a görög világban az egész vallásos életet átfogó fogalom). A szerző ismeri Pál apostol leveleinek bizonyos gyűjteményét. Reá hivatkozik az Isten „hosszú tűrésének” gondolatával kapcsolatban (3,15; 3,9. Vö. Róm 2,4; 9,22). A páli levelekben „van néhány nehezen érthető dolog, amelyet a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a
