Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Soltész Beáta: Túl az illegalitáson
22 SOLTÉSZ BEÁTA. TÚL AZ ILLEGALITÁSON gondozásból kerülnek ki, s akiket férjük, gyermekük apja akár időlegesen vagy hosszabban otthonról elkerget. Ekkor nyitottuk meg első ilyen jellegű, hosszabb távon lakható védett szállásunkat ezen anyák és gyermekeik részére. A hozzánk fordulók 40%-a munkanélküli s 1990-ben ebből csak 10%-uk volt segéllyel rendelkező. Napjainkra világossá vált, hogy a hozzánk segítségért fordulók között a nők csupán 6,5%-a rendelkezik munkahellyel s a férfiaknak csak 13%-a kapja azt a támogatást, mely a hosszabb ideje munka- nélkülieknek jár (4000,— Ft). A családok 15%-a két hónapnál hosszabb ideig sötétben élt és nevelte gyermekeit, összes díjhátralékuk 1990-ben közel 400 ezer forint volt. Napjainkra azon családoknál, akik tartósan villany nélkül éltek, mára 7,2%-ban már a gázt is kikapcsolták. Csak a tőlünk segítséget kért családok összes díjhátraléka (gáz, villany, víz, lakbér) több mint 1,2 millió forint. Ezen hátralék kifizetése nem várható el azoktól, akik a családi pótlékból és maximum egy gyesből, vagy rokkantnyugdíjból, esetleg munkanélküli segélyből élnek. A fenti családok átlag 4 gyerekkel élnek s a gyerekek egyharmada semmilyen oktatási intézménybe nem járt 1990-ben. 1991-ben egy általános iskolai első osztályos gyerek beiskoláztatása több mint 4000,— Ft volt. Ezen magukért beszélő adatok a SZETA számára a következő probléma- halmazatokat jelentik. 1990 tavaszától napjainkig legmarkánsabban az önkényes lakásfoglalók s a kilakoltatás előtt állók csoportja jelent meg. A 3200 családból 1730 már többször kényszerült lakásfeltörésre, mivel lakni sehol nem tudtak. Ezen családok Borsodból, illetve Szabolcsból (Szakoly, Bánréve, Tarta, Nagyecsed, Ro- hod, Encsenes, Nagykálló, Balkány) két-három éve kerültek fel családjukkal. Jellemző rájuk, hogy a családfőt a budapesti munkalehetőség szívta magába, s mivel a családnak lakása a fent jelzett helyeken sem volt, így választásukat, hogy Pestre költözzenek, a munkalehetőség motiválta. Meg kell jegyeznem, hogy ezen családok másodgenerációs Cs-lakást lakók voltak, ami azt jelenti, hogy az 1970-es években épült lakások még arra is szűkösek voltak, hogy a családfők éljenek benne, arra pedig teljesen alkalmatlanok, hogy új generáció nőjön fel bennük. Ezen családok földönfutókká váltak, mivel lakni előző helyükön nem tudtak, a főváros pedig sajátos lakásügyi jogszabály értelmezése miatt magából könyörtelenül kitaszította őket. Egyébként azok a lakások, melyekbe önkényesen beköltöztek, nagyon rossz minőségű, több éve nem lakott szobák, szobakonyhák a 8 négyzetméterestől a maximum 45 négyzetméteresig. Ezen lakások 90%-át az önkormányzatok még pályázati úton sem tudják kiadni, esetleg csak büntetésből azoknak, akiket díjhátralék miatt kihelyeznek (Miskolc, Repülőtér 17.). A lakások életveszélyesek s leginkább az egészségtelen körülmények miatt a lakásállományból törölni lenne szükséges. A családokért minden egyes esetben megküzdöttünk, de így is csak egyharmadának sikerült megnyugtató lakásmegoldást találni, a többiek számukra megfizethetetlen albérletekbe, illetve rokonokhoz kerültek nyolc-, tíz-, tizenkettediknek. Ezt a folyamatosan tartó rohamot a munkájukat elvesztő családok egészítették ki nagy számban. A munkahely elvesztése a család teljes csődbe juttatását eredményezte akkor is, ha netán munkanélküli segélyre jogosultak voltak. így is, úgy is a család több hónapig jövedelem nélkül maradt, csak a családi pótlékból éltek. A munkahely elvesztése magával hozta a családnak
