Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A többi levél (Zsid, Jak, 1Pt, Jud, 2Pt)
VEÖREÖS IMRE: PÉTER ELSŐ LEVELE 63 megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket” (4,12). Ettől az intéstől kezdve mintha fokozódnék a szenvedésük mértéke a levél hátralévő részében. Magyarázatul szolgálhat az a feltételezés, hogy a levélíró közben újabb, fenyegetőbb híreket kapott olvasói helyzetéről. Mindenesetre nem véres keresztényüldözés húzódhat meg a sorok mögött, mint a jelenések könyvében. Több utalás arra mutat, hogy a pogány környezet részéről rágalmak, gyalázkodások érték a hívőket, akiknek megváltozott, erkölcsös életmódját nem bírják elviselni: „Azért ha- ragusznak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába” (4,4). Mégsem pusztán szóbeli bán- talmaknak lehettek kitéve, mert a levél állandóan a „szenvedni” szóval jelöli meg állapotukat. Sötét viharfelhők gyülekeznek fejük fölött: „itt van az az idő, amikor az ítélet elkezdődik az Isten háza népén” (4,17). A levél a közeljövő súlyosabb megpróbáltatásaira is fel akarja készíteni az olvasóit. A levél írója ismeretlen. Nem lehet sem Péter apostol, sem Szilvánusz, Pál munkatársa. írását Péter apostol tekintélye alá helyezi, Szilvánusz írnoki szerepét pedig azért említheti, hogy ezzel megértesse, miért képvisel a levél teológiája páli örökséget (1,1; 5,12). Mindez megfelel az első század végi felfogásnak: a vértanú Péter és Pál apostol missziói munkájukat egyetértésben végezték. A szerző a római gyülekezet üdvözletét is küldi (5,13. „Babilon” Róma fedőneve az üldözések idején). A történeti viszonyok Domitianus császár uralkodási idejere utalnak (+Kr. u. 96). A levél nagy része parainézis, erkölcsi intelem a szenvedésben való helytállásra. Az intelmek anyagát a szerző főként élőszóbeli és különböző eredetű — köztük nem keresztény — hagyományból veszi. Ezért találunk nem szó szerinti, hanem tartalmi párhuzamokat páli és másodpáli levelek intelmeivel. Ám a szerző az átvett anyagot az olvasók helyzetére, a szenvedés témájára alkalmazza, s egységes vezérgondolatnak — a keresztények helytállása a szenvedésben — rendeli alá (E. Lohse). Ugyanakkor az intelmek hitbeli megalapozását is nyújtja. Ehhez felhasznál a hagyományból hitvallási és énektöredékeket is, melyekkel a keresztények szenvedését Krisztus szenvedésével hozza kapcsolatba (1,17—21; 2,21—25; 3,18—22). Ezzel kapja meg a parainézis a tulajdonképpeni megalapozását. Az alapvető magatartás, amelyet a keresztényeknek az őket ért sérelmek között tanúsítaniuk ‘kell, a jónak változatlan cselekvése. „Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján” (2,12). A keresztényeknek a hitükért való szenvedés szorongató problémája volt abban az időben. A levél összefoglalóan négy szempontot érvényesít (J. Schneider): a keresztényeket sújtó szenvedések a hitük próbája (1,7; 4,12); ezzel részesülnek Krisztus szenvedéseiben (4,13); a szenvedésben való helytállásra Krisztus szenvedése ad példát (2,21—25); Krisztus visszajö- vetelének közelsége határt szab szenvedésüknek (1,6; 5,10). A levél középső részét, fő anyagát, ún. házi tábla képezi (2,11—3,12). Sorra kerülnek a különböző emberi kapcsolatok: a felsőbbség iránt való magatartás, a rabszolgák viselkedése urukkal, az asszonyoké férjükkel szemben. Mindhárom viszonyban a keresztény alapmagatartást az „engedelmeskedjetek” felszólítás fejezi ki. A férjek részéről a megértés és a tisztelet követelménye kerül elő. A gyülekezetben egymás iránt az egyetértés, a testvérszeretet uralkodjék.
