Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Jelenits István: Pilinszky János evangéliumi esztétikája
JELENÍTS ISTVÁN: PILINSZKY JÁNOS EVANGÉLIUMI... 19 ki ez az ember, és nem mondja, hogy kik azok, akik most kiszólították és alighanem megölik, hanem egyszerűen ezt a sorsot idézi fel, és ugyanakkor odakapcsolja a Krisztus sorsához. És ez a mondanivalója, hogy az ember passiója és a Krisztus passiója összetartozik, és ezért lehet, és szükségszerű folytatása ennek a versnek a Harmadnapon. És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve — Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die. Ez a resurrexit tertia die, ez a latin szöveg a Credonak, a mi közös hitvallásunknak a szövege s azt jelenti: és harmadnapon feltámadott. Olyan megrendítő, hogy latinul belekapcsolódik a magyar szövegbe, s lezárja és felemeli a magyar szöveget. Abban az időben a katolikus liturgiában ez a latin Credo még latinul zengett az énekben. Bach miséjében vagy Mozart miséjében is a Credonak ez a mondata külön tétel, és sok embernek a fülében, az emlékezetében csakugyan latinul zeng és zenével. Ez rendít itt meg a botorkáló emberi szavak után, amelyek olyan lassan emelkednek meg ennek a mondatszerkezetnek a segítségével, egyszer csak mint valami angyali kórus zengene itt, és az zárná le az egész költeményt vagy a két költeményt: resurrexit tertia die. És a rímével belekapcsolódik a szívbe, és a die rím zárja az egészet. Az idegen és mégis anyanyelvűnk mélységeiben feltörő, magasabb magasságokat idéző szöveg, ez éppen ennek a drámának a kibontakozását, beteljesedését hatalmas erővel felidézi. Ez a ravensbrücki halott nem támad fel, Krisztus támad fel. De a ravensbrücki halottnak, fogolynak a halála mögött és a szenvedése mögött a Krisztus passiója kirajzolódik, ami azt jelenti, hogy ennek a fogolynak a halála is, a sorsa is értelmet kap, és új értelmet kap a Krisztus feltámadásában. Ezt a költő nem magyarázza el, és nem bocsátkozik bonyolult teológiai fejtegetésekbe, mert nem ez a dolga, hanem egyszerűen egymás mellé rakja ezeket a történeteket, egymásba fonja őket, és kibontja a mi korunkban lejátszódó passiónak a képéből Krisztus passiójának a képét és Krisztus feltámadásának a képét és azt érezteti velünk, hogy ez megoldás, hogy a feltámadás megoldás. Nem az értelmünk számára, de teljes értékű megoldás az egész lényünk számára, amelyhez a költemény fordul a maga evokatív erejével, a maga szívből fakadó bizonyosságával és hitelével. Itt megint arról van szó, mint az előbb, hogy egy ember a földig hajol a legesendőbb anyag, így a haláltáborok frissen feltáruló iszonyáig és nyomoráig, és onnan olyasmit emel fel, aminek a segítségével nemcsak egy pillanatnyi szituációt tud leleplező erővel felmutatni. Nem vádiratot ír gyilkosok ellen és nem tudom, ki ellen, hanem az evangéliumot fogalmazza meg, és nem azért, hogy ezt provokatív erővel, valaki mást túlharsogva bizonyítsa, és ennek az igazát ügyes, költői fogással, kiemelje vagy elhitesse másokkal, hanem azért, mert ő ebben hisz, és úgy látja, hogy ez az emberi drámának vagy a földön történő rettenetes, képtelennek látszó dolgoknak az egyetlen valóságos megoldása és tündöklő értelmezése.
