Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Koren Emil: Találkozásaim Tatay Sándorral
KOREN EMIL: TATAY SÁNDORRÓL 47 szívni." Jakus Imre aláírta: „a másik szívó”. Közel három hónap múlva a vendégkönyv parallel oldalán nyíllal jelölve az előző bejegyzést: „És máris újra sor került rá. Ez nyilván azt jelenti, hogy jól éreztük magunkat itt. Tatay Sándor.” Közéi negyedszázad múlva — ideírom megszakításként — együtt ballagtunk kart karba öltve a budakalászi temetőben unokaöccse, Benkő Béla csillaghegyi lelkész koporsója után, s a nagy csendben csak ennyit mondott: „öregszünk, s már a fiatalok is elmennek ...” A Ferihegyi repülőtéren ünnepélyes fogadásra készültek az akkori vezetők. A leszálló gépből kiszállt — ha jól emlékszem — Szergej Bondarcsuk híres filmrendező. Sorban kezet fog a fogadóbizottsággal, s az első szava a sor után: hol van Tatay Sándor? Zavart mosolyok, kitérő válaszok. Tatay Sándor soha „nem tartozott közéjük”. Nem tartozott akkor az élvonalbeli írók közé. De az érkezett filmrendező megjegyezte: láttam a filmjét, a „Ház a sziklák alatt”-ot. Európai szintű pompás alkotás. Találkozni akarok Tatay Sándorral. Hát igen. A „Ház a sziklák alatt”. De én most nem a filmről akarok szólni, hanem légköréről. Mert Tatay Sándor minden írásának „légköre” van. Ott áll kis háza, borpincéje magasan a badacsonyi hegyen. Szőleje veszi körül, s fölötte már nincs szőlő, csak a sziklák, amelynek része a híres „orgonasípok”. Alatta mélyen a Kisfaludy-iház, amelynek egy időben a gondnoka is volt. Ide a magasba kirándulók, nyaralók már nemigen másznak fel. Pedig csodálatos a látvány! Emlékszem találkozásunkra a házban, a sziklák alatt. Benczúr Lászlóval látogattuk meg őt az emlékezetes kis fészekben, ahol megosztottan élt Badacsony és az angyalföldi lakása között. Nem tudom, nem egyre több időt töltött-e itt fenn, mint lent Pesten. Szemezgette a szőlőt, kacsolgatta — s emlékezett. Szinte minden írása úgy irodalom, hogy emlékezett. Benczúr László is említette közös találkozásunk emlékezetes mondatát: ide kétszer süt a nap, egyszer az égből, másodszor a Balatonból. Valóban gazdagon visszatükrözi a tó. De, mondotta Tatay, akkor is érzik a melegét, ha már régen lehanyatlott. Hátul a nagy kőfal visszasugározza a melegét akkor is, ha már lehunyt a nap . Szőlőérlelő meleg. Terem is remek bort! Minden írása úgy irodalom, hogy emlékezett. Nem csak a „Simeon ház” sorozatában, amely családregény, de szinte minden könyvében fellelhetők személyes emlékezései. Vándorlásait („lődör- géseit”) éppúgy megírta, mint egykori szarvasi diákéveit, soproni teológus éveit, melegen emlegetve egykori professzorait név szerint is, — és micsoda szeretettel! — papi őseit, s a tájat is, mindig a tájat is! Beszélgetéseink nagy mesélő kedvében Jakus Imrével egymás szájából vették ki a szót, amikor apja pappá választásának bűbájos történetét mondták el, amit ellestem, s nemrég meg is írtam — élvén a szavukkal — „Papválasztás Gyurátz módra” címen, nevek említése nélkül (Evangélikus Élet, 1986. febr. 23). Igen meleg hangon ír édesapjáról, aki „belátó lélek volt, lehetőleg mindeneket jóra magyarázó. Engedékeny is volt, s ez nem gyengeségből származik, nem is gyávaságból, hanem inkább lelki gazdagságból.” Hanem amit édesanyjáról ír, az szinte bibliaszerű:
