Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Kézdy Edit: Mint az állatok?
22 KÉZDY EDIT: MINT AZ ÁLLATOK? tős szerepe van az öröklött háttérnek. Az öröklés és a környezeti hatás aránya viselkedésenként és fajonként nagyon különböző, de az egykori szélsőséges viták után ma már nem kétséges ezek egymást feltételező, kiegészítő szerepe. Egy-egy magatartást gének sora határozhat meg, a „magatartás génje” kifejezés kissé nagyvonalúan a viselkedés egész öröklött hátterét jelenti. Az agresszió génjeinek fennmaradása tehát arra utal, hogy az erőforrásokért folytatott mérkőzéses versengés bizonyos határon belül növelheti az egyed szaporodási sikerét. Az agresszió fajtái Szűkebb tartalmuk alapján néhány alapvető csoportba szokás sorolni az agresszív magatartásokat. Territoriális agresszióról beszélünk, ha az állat életterét, vagy annak egy részét megjelöli és védi a betolakodók elől. Így territóriumának szűkös vagy potenciálisan szűkös erőforrásait fenntartja a maga vagy csoportja számára — legalábbis az erőviszonyok megváltozásáig. Dominancia-sor alakul ki a csoporttagok szociális agressziója során. Ezt a rangsort a házityúkokon leírt viselkedés nyomán csípésrendnek is nevezik. A rangsorban domináns egyed előnyt élvez az alárendeltekkel szemben pl. táplálkozáskor és párválasztásban. A hierarchia kialakulása után a csoportban csökken az agresszív összetűzések száma, ill. azok inkább kommunikációs jelek váltására korlátozódnak. Fölényt jelent számos póz, amely a testet nagyobbnak tünteti fel a valóságosnál, a felemelt fejjel és farokkal végzett peckes járás, vagy sajátos arckifejezés. Párjukért vagy párjaikért vívnak harcot sok faj hímjei. A hímek nagyobb agresszivitását közvetlenül hormonális hatások okozzák. Az evolúció során a hímek és nőstények különböző szerepe az utódgondozásban szelektálta a hímeket a nőstényekért való versengésre. Természetesen ismert a nőstények szintén hormonok kialakította agressziója terhesség és utódnevelés idején. Emlősök körében előfordul a szülői agresszió. Ezzel a szülő elsimítja köly- kei viszályait, mozgásra tanítja, védi őket. Sajátos jelenség az elválasztási agresszió. A szülő igyekszik felcseperedett kölykét leválasztani magáról, noha az még további gondoskodást csikarna ki. A szülő szaporodási sikerét viszont már jobban növeli, ha további energiáit csaknem felnőtt kölyke helyett újabb utódok létrehozásába fekteti be. A valódi küzdelmet általában pózolás vezeti be, vagy akár egész harc ri- tualizálódhat. Szinte minden fajnál megfigyeltek gyengébb vagy erősebb behódoló rítusokat, amelyekkel a vesztes elismeri a másik győzelmét és lecsillapítja annak agresszióját. A behódoló gesztus lehet a fenyegetés forrásainak (agancsok, agyarak stb.) elfordítása, vagy a sebezhető testrész megmutatása. Utánozhatja a kegyelmet kérő a nőstény felkínálkozó pózát, mivel a nőstények támadása rendszerint gátlás alatt van. Hasonló okból hatásos a kicsinyek viselkedésének utánzása. Gyakori-e az ölés az állatvilágban? Az állatok agresszív konfliktusainak nagy része nem végződik a fajtárs elpusztításával. Mint láttuk, kialakultak olyan mechanizmusok, amelyek megvédik az állatokat attól, hogy túlságosan sűrűn és hevesen bocsátkozzanak küzdelmekbe. Az erőpocsékolás, a sérülés kockázata, az időveszteség, a ragadozónak való kiszolgáltatottság ugyanis egy ponton túl túlságosan költségessé
